A hőségriasztás miatt részlegesen feloldják a hétvégi kamionstopot.
Az érvénybe lépő harmadfokú hőségriasztás miatt a hétvégi kamionstop részleges feloldásáról döntöttek a Közlekedési és Beruházási Minisztériumban (KBM). Eszerint ez azt jelenti, hogy szombat 22 óra és vasárnap 6 óra között a 7,5 tonnánál nehezebb gépjárművek is közlekedhetnek majd az ország közútjain. Ugyanakkor a forgalomkorlátozás szombat 15 és 22 óra között, valamint vasárnap 6 és 22 óra között továbbra is érvényben lesz a kamionok számára. A hétvégi részleges forgalomkorlátozás feloldását a rugalmasabb forgalomszervezés, ezáltal a gépjárművezetők megfelelő pihenőhelyre való eljutása, a szállított áruk minőségének megőrzése, az árukárok megelőzése, valamint a termékek mielőbbi célba juttatása indokolja.
Közölték azt is, hogy a következő napokban várható extrém hőség miatt a Közlekedési és Beruházási Minisztérium fokozott óvatosságra kér minden közlekedőt; a tehergépjármű-vezetőknek a tárca javasolja, hogy indulás előtt ellenőrizzék járműveik műszaki állapotát – különös tekintettel a hűtőrendszerre és a gumiabroncsokra –, valamint gondoskodjanak megfelelő mennyiségű ivóvízről és a pihenőidők betartásáról.
Hétvégi M0 korlátozások
Közműépítés miatt sávlezárásokra kell számítani az M0 körgyűrűn a hétvégén.
Hétvégi M0 korlátozások
Közműépítés miatt sávlezárásokra kell számítani az M0 körgyűrűn a hétvégén.
Büntetésalapú viselkedésformálás
Jelentősen megemelik a közlekedési bírságokat Horvátországban.
Büntetésalapú viselkedésformálás
Jelentősen megemelik a közlekedési bírságokat Horvátországban.
Gigatorlódások várhatók az M1-M7 közös szakaszán
Javítási munkák kezdődnek szombaton az M1–M7 közös szakaszán, az M7-es autópályán és az M0-s autóúton is.
Gigatorlódások várhatók az M1-M7 közös szakaszán
Javítási munkák kezdődnek szombaton az M1–M7 közös szakaszán, az M7-es autópályán és az M0-s autóúton is.
Könnyítés az autóbusz üzemeltetőknek
Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása.
Könnyítés az autóbusz üzemeltetőknek
Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása.
Szlovák útdíjfizetés
Változik az elektronikus útdíjrendszer működtetése Szlovákiában januártól.
Szlovák útdíjfizetés
Változik az elektronikus útdíjrendszer működtetése Szlovákiában januártól.
Jól fogytak az új autók
Az első három negyedévben kétszámjegyű növekedést mutatott az újautó-piac.
Jól fogytak az új autók
Az első három negyedévben kétszámjegyű növekedést mutatott az újautó-piac.
Megfogyó zöld rendszámok
November 30-ig még több mint 32 ezer plug-in hibrid jármű zöld rendszámát kell lecserélni.
Megfogyó zöld rendszámok
November 30-ig még több mint 32 ezer plug-in hibrid jármű zöld rendszámát kell lecserélni.
Lezárult a Flórián téri felújítás Budapesten
Megtörtént a fővárosban a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvétele.
Lezárult a Flórián téri felújítás Budapesten
Megtörtént a fővárosban a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvétele.
