2021.02.23, 16:35
Ha már előkerült a motorkerékpár…

A motorkerékpár felkészítése mellett nem árt, ha a motoros is jobban odafigyel az első kilométereken, amíg visszatér a rutin.

Bár úgy tartják a motorozást sem lehet elfelejteni, azonban a gyakorlatból ki lehet jönni. A téli szezon kihagyása épp elég idő arra, hogy megkopjon a magabiztosság. Így az első alkalmakkor érdemesebb pár, a saját vezetési tudást figyelembe véve nyugisabb kört beiktatni, amikor nem a határok feszegetése a cél, hanem a motorozás rutinjának az előhívása.

A nyugodtabb tempó mellett szól az is, hogy bár egyre többször számíthatunk ragyogó napsütésre és 15 celsius fok körüli hőmérsékletekre, ez még nem jelenti azt, hogy a körülmények egyik percről a másikra ideálissá válnának. Az útburkolat is hidegebb, lassan melegszik fel – így kevésbé tapad a gumiabroncs -, az árnyékos, völgyes szakaszokon számítani lehet csúszósabb útszakaszokra, egyrészt mert a nap ott kevésbé melegíti fel, másrészt a lecsapódó pára miatt.

Koratavasszal amúgy is számítani kell rá, hogy valamennyi nedvesség lehet az utakon, ami pont elég lehet egy megcsúszáshoz. A motorosoknak figyelniük kell az utak kátyúsodására is, mert ami egy autónak egy kellemetlen ütés, az a motorkerékpárnak esés lehet.

Motoros Oktatas
Motoros oktatás

Mindez nagyjából fel is vázolja, hogy milyen vezetéstechnikai tudásra van szükség a tavaszi motorozáshoz. Kerülni kell a hirtelen terhelésváltásokat, a magas beérkező sebességeket a kanyarokhoz, biztosan kell tudni precízen manőverezni, ami például egy kátyúkikerüléshez kell. Fel kell készülni arra az eshetőségre, hogy megcsúszik valamelyik kerék, vagy fékezéskor kitör a motorkerékpár fara – ez leginkább robogókra jellemző -, ismerni kell azokat a módszereket, amelyekkel az instabillá váló állapotból menthetővé válik a helyzet és visszanyerheti a vezető az uralmát a megbokrosodott gépen.

Az sem baj, ha egy gyakorlatlan motorkerékpáros még nem tudja ilyen szinten vezetni a gépét, ilyenkor jó, ha kellő önkritikával bír, és a tudásszintjéhez illően óvatosabban halad. És elmegy mondjuk egy motorkerékpárosoknak szánt vezetéstechnikai tréningre, ahol profi oktatóktól tanulhatja meg a legjobb fogásokat, mindezt úgy, hogy nem magának kell kikísérleteznie őket, esetleg több esést is vállalva. A vezetéstechnikai tréning az ügyesebb motorosok esetén a visszaszokást gyorsíthatja.

Alacsony az arány

A robogók többsége továbbra is kötelező biztosítás nélkül közlekedik. Az e-rollerekkel hasonló a helyzet.

...
2025.04.16. 13:21

Alacsony az arány

A robogók többsége továbbra is kötelező biztosítás nélkül közlekedik. Az e-rollerekkel hasonló a helyzet.

A vasúti balesetek elkerülésére

A MÁV a járdákra festett piktogramokkal figyelmeztet a vasúti átjárókban a körültekintő átkelésre.

...
2025.04.16. 07:45

A vasúti balesetek elkerülésére

A MÁV a járdákra festett piktogramokkal figyelmeztet a vasúti átjárókban a körültekintő átkelésre.

Kevesebb benzin, de több dízelolaj fogyott idén a kutakon

Az Ásványolaj-szövetség adatai szerint összességében 0,1 százalékkal nőtt a magyarországi üzemanyag-fogyasztás az első negyedévben.

...
2025.04.15. 08:02

Kevesebb benzin, de több dízelolaj fogyott idén a kutakon

Az Ásványolaj-szövetség adatai szerint összességében 0,1 százalékkal nőtt a magyarországi üzemanyag-fogyasztás az első negyedévben.

A „Speedmarathon” eredménye

Az egyhetes fokozott sebességmérési akciórorozatba iktatott 24 órás „Speedmarathon” során sok gyorshajtóról készült fotó.

...
2025.04.12. 21:16

A „Speedmarathon” eredménye

Az egyhetes fokozott sebességmérési akciórorozatba iktatott 24 órás „Speedmarathon” során sok gyorshajtóról készült fotó.

Fővárosi bővülő forgalomkorlátozások

Budapesten lezárások várhatók szombaton a Hősök tere környékén.

...
2025.04.12. 07:39

Fővárosi bővülő forgalomkorlátozások

Budapesten lezárások várhatók szombaton a Hősök tere környékén.

Hétvégi lezárások a fővárosban

Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a hétvégén Budapest több kerületében a Vivicittá futófesztivál miatt.

...
2025.04.11. 08:15

Hétvégi lezárások a fővárosban

Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a hétvégén Budapest több kerületében a Vivicittá futófesztivál miatt.

Még több dugó péntekre az M0-án

Forgalomkorlátozás várható péntek estétől szombat hajnalig az M0-áson Soroksár és Dunaharaszti térségében.

...
2025.04.10. 21:21

Még több dugó péntekre az M0-án

Forgalomkorlátozás várható péntek estétől szombat hajnalig az M0-áson Soroksár és Dunaharaszti térségében.

Nem mindegy a casco-költség sem

Enyhén csökkentek a casco díjak az első negyedévben.

...
2025.04.10. 09:59

Nem mindegy a casco-költség sem

Enyhén csökkentek a casco díjak az első negyedévben.