2021.07.28, 06:21
Az OMSZ 20 új autót kapott

Új mentőautókkal frissítik az OMSZ flottáját. Az első tételt további járműátadások követik.

Húsz új mentőautó érkezett az Országos Mentőszolgálathoz (OMSZ), további 42 járművet a napokban kapnak meg, ezzel a mentőautók átlagéletkora 4,8 évre csökken. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere elmondta, hogy 2010 óta ezer gépjárművet cseréltek le 2010 óta korszerű, új mentőautókra. Emellett az elmúlt időben a mentőállomások közül több mint 100-at felújítottottak, és további 30 új mentőállomást adtak át, valamint 12 mentési pontot is létrehoztak. Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója közölte, hogy a most átvett 20 darab autó a tavaly megrendelt 82 első tétele. Az OMSZ  mintegy ezer gépjárművel álló flottát működtet. A közreadott sajtóanyag szerint a kormány az OMSZ részére 2017 és 2021 között 624 mentőautó beszerzését irányozta elő. Eddig 543-at gyártottak le, és ebből még 42 a napokban érkezik meg az OMSZ-hez.

Új Mentőautók érkeztek Az Országos Mentőszolgálathoz
Új mentőautó

Látni és látszani 2023

Október 18-tól december 3-ig tart a „Látni és látszani 2023” akció, amelyet az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) szervezett.

...
2023.10.16. 15:21

Látni és látszani 2023

Október 18-tól december 3-ig tart a „Látni és látszani 2023” akció, amelyet az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) szervezett.

Ingyenes látásellenőrzés októberben

Október a látás hónapja, díjmentes látásellenőrzést, szaktanácsadást és szemüveg-ellenőrzést kínálnak az optikák.

...
2023.10.03. 08:20

Ingyenes látásellenőrzés októberben

Október a látás hónapja, díjmentes látásellenőrzést, szaktanácsadást és szemüveg-ellenőrzést kínálnak az optikák.

Közelíti százezeret a Biztonság Hete látogatóinak a száma

Konferenciával, egészségügyi szűrőbusszal, az e-roller biztonságos használatát népszerűsítő videóval is többet nyújtott az eddigieknél a hetedik Biztonság Hete.

...
2023.09.25. 15:38

Esős napon zárult a Biztonság Hete

A szombati záró-rendezvénnyel lezárult a Biztonság Hete országos programsorozat, amelyet figyelemfelhívó céllal a baleset-megelőzés jegyében szerveztek.

...
2023.09.24. 11:59

Esős napon zárult a Biztonság Hete

A szombati záró-rendezvénnyel lezárult a Biztonság Hete országos programsorozat, amelyet figyelemfelhívó céllal a baleset-megelőzés jegyében szerveztek.

Elkezdődött a „Biztonság hete”

A mai nappal elrajtolt az idei „Biztonság hete” rendezvénysorozat. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartottak sajtótájékoztatót a szervezők.

...
2023.09.18. 15:51

Elkezdődött a „Biztonság hete”

A mai nappal elrajtolt az idei „Biztonság hete” rendezvénysorozat. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartottak sajtótájékoztatót a szervezők.

Megnyerték a Skoda Fabiát!

Véget ért a „Közlekedik a család” vetélkedő, amelynek a fődíja, egy Skoda Fabia is gazdára talált.

...
2023.09.11. 10:18

Megnyerték a Skoda Fabiát!

Véget ért a „Közlekedik a család” vetélkedő, amelynek a fődíja, egy Skoda Fabia is gazdára talált.

Szolgálatban az iskolarendőrök

Kétezer rendőr vigyáz a tanulók és a közlekedők biztonságára az új tanév kezdetén az iskoláknál.

...
2023.09.04. 17:18

Szolgálatban az iskolarendőrök

Kétezer rendőr vigyáz a tanulók és a közlekedők biztonságára az új tanév kezdetén az iskoláknál.

Az új tanévben is dolgoznak az iskolarendőrök

A 2022/2023-as tanévben az iskolarendőrök 7263 alkalommal 215 762 tanuló részére tartottak prevenciós foglalkozást.

...
2023.08.26. 19:07

Az új tanévben is dolgoznak az iskolarendőrök

A 2022/2023-as tanévben az iskolarendőrök 7263 alkalommal 215 762 tanuló részére tartottak prevenciós foglalkozást.