2019.02.26, 13:18
Interjú Dr. Halmosi Zsolt r. vezérőrnaggyal

Az állampolgárok közös sikere lehet a kevesebb közúti baleset.

Az elmúlt években némileg romlott a közlekedésbiztonság Magyarországon – jelentette ki a Biztonságpiacnak adott interjúban dr. Halmosi Zsolt vezérőrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese, az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság elnöke. A halálos közlekedési balesetek arányát tekintve hazánk az uniós átlagnál némileg rosszabb statisztikákkal rendelkezik, a cél pedig egyértelműen az, hogy ezek a mutatók javuljanak és évről évre kevesebben haljanak meg az utakon.

 

A magyarországi közlekedésbiztonság legrosszabb éve 1990 volt, amikor 2 432 ember halt meg közlekedési balesetben. Részben a rendőrség közlekedésbiztonsági munkájának köszönhetően ma azonban ott tartunk, ahol 1961-ben, akkor 622 ember halt meg közlekedési balesetekben Magyarországon – említett néhányat a főbb statisztikai mutatók közül Dr. Halmosi Zsolt. Persze arra a főkapitány-helyettes felhívta a figyelmet, hogy az 1960-as években tizedannyi jármű közlekedett hazánkban, mint ma, a forgalom, a járműsűrűség, a közutak terhelése is csupán töredéke volt a jelenleginek. A legjobb évnek 2013 számít, amikor is – a közlekedési statisztikák és adatgyűjtések magyarországi kezdete óta – a legkevesebben haltak meg a közutakon (591 haláleset). Dr. Halmosi Zsolt szerint 2013 óta – kisebb-nagyobb eltérésekkel –, de stagnál a közlekedésbiztonsági helyzet hazánkban.

Kétségbeesni nem kell, de el kell gondolkodnunk – figyelmeztet a főkapitány-helyettes. Fel kell tenni azt a kérdést, hogy évente mintegy hatszáz közúti haláleset sok vagy kevés?

Az Európai Unió azt tűzte ki célul, hogy 2050-re a közösség közúthálózatán közúti baleset következtében ne haljon meg egyetlen ember sem. Mindehhez hozzá tartozik, hogy addigra valószínűleg nagy számban lesznek az utakon olyan autók, amelyeket számítógépek, szoftverek irányítanak majd, de ne felejtsük el, hogy akkor is lesznek utakon gyalogosok, akiket akkor sem gépek fognak vezérelni. A gyalogos pedig akkor is leléphet részegen egy kamion elé féktávolságon belül, legyen az a kamion bármilyen korszerű rendszerrel felszerelve – jegyezte meg a vezérőrnagy.

Ha érzékletes képet akarunk kapni Magyarország közlekedésbiztonságának helyzetéről, akkor beszélhetünk statisztikai adatokról, de talán ennél is fontosabb, hogy ezekből milyen következtetéseket lehet levonni – mondta Dr. Halmosi Zsolt r. vezérőrnagy.

Bevallása szerint a főkapitány-helyettes rosszul szokta fogadni azt, ha egy tragédia után valaki a járművezető felelősségét próbálja csökkenteni. Mint rámutatott: tragédiát nem a köd, nem a csúszós úttest, vagy éppen a téli gumi hiánya okoz, emberek akkor halnak meg a közúton, ha valaki valamilyen hibát elkövet. Leggyakrabban azok kerülnek ilyen helyzetbe, akik agresszívan vezetnek, semmibe vesznek másokat, vagy éppen fittyet hánynak a közlekedési szabályokra. Figyelmetlenség, kivagyiság, felelőtlenség – sorolja a balesetek legfőbb eredőit a vezérőrnagy, aki azt is igyekezett leszögezni, hogy mindenki bűnös, aki egy tragédia kapcsán a felelősséget át akarja hárítani másra.

