Szlovák-cseh pályázó építheti ki az új elektronikus autópálya-díjfizetési rendszert Horvátországban.
Kriják Krisztina, az MTI tudósítójának a jelentése szerint lezárult az új elektronikus autópálya-díjfizetési rendszerre kiírt kivitelezői pályázat Horvátországban, amelyet egy szlovák-cseh egyesülés nyert el. A felülvizsgálati és értékelési folyamat során a pozsonyi SkyToll és a prágai TollNet cég közös ajánlata volt a legelőnyösebb, értéke 79,91 millió euró, és a szerződés megkötésétől számított 24 hónapos időtartamra szól. A HAC tavaly április elején hirdetett meg pályázatot, július közepén pedig arról számolt be, hogy tíz vállalattól érkezett ajánlat az új útdíjszedési rendszer kivitelezésére, az ajánlatok értéke pedig 79,9 és 244,5 millió euró között mozgott.
A horvát vállalat pénteki sajtóközleményében emlékeztetett, hogy az országban teljesen megszűnik a fizetőkapus rendszer, helyette az automatikus rendszámtábla felismerő (ALPR) rendszerre, illetve a mikrohullámú adattovábbításra (DSRC) állnak át. A telepítési időszak alatt a régi rendszer lesz használatban. Horvátország már évek óta tervezi, hogy változtat a fizetőkapus rendszeren, hogy gyorsabb legyen a forgalom, és megszűnjön a készpénzfizetés. A zágrábi kormány az elektronikus autópálya-díjfizetési rendszer projektjét még tavaly januárban beépítette a Nemzeti Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervbe.
A HAC még korábban két olyan technológia mellett döntött, amely jól átültethető a horvát gyakorlatba, azaz a megtett távolság után kell fizetni az útdíjat. A DSRC nagyon hatékony az autópályákon, ahol a fel- és lehajtást egyszerű fémvázra telepített érzőkelőkkel ellenőrzik, a gépjárművek megállása nélkül, 130 km/órás sebesség mellett. A DSRC hasonlít a jelenleg használatos elektronikus ENC-készülékre. Ez egy előre feltöltött készülék a horvát útdíj-kapuk használatához a sorban állás elkerülése érdekében. A DSRC készüléket is fel kell majd tölteni a megfelelő összeggel, amelyet lehajtáskor azonnal levesz a díjgyűjtő vállalat. A rendszámtábla felismerő rendszert a külföldi autók miatt vezetik be. Az ALPR-hez egy applikációt kell majd letölteni, amit a bankkártyához kötnek: az autópálya-díj összegével a kártyát terhelik majd meg.
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.
Szombattól nem érvényesek a tavalyi útdíj e-matricák
A 2025-re eddig 1,4 millió darab éves országos-, és vármegyei úthasználati jogosultságot váltottak meg.
Márciusi dugók az Árpád hídnál
A fővárosban hamarosan kezdődik a Flórián téri felüljárók felújítása, március 1-jén lezárják a déli hidat. De már februárban is lesznek kisebb korlátozások az előkészítés során.

Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Gyorstöltés vásárlás közben
Az MVM Mobiliti nagyobb teljesítményű elektromos töltőket telepített 10 szupermarkethez.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Iskolarendőr szakmai nap
Tizedik alkalommal gyűltek össze az iskolarendőrök Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központban, hogy szakmai napon tekintsenek vissza az elmúlt évre.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Gyorsforgalmi utat terveznek Szombathely-Körmend-Kőszeg között
200 milliárdból szeretnék felépíteni a 40 kilométernyi gyorsforgalmi utat.
Ma is fennáll az ónos eső lehetősége
A meteorológiai előrejelzés szerint az Északi-középhegység tágabb térségében és Észak-Alföldön fordulhat elő ónos eső, jellemzően néhány tized milliméter, amely napközben megszűnik.

2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
2024-ben az EU-ban nőtt az eladott új autók száma
Az Európai Unióban éves összevetésben 0,8 százalékkal, mintegy 10,6 millióra nőtt az eladott új autók száma.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.
Ittas sofőröket kerestek
Budapesten harminc ittas sofőr ellen intézkedtek a rendőrök a budai oldali hétvégi ellenőrzésük során.