2019.05.05, 10:33
700 000 járművezető jogosítvány nélkül?

Franciaországban megduplázódott azoknak a járművezetőknek a száma, akik vezetői engedély nélkül vesznek részt a közúti forgalomban.

Megdöbbentő adatot tett közzé a francia balesetmegelőzési szervezet, a Prevention Routiere. Felmérésük szerint jelenleg mintegy 680 000 járművezető közlekedik rendszeresen a francia utakon úgy, hogy vezetői engedéllyel nem rendelkeznek. Ezáltal a jogosítvány nélküliek az összes járművezető 1,4%-át teszik ki („járművezető” alatt cikkünkben olyan személyt értünk, aki engedélyhez kötött járművel – döntő többségben gépjárművel – közlekedik a forgalomban).

?

A közel 700 000 fős szám mellett maga a trend is igen aggasztó, hiszen a jogosítvány nélkül járművet vezetők száma az elmúlt tíz év során megduplázódott. Az érintett járművezetők kisebb része már szerzett korábban vezetői engedélyt, miután sikeres elméleti és gyakorlati vizsgát tett, de az okmány valamilyen ok miatt érvénytelenítésre, illetve visszavonásra került (valamilyen közúti szabályszegés elkövetése, mint például ittas vezetés, gyorshajtás, baleset okozása stb. miatt, vagy a büntető pontrendszer következtében szünetel a vezetési jogosultság, illetve az okmány orvosi érvényessége járt le).

A vezetői engedéllyel nem rendelkező járművezetők túlnyomó része, mintegy kétharmada(!) ugyanakkor soha nem rendelkezett jogosítvánnyal, nem vett részt semmilyen tanfolyamon, és ezáltal vizsgát sem tett. Utóbbi személyek esetében – a fegyelmezetlenség és a felelőtlen magatartás mellett – a tapasztalatok szerint az is szerepet játszik, hogy Franciaországban a „civil”, azaz nem hivatásos jogosítvány megszerzése is drága. Az átlagosan 1 500 eurós összeg sok Franciaországban élőnek jelent komoly (akár vállalhatatlan) anyagi megterhelést, és inkább kockáztatnak. Ennek azonban nagyon káros következménye van, hiszen a jogosítvány nélküli járművezetés közlekedésbiztonsági kockázata rendkívül magas. Ezt tükrözi a következő statisztikai adat: amíg Franciaországban a jogosítvány nélküliek az összes járművezető 1,4%-át teszik ki, addig a halálos kimenetelű balesetek 4,5%-át ők okozzák!

Ha valakit Franciaországban engedély nélküli járművezetésen érnek tetten, az 15 000 eurós büntetésre számíthat, továbbá a jármű (mint a szabályszegés elkövetésének eszköze), lefoglalható, illetve el is kobozható, amennyiben az az elkövető tulajdonát képezi. Az alkalmazott szankció, büntetés mértéke függ a cselekmény összes körülményétől, például attól, milyen típusú úton, hol közlekedett a járművezető, milyen távolságra szándékozott utazni, és a járművezető elkövetett-e egyidejűleg más szabályszegést is.

Ha a járművezető jogosítványát korábban elkövetett más szabályszegés (visszaeső jellegű engedély nélküli vezetés, gyorshajtás, ittas, vagy kábítószer hatása alatti járművezetés stb.), akkor a kiszabott szankciók még súlyosabbak. Ebben az esetben ugyanis a hatályos szabályozás alapján az elkövető két évig terjedő szabadságvesztéssel, és akár 30 000 eurós pénzbírsággal is sújtható. Amennyiben a jármű tulajdonosa adta át a járművet olyan személynek, aki érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkezik, akkor a tulajdonos is büntetőjogi felelősséggel tartozik.

Látni és látszani 2023

Október 18-tól december 3-ig tart a „Látni és látszani 2023” akció, amelyet az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) szervezett.

...
2023.10.16. 15:21

Látni és látszani 2023

Október 18-tól december 3-ig tart a „Látni és látszani 2023” akció, amelyet az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) szervezett.

Ingyenes látásellenőrzés októberben

Október a látás hónapja, díjmentes látásellenőrzést, szaktanácsadást és szemüveg-ellenőrzést kínálnak az optikák.

...
2023.10.03. 08:20

Ingyenes látásellenőrzés októberben

Október a látás hónapja, díjmentes látásellenőrzést, szaktanácsadást és szemüveg-ellenőrzést kínálnak az optikák.

Közelíti százezeret a Biztonság Hete látogatóinak a száma

Konferenciával, egészségügyi szűrőbusszal, az e-roller biztonságos használatát népszerűsítő videóval is többet nyújtott az eddigieknél a hetedik Biztonság Hete.

...
2023.09.25. 15:38

Esős napon zárult a Biztonság Hete

A szombati záró-rendezvénnyel lezárult a Biztonság Hete országos programsorozat, amelyet figyelemfelhívó céllal a baleset-megelőzés jegyében szerveztek.

...
2023.09.24. 11:59

Esős napon zárult a Biztonság Hete

A szombati záró-rendezvénnyel lezárult a Biztonság Hete országos programsorozat, amelyet figyelemfelhívó céllal a baleset-megelőzés jegyében szerveztek.

Elkezdődött a „Biztonság hete”

A mai nappal elrajtolt az idei „Biztonság hete” rendezvénysorozat. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartottak sajtótájékoztatót a szervezők.

...
2023.09.18. 15:51

Elkezdődött a „Biztonság hete”

A mai nappal elrajtolt az idei „Biztonság hete” rendezvénysorozat. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartottak sajtótájékoztatót a szervezők.

Megnyerték a Skoda Fabiát!

Véget ért a „Közlekedik a család” vetélkedő, amelynek a fődíja, egy Skoda Fabia is gazdára talált.

...
2023.09.11. 10:18

Megnyerték a Skoda Fabiát!

Véget ért a „Közlekedik a család” vetélkedő, amelynek a fődíja, egy Skoda Fabia is gazdára talált.

Szolgálatban az iskolarendőrök

Kétezer rendőr vigyáz a tanulók és a közlekedők biztonságára az új tanév kezdetén az iskoláknál.

...
2023.09.04. 17:18

Szolgálatban az iskolarendőrök

Kétezer rendőr vigyáz a tanulók és a közlekedők biztonságára az új tanév kezdetén az iskoláknál.

Az új tanévben is dolgoznak az iskolarendőrök

A 2022/2023-as tanévben az iskolarendőrök 7263 alkalommal 215 762 tanuló részére tartottak prevenciós foglalkozást.

...
2023.08.26. 19:07

Az új tanévben is dolgoznak az iskolarendőrök

A 2022/2023-as tanévben az iskolarendőrök 7263 alkalommal 215 762 tanuló részére tartottak prevenciós foglalkozást.