Ezzel az ORFK-OBB elnöke azokra az egyébként gyakori, a rendőri munkát érő kritikákra utalt, amelyek megkérdőjelezik, hogy a rendőrség mérhet-e sebességet, vagy éppen van-e joga, hogy leplezett módon használjon ilyen célra eszközöket. Márpedig a legjobb megoldás egy rendőri intézkedés elkerülésére az, ha betartjuk a közlekedési szabályokat – adta meg a választ a főkapitány-helyettes, hozzátéve, hogy nincs a világon egyetlen olyan rendőrség sem, amely ne mérne sebességet, vagy ne ellenőrizné az ittas vezetőket.

A közlekedésbiztonsági felelősség hierarchikus sorrendjében az első helyen egyértelműen a járművezetők állnak, őket pedig azok követik, akik meg kell tanítsák helyesen és felelősségteljesen közlekedni a gyermekeket, vagyis a szülők, illetve a család. 

A közúti baleset okairól szólva Dr. Halmosi Zsolt r. vezérőrnagy a sebesség helytelen megválasztását emelte ki elsődlegesen. A főkapitány-helyettes leszögezte, a magyar rendőrség korrekten kívánt eljárni, amikor bejelentette, hogy sehol nem végez leplezett sebességmérést. Ezt követően azonban egy inkorrekt folyamat indult el: az állampolgárok betartották a sebességhatárokat ott, ahol tudták, hogy mérés zajlik, majd, amikor biztosak voltak benne, hogy meglepetés már nem érheti őket, számtalan helyen jócskán túllépték a megengedett határokat. Éppen ezért az ORFK-nál az a döntés született, hogy ezt a hozzáállást felfüggesztik, és a jövőben ott mérik a járművek sebességét, ahol az fokozott biztonsági kockázatot jelent.

Egy másik gyakori és rendkívül veszélyes forrása a baleseteknek az alkoholfogyasztás. Erről szólva Dr. Halmosi Zsolt úgy vélekedett, hogy a rendőrség igencsak eredményes az ittas vezetők felderítése terén. A mai tudományos életben vitán felül áll, hogy az alkoholfogyasztás rontja a reflexeket és készségeket, igaz v annak toleráns országok, ahol bizonyos mennyiségig megengedett alkoholos italok fogyasztása. Magyarország ugyanakkor azon országok közé tartozik, ahol zéró tolerancia van az ittas vezetéssel szemben. A közlekedésbiztonsági prevenciót szintén sikeresnek ítéli Dr. Halmosi Zsolt a gyermekbaleset vonatkozásában. Évek óta nagyon komoly energiát fordít arra a rendőrség, hogy gyermekek minél kevesebbszer szenvedjenek balesetet, ennek érdekében az ORFK számtalan programot működtet és szervez.

A közlekedésbiztonság terén Magyarország az európai uniós átlagnál valamivel rosszabbul teljesít. Európában több olyan ország is van, ahol harminc alatt van az egymillió lakosra jutó halálos balesetek száma, ide tartozik többek között Norvégia, Finnország, Svédország vagy Svájc. A tábornok úr szerint ezekben az államokban nem csupán azért alacsonyabb a halálos balesetek száma, mert az emberek tudata más, mint a magyaroké – udvariasak, nyugodtabbak, kevésbé agresszívan vezetnek –, hanem főként azért, mert stabil és szélsőségesen kemény büntetési rendszert alkalmaznak. A cél mindenesetre az, hogy Magyarország a középmezőnynél valamelyest jobb helyezést érjen el. Jelenleg évente egymillió magyar lakosra 61-80 halálos baleset jut, míg az EU tagállamainak átlaga 50 körül mozog.

Demográfiai szempontból két korcsoport is a legveszélyeztetettebbek közé tartozik hazánkban: a 25 év alatti fiatalok, valamint a 65 év felettiek. A halálos balesetet szenvedő személyek 18 százaléka nem töltötte be a 25. életévét, míg a 65 év feletti személyek részaránya 27 százalék. 

