2021.02.08, 12:31
Szinte gyerek még, de jogsi nélkül vezetve többször lebukott

Kiskorú gyerekével fuvaroztatta magát egy nő Zalában. Vélhetően nem először, egy közúti ellenőrzésen akadtak fenn.

Fiatal kora ellenére már többször el volt tiltva a vezetéstől az a 15 éves fiú, akit anyja vett rá újabb engedély nélküli közlekedésre, amikor egy ellenőrzésen ismételten lebukott – közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője, Pirger Csaba. A szóvivő közlése szerint, az eddigi ismeretek alapján a zalaegerszegi nő tavaly nyáron vette rá akkor alig 15 éves fiát arra, hogy Zalaegerszegről személygépkocsival vigye el őt Padárra a rokonaikhoz. A nő tudta, hogy gyereke engedély nélküli vezetés és más szabálysértések miatt, sőt az eltiltás hatálya alatti újabb szabálysértése után kétszeresen is el volt tiltva a járművezetéstől. A fiú ennek ellenére eleget tett anyja kérésének, de útközben egy igazoltatásnál ismét kiderült, hogy nincs jogosítványa, illetve büntetés hatálya alatt is áll. A Zalaegerszegi Járásbíróság eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt 25 ezer forint pénzbírságot szabott ki a fiúra, akit harmadszor is eltiltott a járművezetéstől. A nő azzal, hogy ugyanazért már többször elmarasztalt fiát újabb szabálysértés elkövetésére vette rá, súlyosan veszélyeztette a gyermek erkölcsi fejlődését. A Zalaegerszegi Járási Ügyészség ezért kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt vádat emelt a nő ellen.

(a fenti kép csak illusztráció)

 

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

...
2026.07.21. 22:09

Megválaszolható kérdések

Társadalmi párbeszéd indult a gyorshajtásról, az illegális versenyzésről és az elektromos rollerekről.

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

...
2026.07.20. 08:42

Az erős forint hatása

Fellendülést és minőségi javulást mutatott a használtautó-piac júniusban.

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

...
2026.07.19. 09:57

Roller biztosítás: egyre többen veszik komolyan

Átlagosan 8500 forintért kötnek kötelező biztosítást az e-rollerekre.

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

...
2026.07.18. 09:09

A buszsáv a buszoké

Budapesten két nap alatt 75 esetben büntettek a rendőrök a buszsáv jogosulatlan használata miatt.

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

...
2026.07.17. 08:09

Csaló SMS üzenetek

A rendőrség továbbra nem küld SMS-ben értesítést közlekedési bírságról!

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

...
2026.07.16. 16:22

Nőtt az üzemanyag-fogyasztás

Az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest több üzemanyagot vásároltunk.

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

...
2026.07.15. 13:50

Zenével a biztonságosabb utakért

Díjazták a közlekedésbiztonsági témákat a zenében megjelenítő alkotókat.

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.

...
2026.07.08. 10:33

Változó biztosítási díjak

Az Insura.hu felmérése szerint a kgfb-díjak 12 százalékkal csökkentek, viszont a casco díjak 3,8 százalékkal emelkedtek a második negyedévben.