2020.10.21, 21:03
A buszsávok szabálytalan használata ellen indított akciósorozatot a BKK és a BRFK

A buszsávok szabálytalan használata ellen indított akciósorozatot a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). Két nap alatt 88 szabálytalanságot észleltek.

Az  akciót a fővárosi buszsávokban szabálytalanul közlekedő és parkoló járművek kiszűrésére indították, a rendőrség elmúlt időszakban szerzett tapasztalatai és a BKK jelzése alapján. A közlekedési rendőrök a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság munkatársaival közösen végrehajtott akcióban két nap alatt 88 szabálytalanságot észleltek. A rendőrök 81 esetben helyszíni bírságot, 7-ben szabálysértési feljelentést tettek a gépjárművezetők ellen. A járőröknek kétszer a szabálytalanul parkoló gépkocsik elszállítására is intézkedniük kellett.
Fajcsák Lajos, a BKK mobilitásmenedzsment-igazgatója azt közölte, 80 kilométernél is hosszabb buszsáv áll rendelkezésre a fővárosban. A több mint 200 járat 80 százaléka érinti a buszsávokat, amelyek napi több százezer utas gyorsabb eljutását segítik. Az Üllői úton a Nagyvárad tértől a Corvin-negyedig mintegy 5 perc, a Thököly úton a Bosnyák tértől a Keleti pályaudvarig akár 15 perc időnyereséget biztosítanak a buszsávok – fűzte hozzá, kiemelve, hogy ennyivel rövidül az autóbuszok menetideje, ha akadálytalanul tudnak a buszsávban közlekedni. A BRFK az ellenőrzéseket a főváros főbb közútjain folyamatosan végzi, a szabálytalanul közlekedőkkel szemben intézkedik.

Látni és látszani 2023

Október 18-tól december 3-ig tart a „Látni és látszani 2023” akció, amelyet az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) szervezett.

...
2023.10.16. 15:21

Látni és látszani 2023

Október 18-tól december 3-ig tart a „Látni és látszani 2023” akció, amelyet az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) szervezett.

Ingyenes látásellenőrzés októberben

Október a látás hónapja, díjmentes látásellenőrzést, szaktanácsadást és szemüveg-ellenőrzést kínálnak az optikák.

...
2023.10.03. 08:20

Ingyenes látásellenőrzés októberben

Október a látás hónapja, díjmentes látásellenőrzést, szaktanácsadást és szemüveg-ellenőrzést kínálnak az optikák.

Közelíti százezeret a Biztonság Hete látogatóinak a száma

Konferenciával, egészségügyi szűrőbusszal, az e-roller biztonságos használatát népszerűsítő videóval is többet nyújtott az eddigieknél a hetedik Biztonság Hete.

...
2023.09.25. 15:38

Esős napon zárult a Biztonság Hete

A szombati záró-rendezvénnyel lezárult a Biztonság Hete országos programsorozat, amelyet figyelemfelhívó céllal a baleset-megelőzés jegyében szerveztek.

...
2023.09.24. 11:59

Esős napon zárult a Biztonság Hete

A szombati záró-rendezvénnyel lezárult a Biztonság Hete országos programsorozat, amelyet figyelemfelhívó céllal a baleset-megelőzés jegyében szerveztek.

Elkezdődött a „Biztonság hete”

A mai nappal elrajtolt az idei „Biztonság hete” rendezvénysorozat. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartottak sajtótájékoztatót a szervezők.

...
2023.09.18. 15:51

Elkezdődött a „Biztonság hete”

A mai nappal elrajtolt az idei „Biztonság hete” rendezvénysorozat. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartottak sajtótájékoztatót a szervezők.

Megnyerték a Skoda Fabiát!

Véget ért a „Közlekedik a család” vetélkedő, amelynek a fődíja, egy Skoda Fabia is gazdára talált.

...
2023.09.11. 10:18

Megnyerték a Skoda Fabiát!

Véget ért a „Közlekedik a család” vetélkedő, amelynek a fődíja, egy Skoda Fabia is gazdára talált.

Szolgálatban az iskolarendőrök

Kétezer rendőr vigyáz a tanulók és a közlekedők biztonságára az új tanév kezdetén az iskoláknál.

...
2023.09.04. 17:18

Szolgálatban az iskolarendőrök

Kétezer rendőr vigyáz a tanulók és a közlekedők biztonságára az új tanév kezdetén az iskoláknál.

Az új tanévben is dolgoznak az iskolarendőrök

A 2022/2023-as tanévben az iskolarendőrök 7263 alkalommal 215 762 tanuló részére tartottak prevenciós foglalkozást.

...
2023.08.26. 19:07

Az új tanévben is dolgoznak az iskolarendőrök

A 2022/2023-as tanévben az iskolarendőrök 7263 alkalommal 215 762 tanuló részére tartottak prevenciós foglalkozást.