Dr. Halmosi Zsolt kiemelte: a rendőrség nem egyedüli letéteményese a közlekedésbiztonságnak: a rendőrség fontos eszközt kapott a kezébe azzal, hogy ellenőrizhet és szankcionálhat. Véleménye szerint ugyanakkor nem is ezek a leghatékonyabb baleset-megelőzési módszerek, hanem az, ha sikerül megértetni az emberekkel, hogy a hírekben látható, olvasható balesetek bárkivel megtörténhetnek. A főkapitány-helyettes szerint azt sem szabad elfelejteni, hogy ha a közutakon kevesebb baleset történik, az a közlekedésben résztvevő állampolgárok együttműködéséből származó közös siker.

(Forrás: biztonságpiac.hu)

Látni és látszani 2023

Október 18-tól december 3-ig tart a „Látni és látszani 2023” akció, amelyet az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) szervezett.

...
2023.10.16. 15:21

Látni és látszani 2023

Október 18-tól december 3-ig tart a „Látni és látszani 2023” akció, amelyet az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) szervezett.

Ingyenes látásellenőrzés októberben

Október a látás hónapja, díjmentes látásellenőrzést, szaktanácsadást és szemüveg-ellenőrzést kínálnak az optikák.

...
2023.10.03. 08:20

Ingyenes látásellenőrzés októberben

Október a látás hónapja, díjmentes látásellenőrzést, szaktanácsadást és szemüveg-ellenőrzést kínálnak az optikák.

Közelíti százezeret a Biztonság Hete látogatóinak a száma

Konferenciával, egészségügyi szűrőbusszal, az e-roller biztonságos használatát népszerűsítő videóval is többet nyújtott az eddigieknél a hetedik Biztonság Hete.

...
2023.09.25. 15:38

Közelíti százezeret a Biztonság Hete látogatóinak a száma

Konferenciával, egészségügyi szűrőbusszal, az e-roller biztonságos használatát népszerűsítő videóval is többet nyújtott az eddigieknél a hetedik Biztonság Hete.

Esős napon zárult a Biztonság Hete

A szombati záró-rendezvénnyel lezárult a Biztonság Hete országos programsorozat, amelyet figyelemfelhívó céllal a baleset-megelőzés jegyében szerveztek.

...
2023.09.24. 11:59

Esős napon zárult a Biztonság Hete

A szombati záró-rendezvénnyel lezárult a Biztonság Hete országos programsorozat, amelyet figyelemfelhívó céllal a baleset-megelőzés jegyében szerveztek.

Elkezdődött a „Biztonság hete”

A mai nappal elrajtolt az idei „Biztonság hete” rendezvénysorozat. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartottak sajtótájékoztatót a szervezők.

...
2023.09.18. 15:51

Elkezdődött a „Biztonság hete”

A mai nappal elrajtolt az idei „Biztonság hete” rendezvénysorozat. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartottak sajtótájékoztatót a szervezők.

Megnyerték a Skoda Fabiát!

Véget ért a „Közlekedik a család” vetélkedő, amelynek a fődíja, egy Skoda Fabia is gazdára talált.

...
2023.09.11. 10:18

Megnyerték a Skoda Fabiát!

Véget ért a „Közlekedik a család” vetélkedő, amelynek a fődíja, egy Skoda Fabia is gazdára talált.

Szolgálatban az iskolarendőrök

Kétezer rendőr vigyáz a tanulók és a közlekedők biztonságára az új tanév kezdetén az iskoláknál.

...
2023.09.04. 17:18

Szolgálatban az iskolarendőrök

Kétezer rendőr vigyáz a tanulók és a közlekedők biztonságára az új tanév kezdetén az iskoláknál.

Az új tanévben is dolgoznak az iskolarendőrök

A 2022/2023-as tanévben az iskolarendőrök 7263 alkalommal 215 762 tanuló részére tartottak prevenciós foglalkozást.

...
2023.08.26. 19:07

Az új tanévben is dolgoznak az iskolarendőrök

A 2022/2023-as tanévben az iskolarendőrök 7263 alkalommal 215 762 tanuló részére tartottak prevenciós foglalkozást.