2023.11.13, 16:04
2,5 % hagyja fel télen a nyárigumit

Felmérés szerint a magyar autósok 84 százaléka használ téli gumit télen.

Az elmúlt évek közlekedésbiztonsági kampányai hatására a magyar autósoknak a 84 százaléka használ téli gumit, további 13,5 százalék pedig a téli körülmények között a nyáriaknál jobb teljesítményt nyújtó négy évszakosat – derül ki a Magyar Suzuki autósok körében elvégzett kutatásából. A felmérésből kiderült, hogy téli időjárás esetén tízből négyen változtatnak vezetési szokásaikon, illetve az időjárási körülményektől teszik függővé az autó használatát, a megkérdezettek harmada már novemberben téli gumira vált. A vizsgálat szerint azok az autósok, akik kevesebbszer használják a járművüket, ők jobban is vigyáznak rá, óvatosabbak. 43 százalék vallja, hogy a rosszabb út- és látási viszonyok között kevésbé biztonságos az autóhasználat, 20,71 százalékuk szerint kedvezőtlen viszonyok között az autóközlekedés elveszíti a gyorsasági előnyét a tömegközlekedéshez képest, mert lelassul a forgalom.

Minden második megkérdezett (51 százalék), aki gyakrabban vezet, úgy válaszolt, hogy az ónos eső, a jég és a köd visszatartja az autózástól, és csak 23 százalék válaszolta, hogy az időjárási körülmények nem befolyásolják, hogy volán mögé ül-e.  Az autósok több mint kétharmada részben vagy teljes egészében támaszkodik a vezetéstámogató rendszerekre a téli hónapokban, miközben a megkérdezettek 13 százaléka inkább a saját képességeiben bízik. A felmérés szerint az autósok kiemelt figyelmet fordítanak az abroncsnyomás, valamint az üzemanyag-, olajszint és fagyálló folyadék ellenőrzésére, valamint bevett szokás a motor előmelegítése. A Magyar Suzuki őszi, téli autóhasználati szokásokat vizsgáló felmérését október 16-23. között, 904 autós bevonásával készítette.

Egy éjszakára megnyílnak a Teve utcai Rendőrpalota kapui

A Múzeumok éjszakáján megnyílnak Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ kapui: a Rendőrpalotában a mindennapokban a civilek számára hozzáférhetetlen helyekre is eljuthatnak a látogatók.

...
2026.06.12. 08:47

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!

Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!

...
2026.06.11. 16:58

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!

Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!

Amikor az indulat átveszi az irányítást

Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.

...
2026.05.19. 21:20

Amikor az indulat átveszi az irányítást

Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.

Gyorsuló tempó

Az újautó-forgalomba helyezések száma mintegy 10 százalékkal emelkedett az első négy hónapban.

...
2026.05.16. 08:36

Gyorsuló tempó

Az újautó-forgalomba helyezések száma mintegy 10 százalékkal emelkedett az első négy hónapban.

Ez nem állítja meg az öregedést

Egyre fiatalabb és drágább autók kerülnek a piacra.

...
2026.05.15. 11:18

Ez nem állítja meg az öregedést

Egyre fiatalabb és drágább autók kerülnek a piacra.

Már cserélhetők a régiek

Átlépte a négyezret az engedélyköteles elektromos töltőberendezések száma Magyarországon.

...
2026.05.14. 08:51

Már cserélhetők a régiek

Átlépte a négyezret az engedélyköteles elektromos töltőberendezések száma Magyarországon.

Ne aludjon a kamionsofőr!

A Scania kifejlesztette a járművezető figyelmének elterelődésére figyelmeztető újgenerációs rendszerét.

...
2026.05.08. 09:35

Ne aludjon a kamionsofőr!

A Scania kifejlesztette a járművezető figyelmének elterelődésére figyelmeztető újgenerációs rendszerét.

Veteránok az utakon

Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.

...
2026.05.01. 05:46

Veteránok az utakon

Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.