2018.08.14, 21:54
80 km/h a francia főutakon

Franciaországban 2018. július 01-én lépett hatályba az a jogszabály, mely az eddigi 90 km/h-ról 80 km/h-ra csökkentette a megengedett haladási sebesség felső határát azokon a lakott területen kívüli főútvonal szakaszokon, melyen a közlekedésre menetirányonként egy-egy forgalmi sáv áll rendelkezésre (kétsávos út), és a haladási irányok elválasztására nem alkalmaznak fizikai jellegű akadályt. A francia „KRESZ” módosításával megvalósul a francia köztársasági elnök januári bejelentése, mely 2018. januárjában, egy 18 pontból álló új közlekedésbiztonsági csomag részeként már előre vetítette a szigorítást. A sebesség csökkentése nem kevesebb, mint 400 000 km hosszú útvonalra vonatkozik.

A sebességcsökkentéstől a francia kormány évente mintegy 350-400 emberi élet megmentését reméli. A francia közúti halálesetek 55% -a ugyanis olyan kétsávos utakon fordul elő, ahol az eltérő haladási irányok között elválasztó korlátokat, vagy más fizikai akadályt nem alkalmaznak. A módosítással érintett utak baleseti adatainak figyelemmel kísérése fontos feladatként jelentkezik majd az elkövetkező hónapokban, és amennyiben az új rendelkezés hatása nem hozza a várt eredményt, a kormányzat a helyzet újraértékelését követően a szabályozás módosításáról dönthet.

A jogszabályi szigorítással egyidőben egy új francia közlekedésbiztonsági kampány is indult, mely keretében egy rövid video-spotot készítettek. A „13 méter” című, mindössze 35 másodperces videóval a Francia Közlekedésbiztonsági Szervezet arra hívja fel a figyelmet, hogy 90 km/h helyett 80 km/h-val történő haladás esetén a féktávolság 13 méterrel csökken, így vészhelyzet esetén jelentősen nagyobb az esély a baleset elkerülésére, továbbá – amennyiben a baleset mégis bekövetkezik – a sérülések súlyossági foka csökken, ami akár az életben maradást is eredményezheti.

A 80 km/h-s sebességkorlátozás bevezetésével Franciaország a legbiztonságosabb közúthálózattal, a legkedvezőbb baleseti és halálozási mutatókkal rendelkező európai országok példáját igyekszik követni. Svédországban – ahol az egymillió lakosra jutó halálos áldozatok száma legutóbb 25 fő volt – a hasonló utakra jelenleg 70 km/h sebességkorlátozás van érvényben, míg Norvégiában (20 fő), Svájcban (27 fő), Dániában (32 fő) és Hollandiában a megengedett sebesség felső határát ugyancsak 80 km/h-ban határozták meg. A szomszédos Belgium Flandria tartományában a vidéki utakon a legnagyobb sebesség 2017. januárjában 90 km/-ról 70 km/h-ra csökkent. 

Használtautó: kell az utánpótlás

Feléledt októberben a használtautó-behozatal, valamiből fedezni kell a lakossági autócsere-igényeket.

...
2025.11.07. 09:27

Használtautó: kell az utánpótlás

Feléledt októberben a használtautó-behozatal, valamiből fedezni kell a lakossági autócsere-igényeket.

Beváltak az okoszebrák

Külföldre is exportálná az ötletét az okoszebrák magyarországi fejlesztője.

...
2025.10.30. 05:25

Beváltak az okoszebrák

Külföldre is exportálná az ötletét az okoszebrák magyarországi fejlesztője.

Elismerést kapott a Magyar Közúttól az ORFK-OBB ügyvezető elnöke

Óberling József rendőr ezredes kiérdemelte a „Magyar Közútért Díjat”.

...
2025.10.15. 16:11

Elismerést kapott a Magyar Közúttól az ORFK-OBB ügyvezető elnöke

Óberling József rendőr ezredes kiérdemelte a „Magyar Közútért Díjat”.

Elvitték a Skoda Scala nyereményautót!

A múlt hétvégi döntővel véget ért a „Közlekedik a család” vetélkedő idei epizódja. Ügyes munkával, odafigyeléssel a Békés vármegyei Zahorán család nyerte a döntőt.

...
2025.10.11. 11:12

Bevált az iskolautca Rákosligeten

Jól bevált a gyakorlatban a fővárosban, a XVII. kerületi Gregor József Általános Iskolánál kialakított iskolautca.

...
2025.10.08. 05:35

Bevált az iskolautca Rákosligeten

Jól bevált a gyakorlatban a fővárosban, a XVII. kerületi Gregor József Általános Iskolánál kialakított iskolautca.

MÁV elismerést kapott az ORFK-OBB ügyvezető elnöke

A MÁV a közösségi közlekedés szolgálatáért kitüntette Óberling József rendőr ezredest.

...
2025.10.03. 16:04

MÁV elismerést kapott az ORFK-OBB ügyvezető elnöke

A MÁV a közösségi közlekedés szolgálatáért kitüntette Óberling József rendőr ezredest.

E-roller: ahogy a rendőrség látja

Amíg nem készül el az új KRESZ, addig az elektromos rollereket és más mikromobilitási eszközöket a jelenlegi jogi-, szabályozási környezetbe kellett behelyezni. Ismertetjük.

...
2025.10.02. 18:45

Az M1 autópálya átépítésének ütemterve

A Magyar Állammal kötött Koncessziós Szerződés szerint az M1 autópálya M0-Bicske közötti szakasza 2028. 08.31-ig, a Concó pihenőig tartó szakasz pedig 2029.08.31-ig készül el.

...
2025.09.03. 07:31