2021.04.24, 09:35
20 évet adnak a belső égésű motornak

Az elektromobilitás mellett a robbanómotorokat is fejleszteni kell, és az ebben iparági szinten dolgozó Bosch legalább húsz évig hajt még végre beruházásokat ezen a területen.

Németországban, Stuttgartban, a Bosch éves üzleti jelentésének a bemutatóján szóba kerültek az óriáscég jövőre vonatkozó meglátásai. A több mint 15 ezer dolgozóval a legnagyobb magyarországi munkaadók közé tartozó vállalat tájékoztatóján Stefan Hartung, a mobilitási megoldásokkal foglalkozó részleg vezetője hangsúlyozta, hogy hiba lenne konkrét időpontot kijelölni a robbanómotorral működő járművek gyártásának „betiltására”. A belső égésű motorokat ugyan nem, de ilyen motorok működtetéséhez szükséges berendezések, alkatrészek széles skáláját gyártó Bosch folytatja a fejlesztéseket, mert „vállalhatatlan” lenne, ha nem a leginkább környezetbarát technológiával működnének Bosch-termékekkel szerelt járművek – mondta.

A részlegvezető kiemelte, hogy a következő évtizedekben ugyan jelentősen csökken majd a robbanómotorral működő járművek aránya, de bőven lesznek helyzetek, körülmények és járműtípusok, amelyeknél a robbanómotor a leginkább, vagy akár az egyetlen alkalmas megoldás, így a kereslet is megmarad. Példaként említette az elektromos meghajtású járművek használatához szükséges infrastruktúrával nem rendelkező, félreeső területeket, vidékeket és az úgynevezett nehézáru szállításban használt járműveket.

Volkmar Denner igazgatótanácsi elnök hangsúlyozta, hogy az Európai Bizottságnak nem lenne szabad egyedül az elektromobilitás fejlesztésére alapozni a klímavédelmi erőfeszítéseket, hanem valamennyi lehetséges technológiára – a többi között a hidrogén felhasználására és az úgynevezett szintetikus üzemanyagokra épülő megoldásokra – nyitott megközelítést kellene alkalmaznia. Mint mondta, az éghajlatvédelem nem a belsőégésű motor, hanem a fosszilis üzemanyagok végét jelenti.

Amikor John F. Kennedy amerikai elnök bejelentette, hogy embert küldenek a Holdra, a technológiai megvalósítást „a mérnökökre hagyta”, az Európai Bizottság esetében viszont az fenyeget, hogy éppen ellenkezőleg jár el, így tevékenysége a fejlődést hátráltató „technológiai monopólium” kialakulásához vezethet – fejtette ki Volkmar Denner, megjegyezve, hogy ilyen feltételek között nem lehetett volna megvalósítani a Holdra szállást. Mindezzel együtt az elektromobilitás előretörése „megatrend”, és egyre inkább a Bosch egyik legfőbb üzletága. Tavaly év végéig 20 milliárd euró értékben kaptak megrendeléseket ezen a területen, és ötmilliárd eurót fordítottak fejlesztésekre. Csak az idén további 700 millió euró megmozgatásával folytatják a fejlesztéseket – ismertette az igazgatótanács elnöke. Az elektromobilitási üzletágban, azaz az elektromos motorokhoz készített berendezések, alkatrészek gyártásából, értékesítéséből származó bevételük 40 százalékkal gyorsabban nő, mint a piac egésze. Az éves árbevétel várhatóan 2025-re eléri az ötmilliárd eurót, és már 2024-re megtérülhet az összes beruházásuk, fejlesztésük.

A felének nem tetszik

Egy felmérés szerint az autóvásárlók 51,5 százaléka még nem választana elektromos autót.

...
2025.11.11. 08:07

A felének nem tetszik

Egy felmérés szerint az autóvásárlók 51,5 százaléka még nem választana elektromos autót.

Használtautó: kell az utánpótlás

Feléledt októberben a használtautó-behozatal, valamiből fedezni kell a lakossági autócsere-igényeket.

...
2025.11.07. 09:27

Használtautó: kell az utánpótlás

Feléledt októberben a használtautó-behozatal, valamiből fedezni kell a lakossági autócsere-igényeket.

Beváltak az okoszebrák

Külföldre is exportálná az ötletét az okoszebrák magyarországi fejlesztője.

...
2025.10.30. 05:25

Beváltak az okoszebrák

Külföldre is exportálná az ötletét az okoszebrák magyarországi fejlesztője.

Elismerést kapott a Magyar Közúttól az ORFK-OBB ügyvezető elnöke

Óberling József rendőr ezredes kiérdemelte a „Magyar Közútért Díjat”.

...
2025.10.15. 16:11

Elismerést kapott a Magyar Közúttól az ORFK-OBB ügyvezető elnöke

Óberling József rendőr ezredes kiérdemelte a „Magyar Közútért Díjat”.

Elvitték a Skoda Scala nyereményautót!

A múlt hétvégi döntővel véget ért a „Közlekedik a család” vetélkedő idei epizódja. Ügyes munkával, odafigyeléssel a Békés vármegyei Zahorán család nyerte a döntőt.

...
2025.10.11. 11:12

Bevált az iskolautca Rákosligeten

Jól bevált a gyakorlatban a fővárosban, a XVII. kerületi Gregor József Általános Iskolánál kialakított iskolautca.

...
2025.10.08. 05:35

Bevált az iskolautca Rákosligeten

Jól bevált a gyakorlatban a fővárosban, a XVII. kerületi Gregor József Általános Iskolánál kialakított iskolautca.

MÁV elismerést kapott az ORFK-OBB ügyvezető elnöke

A MÁV a közösségi közlekedés szolgálatáért kitüntette Óberling József rendőr ezredest.

...
2025.10.03. 16:04

MÁV elismerést kapott az ORFK-OBB ügyvezető elnöke

A MÁV a közösségi közlekedés szolgálatáért kitüntette Óberling József rendőr ezredest.

E-roller: ahogy a rendőrség látja

Amíg nem készül el az új KRESZ, addig az elektromos rollereket és más mikromobilitási eszközöket a jelenlegi jogi-, szabályozási környezetbe kellett behelyezni. Ismertetjük.

...
2025.10.02. 18:45