A közelmúltban körbejárt egy eset sztorija, amelyben büntetést szabtak ki egy kerékpárosra, aki elesett és megsérült: maga esett el, nem volt külső behatás, vagy más forgalmi résztvevő.
Több megkeresés érkezett hozzánk, hogy miért vettek ilyen fordulatot a kerékpárossal történtek. Hiszen egyrésztvevős volt a baleset. A történet röviden a következő: egy fiatalember kerékpározott Budapesten, és elesett. Az esésben megsérült az álla, vérzett. A városi környezetben rögtön akadt, aki segítsen neki, egy másik bringás fiatalember, aki a sérülés miatt mentőt hívott.
Innentől példaértékű a történet, mert a folyamat szabályozott. Személyi sérüléses közlekedési baleset esetén értesíteni kell a rendőrséget. A mentőszolgálat megtette, hiszen a hívás egy személyi sérüléses közlekedési balesethez szólt: a kerékpár jármű. Emiatt érkeztek ki a rendőrök is a helyszínre. Nekik kötelességük az eset kivizsgálása a történtek alapján, tehát leadták a jelentésüket.
Minden balesetnek van oka. Az okot az eljáró hatóság megállapította, saját hibás balesetként kategorizálva az eseményt. Tehát a kerékpáros valamit hibázott, azért esett el. Nem az elvárható óvatossággal haladt, ennek az eredménye volt az esése és a sérülése. A szabályaink szerint a járművezetőknek úgy kell közlekedniük – egyszerűen fogalmazva -, hogy se mást, se magukat ne veszélyeztessék. A büntetés kiszabására emiatt került sor, mert a szóban forgó bringás a figyelmetlenségből adódó eséssel önmagát veszélyeztette. (a jogszabályi hátteret a cikk későbbi szakaszában kifejtjük).
Ha hasonló eset történik egy autóssal, aki szintén egymaga halad, egyrésztvevős, személyi sérüléssel járó balesetet szenved, amelyben a baleset oka megállapítható, és az szabálysértő, akkor az autóst (vagy motorost, vagy bármely járművet vezetőt), szintén az eset súlyának megfelelően büntetik.
Innentől következik a cikk szárazabb része, amelyben az ORFK-OBB szakmai véleménye szerepel: a KRESZ 25. § (2) bekezdés első mondata általános szabályként úgy rendelkezik, hogy járművel az úttesten – az előzés és kikerülés esetét kivéve – annak menetirány szerinti jobb oldalán, az út- és forgalmi viszonyok szerint lehetséges mértékben jobbra tartva kell közlekedni.
A KRESZ 25. § (2) bekezdés második mondata a lassú jármű, állati erővel vont jármű, kézikocsi, hajtott (vezetett) állat, valamint lassan haladó jármű tekintetében előírja, hogy
– ha az út- és forgalmi viszonyok lehetővé teszik –az úttest jobb széléhez szorosan húzódva kell haladni.
A kerékpáros jobbra-tartási kötelezettségével összefüggésben megjegyzendő, hogy az ezzel kapcsolatos szabály megváltozott 2010. január 1-jével. Míg 2009. december 31-ig a kerékpárosokra (is) olyan szabály vonatkozott, hogy úttest jobb széléhez szorosan húzódva kell közlekedni, addig jelenleg ez már nem előírás számukra, és csak – az út- és forgalmi viszonyok szerint lehetséges mértékű – jobbra-tartási kötelezettség vonatkozik rájuk.
A kerékpárosok közlekedésre vonatkozóan, de csak bizonyos kérdésekben speciális szabályokat állapít meg KRESZ 54. §-a. Az ezen joghelyen található szabályokkal összefüggésben le kell szögezni, hogy a speciális szabály megelőzi az általános szabályt (lex speciális derogat legi generali) elvből kiindulva, amennyiben az ezen joghelyen található valamely előírás eltérően rendelkezik a KRESZ általános szabályaitól, úgy ezen joghelyen található szabályt kell alkalmazni. Ugyanakkor, ha bizonyos kérdéssel kapcsolatban a kerékpárosokra vonatkozóan nincsenek sajátos szabályok, akkor az általános szabályt kell alkalmazni.
Így a KRESZ 54. § (1) bekezdése szerint kerékpárral a kerékpárúton, a kerékpársávon vagy erre utaló jelzés esetében az autóbusz forgalmi sávon, ahol ilyen nincs, a leállósávon vagy a kerékpározásra alkalmas útpadkán, illetőleg – ha az út és forgalmi viszonyok ezt lehetővé teszik – a lakott területen kívüli úton, a főútvonalként megjelölt úton az úttest jobb széléhez húzódva kell közlekedni.
Ez utóbbi szabály tekintetében nem hagyható figyelmen kívül, hogy a talán legáltalánosabb helyzetre nem tartalmaz a kerékpárosokra vonatkozóan sajátos szabályt, azaz, arra az esetre, amikor lakott területen lévő főútvonalnak nem minősülő úton az úttesten halad a kerékpáros.
Ebből az következik, hogy ilyen úton – a KRESZ 25. § (2) bekezdése alapján – a kerékpárosnak az úttesten, annak menetirány szerinti jobb oldalán, az út- és forgalmi viszonyok szerint lehetséges mértékben jobbra tartva a kell közlekedni. De ez nem azonos az úttest jobb széléhez szorosan húzódva történő haladással.
A KRESZ 3. § (1) bekezdés c) pontja alapján, aki a közúti közlekedésben részt vesz, köteles úgy közlekedni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse. Ez az egyik legáltalánosabb közlekedési szabály, melynek mindenhol és mindenkor, valamint valamennyi konkrét közlekedési szabály alkalmazásakor érvényre kell jutnia. Ez nem csak a többi közlekedő, hanem a közlekedő önmaga veszélyeztetésének tilalmát is jelenti egyben. Ebből következően a jobbtartási kötelezettség teljesítése sohasem kell, hogy a közlekedő önmaga veszélyeztetésével járjon
Figyelemmel a fentiekre, a lakott területen kívüli úton, valamint a főútvonalként megjelölt út úttestén annak jobb széléhez húzódva, a lakott területen lévő, de főútvonalként meg nem jelölt út úttestén az út- és forgalmi viszonyok által lehetővé tett mértékben jobbra tartva kell közlekedni, a saját maga és más közlekedő biztonságát szem előtt tartva. Az, hogy mi az ennek megfelelő magatartás, kizárólag az adott út jellemzői és forgalmi viszonyai ismeretében, egyedileg ítélhető meg.
Az esetet bemutató 444.hu videóriport
Változnak a szlovák útdíjak
Fontos változás lesz Szlovákiában 2025. július 1-jétől az úthasználati díjak számításában a tehergépjárművek és buszok esetén.

