2019.09.16, 13:01
Görögországban hal meg a legtöbb motoros

Általában a dél-európai országokban a legkedvezőtlenebb a motorkerékpárosok baleseti statisztikája.

Az Eurostat által nemrégiben közzétett európai baleseti statisztikai adatok alapján a közúti közlekedőkön belül Görögországban a legmagasabb a motorkerékpár vezetők halálozási aránya (megjegyzés: a luxemburgi székhelyű Eurostat az Európai Bizottság egyik főigazgatósága, mely különböző statisztikai információkat gyűjt és szolgáltat az Európai Unió intézményei számára).

A jelentés megállapította, hogy az EU 28 tagállamának 2017. évi hivatalos baleseti adatait vizsgálva Görögországban a legmagasabb az egymillió lakosra jutó motorkerékpáros halálos áldozatok száma (20,1 áldozat/egymillió lakos), míg a második helyen – Görögországtól épphogy lemaradva – Málta szerepel (20,0 áldozat/egymillió lakos). A lista harmadik helyén Olaszország és Szlovénia áll. Mindkét országban az egymillió lakosra vetített 12,1 motoros áldozat már igen jelentős különbség az első két helyen említett országok megfelelő adataihoz képest.

Az Eurostat listáján a sorrend a további: Ciprus (11,8 áldozat/egymillió lakos), Luxemburg (11,0), Portugália (10,3), valamint Horvátország (10,1). Az Európai Uniós tagállamok átlaga 2017-ben egyébként 7,5 motoros áldozat/egymillió lakos volt. Az adatokból mélyen szembetűnő, hogy a déli államokban a motorkerékpáros közlekedés átlag feletti közlekedésbiztonsági problémát jelent. Ez minden bizonnyal a motorosok számára kedvezőbb melegebb és szárazabb időjárási viszonyokra vezethető vissza, mely következtében Dél-Európában a motorkerékpárosok aránya jóval nagyobb a közúti közlekedőkön belül. Gond ugyanakkor, hogy a bukósisak viselési aránya ezekben az országokban a legalacsonyabb.

Görögországban átlagosan számítva minden ötödik járművezető (egészen pontosan a járművezetők 19%-a) motorkerékpárral közlekedik, míg a motorosok a személyi sérüléssel járó közúti balesetek 29,5%-ában vannak érintve. Máltán a helyzet ennél is kedvezőtlenebb: a három szigetből álló állam területén az összes személysérüléses közúti baleset csaknem 40%-ában (39,1%-ában) legalább egy motorkerékpáros sérül meg, vagy veszíti életét.

Amennyiben nem kizárólag a motorkerékpáros közlekedést, hanem valamennyi úthasználóra kiterjedő uniós baleseti adatokat vesszük alapul (azaz a gyalogosok, járművezetők és utasok által okozott összes balesetet), akkor Görögország már valamelyest jobb helyzetben van, a 9. helyen áll az EU tagállamok listáján, mely az egymillió lakosra jutó halálos áldozatokat veszi alapul. Kyriakos Mitsotakis újonnan megválasztott konzervatív kormánya számos új lépést fontolgat a motorkerékpáros közlekedés biztonságának javítása érdekében. Ennek egyik eleme a bukósisak használati arányának a jelentős növelése, hiszen a bukósisak a motoros halálozások legfőbb tényezőjét, a súlyos fejsérüléseket hivatott elkerülni, vagy a sérülések súlyosságát csökkenteni. Ennek érdekében a motoros bukósisak általános forgalmi adója várhatóan az eddigi 24%-ról 13%-ra csökken.

Látni és látszani 2023

Október 18-tól december 3-ig tart a „Látni és látszani 2023” akció, amelyet az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) szervezett.

...
2023.10.16. 15:21

Látni és látszani 2023

Október 18-tól december 3-ig tart a „Látni és látszani 2023” akció, amelyet az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) szervezett.

Ingyenes látásellenőrzés októberben

Október a látás hónapja, díjmentes látásellenőrzést, szaktanácsadást és szemüveg-ellenőrzést kínálnak az optikák.

...
2023.10.03. 08:20

Ingyenes látásellenőrzés októberben

Október a látás hónapja, díjmentes látásellenőrzést, szaktanácsadást és szemüveg-ellenőrzést kínálnak az optikák.

Közelíti százezeret a Biztonság Hete látogatóinak a száma

Konferenciával, egészségügyi szűrőbusszal, az e-roller biztonságos használatát népszerűsítő videóval is többet nyújtott az eddigieknél a hetedik Biztonság Hete.

...
2023.09.25. 15:38

Esős napon zárult a Biztonság Hete

A szombati záró-rendezvénnyel lezárult a Biztonság Hete országos programsorozat, amelyet figyelemfelhívó céllal a baleset-megelőzés jegyében szerveztek.

...
2023.09.24. 11:59

Esős napon zárult a Biztonság Hete

A szombati záró-rendezvénnyel lezárult a Biztonság Hete országos programsorozat, amelyet figyelemfelhívó céllal a baleset-megelőzés jegyében szerveztek.

Elkezdődött a „Biztonság hete”

A mai nappal elrajtolt az idei „Biztonság hete” rendezvénysorozat. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartottak sajtótájékoztatót a szervezők.

...
2023.09.18. 15:51

Elkezdődött a „Biztonság hete”

A mai nappal elrajtolt az idei „Biztonság hete” rendezvénysorozat. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartottak sajtótájékoztatót a szervezők.

Megnyerték a Skoda Fabiát!

Véget ért a „Közlekedik a család” vetélkedő, amelynek a fődíja, egy Skoda Fabia is gazdára talált.

...
2023.09.11. 10:18

Megnyerték a Skoda Fabiát!

Véget ért a „Közlekedik a család” vetélkedő, amelynek a fődíja, egy Skoda Fabia is gazdára talált.

Szolgálatban az iskolarendőrök

Kétezer rendőr vigyáz a tanulók és a közlekedők biztonságára az új tanév kezdetén az iskoláknál.

...
2023.09.04. 17:18

Szolgálatban az iskolarendőrök

Kétezer rendőr vigyáz a tanulók és a közlekedők biztonságára az új tanév kezdetén az iskoláknál.

Az új tanévben is dolgoznak az iskolarendőrök

A 2022/2023-as tanévben az iskolarendőrök 7263 alkalommal 215 762 tanuló részére tartottak prevenciós foglalkozást.

...
2023.08.26. 19:07

Az új tanévben is dolgoznak az iskolarendőrök

A 2022/2023-as tanévben az iskolarendőrök 7263 alkalommal 215 762 tanuló részére tartottak prevenciós foglalkozást.