Budapesten útszűkületekre, részleges sávlezárásokra, forgalomterelésekre és sebességkorlátozásokra kell számítani szeptember 28. és november 6. között a Váci úton, Bajcsy-Zsilinszky úton, Károly körúton, Múzeum körúton és az Üllői úton a 3-as metróvonal felújítása miatt.
Budapest belvárosában a forgalomkorlátozásokkal járó munkavégzések során a felszíni autóbuszos pótlás biztosításához szükséges infrastruktúra kiépítése történik, több szakaszban és helyszínen, a 3-as metróvonal középső, Lehel tér – Nagyvárad tér közötti szakaszának felújításához kapcsolódóan. A Nyugati téren szeptember 28. és október 4. között a forgalmirend-változások az alábbiak szerint alakulnak: a Váci úton befelé, a belváros irányába, részlegesen lezárják a belső visszafordító és balra, a Teréz körútra kanyarodó sávot. A megszokott közlekedési irányok továbbra is használhatóak maradnak a külső forgalmi sávból. A Szent István körútról balra a Váci útra kanyarodó két forgalmi sáv esetében sávelhúzásra kell számítani
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

Inkább nyaraltak az emberek
Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.

Nyárzárás
A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ 2026. augusztus 31-én, a Hősök terén tartott sajtónyilvános közterületi ellenőrzéssel zárta le közös nyári baleset-megelőzési tevékenységét.

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez
A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.

Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót
Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.

Drágábban autózhatunk
A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.

Nőtt a vadbalesetek száma
A vadbalesetek számának emelkedésére figyelmeztet a biztosítási alkuszok szövetsége.

Az idős sofőrök korlátozását mérlegelték
Az olasz közlekedési minisztérium cáfolta, hogy korlátozásokat vetnek ki a 85 év fölötti járművezetőkre.