Változnak a szlovák útdíjak
Fontos változás lesz Szlovákiában 2025. július 1-jétől az úthasználati díjak számításában a tehergépjárművek és buszok esetén.
Többen vásárolnak használt motorkerékpárt
Kissé nőtt a kereslet a használt motorok iránt január-április között.

Többen vásárolnak használt motorkerékpárt
Kissé nőtt a kereslet a használt motorok iránt január-április között.
Nyári dugó előrejelzés
A nyáron átépítik a nagykörúti villamosvonal egy szakaszát Budapesten.

Nyári dugó előrejelzés
A nyáron átépítik a nagykörúti villamosvonal egy szakaszát Budapesten.
Tuningolt kocsik között razziáztak
Autós rendezvényen rendelt be a hatóság soron kívüli műszaki vizsgára járműveket.

Tuningolt kocsik között razziáztak
Autós rendezvényen rendelt be a hatóság soron kívüli műszaki vizsgára járműveket.
Három nap szigor a kétkerekűekkel szemben
A kerékpárosokat és motorosokat fogja ellenőrizni a rendőrség.

Három nap szigor a kétkerekűekkel szemben
A kerékpárosokat és motorosokat fogja ellenőrizni a rendőrség.
Károkozó rolleresek
A Netrisk információja szerint tavaly 400 személyi sérüléses balesetet okoztak rolleresek.

Károkozó rolleresek
A Netrisk információja szerint tavaly 400 személyi sérüléses balesetet okoztak rolleresek.
Túl gyorsan ment, más látta a kárát
A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 37 éves férfi ellen, aki az utasainak okozott súlyos sérülést.

Túl gyorsan ment, más látta a kárát
A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 37 éves férfi ellen, aki az utasainak okozott súlyos sérülést.
Gyorshajtás legálisan
Átadták a ZalaZONE nagy sebességű oválpályáját.

Gyorshajtás legálisan
Átadták a ZalaZONE nagy sebességű oválpályáját.