A 2020. évi baleseti adatokat a VÉDA rendszer által detektált járműforgalmi adatokkal is összevetettük.
Cikksorozatunk alapkérdése, hogy a 2020-as év baleseti adatainak a javulása miként aránylik a járványügyi korlátozó intézkedések okozta forgalomcsökkenéssel. Korábbi cikkünkben a forgalomváltozás megbecsléséhez a Magyarországon értékesített üzemanyagok mennyiségi változásait használtuk. Természetesen több éves visszatekintésben. Jelen cikkünkben a forgalom változását a VÉDA rendszer által mért forgalmi adatok alapján határoztuk meg.
2020 első három hónapjában a VÉDA-rendszer által mért áthaladási számok emelkedtek az előző évi havi adatokhoz képest, azonban az év összes további hónapjaiban csökkenést mutattak. Ugyanakkor a csökkenés mértéke sokkal kisebb mértékű, mint a halálos kimenetelű balesetek redukálódása. A forgalom csökkenésének mértéke 2020 április-november hónapokban 15-19 százalék között mozgott az előző évi adatokhoz képest. Azonban az első három hónapot is bevonva, a VÉDA rendszer 2020. január-november havi forgalmi adatai összesen 5 százalékkal mutatnak kevesebb értéket mint 2019 első tizenegy hónapjában (a decemberi adatok az adatgyűjtéskor még nem álltak a rendelkezésre).
A VÉDA-adatok összhangban állnak a korábbi cikkünkben elemzett üzemanyag eladási adatokkal, amely szerint tavaly az I-XI. havi számok 2019-hez képest 6 százalékos csökkenést mutattak. Ugyanezen időszakban a baleseti adatok nagyobb mértékben csökkentek. A korábbi cikkeinkben említettek szerint 2020-ban az összes baleseti szám 17 százalékkal, a halálos balesetek száma pedig 20 százalékkal volt kevesebb mint 2019-ben (ez a változás akkor is igaz, ha a baleseti adatoknál nem az egész évi, hanem az üzemanyag eladási adatokhoz, illetve a VÉDA-adatokhoz hasonlóan az I-XI. havi adatokat vizsgáljuk).

Elrajtolt a bringásszezon!
Az utóbbi években megnőtt a kerékpározás népszerüsége. Szép időben sokan veszik elő a bringájukat, nem csak sportra, hanem mindennapi használatra is. Így nem árt átgondolni, hogy mire érdemes figyelniük, hogy elkerüljék a baleseteket.

Itt a motorosidény, de jó rákészülni
A napsütés, a száraz utak előcsalogatták a motorkerékpárosokat, akik jól teszik, ha az első gurulás előtt műszakilag azért átnézik, vagy átnézetik a télre pihenőre tett gépeiket.

A „Speedmarathon” eredménye
Az egyhetes fokozott sebességmérési akciórorozatba iktatott 24 órás „Speedmarathon” során sok gyorshajtóról készült fotó.

Fővárosi bővülő forgalomkorlátozások
Budapesten lezárások várhatók szombaton a Hősök tere környékén.

Hétvégi lezárások a fővárosban
Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a hétvégén Budapest több kerületében a Vivicittá futófesztivál miatt.

Hétvégi lezárások a fővárosban
Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz a hétvégén Budapest több kerületében a Vivicittá futófesztivál miatt.
Még több dugó péntekre az M0-án
Forgalomkorlátozás várható péntek estétől szombat hajnalig az M0-áson Soroksár és Dunaharaszti térségében.

Még több dugó péntekre az M0-án
Forgalomkorlátozás várható péntek estétől szombat hajnalig az M0-áson Soroksár és Dunaharaszti térségében.
Nem mindegy a casco-költség sem
Enyhén csökkentek a casco díjak az első negyedévben.

Nem mindegy a casco-költség sem
Enyhén csökkentek a casco díjak az első negyedévben.
Ismét elrajtol a „Közlekedik a család” vetélkedő
A legügyesebb család megnyeri a fődíjat, egy Škoda Scala személyautót!

Ismét elrajtol a „Közlekedik a család” vetélkedő
A legügyesebb család megnyeri a fődíjat, egy Škoda Scala személyautót!
Elindult az egyhetes sebességellenőrzési akció!
Egy hetes sebességellenőrzési akciót tart a rendőrség az ország közútjain. Ez még egy indok, hogy betartsák a sebességhatárokat!

Elindult az egyhetes sebességellenőrzési akció!
Egy hetes sebességellenőrzési akciót tart a rendőrség az ország közútjain. Ez még egy indok, hogy betartsák a sebességhatárokat!
Újra diák KRESZ teszt, klassz nyereményekkel!
Töltsd ki Te is a Nagy Diák KRESZ-tesztet és nyerd meg a jogosítvány vagy az elektromos robogó egyikét.

Újra diák KRESZ teszt, klassz nyereményekkel!
Töltsd ki Te is a Nagy Diák KRESZ-tesztet és nyerd meg a jogosítvány vagy az elektromos robogó egyikét.