A határvédelmi intézkedések bevezetésével megváltozott a határátkelők rendje is, nem mindegy, hogy a fuvarozók tranzit céllal, vagy célzottan a szomszédos országba kívánnak árut szállítani.
A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) összeállítást készített a teherforgalomra igénybe vehető határátkelők átkelési rendjéről. Mert bár a beutazás új szabályairól szóló, 2020. szeptember 1-jén 00:00 órától hatályos kormányrendelet főszabály szerint nem vonatkozik a teherforgalomra, azonban a rendőrségnek jogában áll, hogy egyes határátkelőket lezárjon, vagy korlátozásokat vezessen be az áruszállítók előtt. Az MKFE kedd déli értesülései szerint hazánkban a tranzit-teherforgalom a tavasszal kijelölt és rendszeresített tranzitútvonalakon és határátkelőkön zavartalanul folyik, illetve még néhány határátkelő nyitva van a megyei rendőri szervek saját belátása szerinti elbírálásban. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint szeptember 1-jén 00:00 órától (az augusztus 31-i állapothoz képest) az alábbi határátkelőkön rendeltek el korlátozásokat:
- Rédics (SLO-H): csak a két szomszédos ország között engedélyezett a teherforgalom. Tranzitálni itt nem lehet.
- Rábafüzes (A-H): csak a két szomszédos ország között engedélyezett a teherforgalom. Tranzitálni itt nem lehet.
- Vámosszabadi (SK-H): teljes határzár teherforgalomban
- Sátoraljaújhely (SK-H): IX. 2-tól csak a két szomszédos ország között engedélyezett a teherforgalom. Tranzitálni itt nem lehet.
- Drávaszabolcs (HR-H): teljes határzár teherforgalomban
- Barcs (HR-H): csak a két szomszédos ország között engedélyezett a teherforgalom. Tranzitálni itt nem lehet.
Fővárosi sportprogram okoz lezárásokat
Futóverseny miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a hétvégén Budapest több kerületében, az időszakos lezárások a Szabadság hidat, valamint az Árpád hidat, a Margit hidat és a Lánchidat is érintik.

Inkább nyaraltak az emberek
Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.
Inkább nyaraltak az emberek
Augusztusban visszafogottabb érdeklődést tapasztaltak a használtautó-piaci résztvevők.
Nyárzárás
A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ 2026. augusztus 31-én, a Hősök terén tartott sajtónyilvános közterületi ellenőrzéssel zárta le közös nyári baleset-megelőzési tevékenységét.

Polgárőri segítség a tanévkezdéshez
A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.
Polgárőri segítség a tanévkezdéshez
A polgárőrök idén is ott vannak az óvodák és iskolák környékén - közölte az Országos Polgárőr Szövetség.
Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót
Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.
Megnyitották Budapesten a Flórián téri északi felüljárót
Augusztus 30-án, vasárnap megindulhatott a közúti forgalom a fővárosban az északi felüljárón a Flórián térnél a Szentendrei út felé.
Drágábban autózhatunk
A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.
Drágábban autózhatunk
A 5,51 millió forintra nőtt a használt autók átlagos kínálati ára.
Nőtt a vadbalesetek száma
A vadbalesetek számának emelkedésére figyelmeztet a biztosítási alkuszok szövetsége.
Nőtt a vadbalesetek száma
A vadbalesetek számának emelkedésére figyelmeztet a biztosítási alkuszok szövetsége.
Az idős sofőrök korlátozását mérlegelték
Az olasz közlekedési minisztérium cáfolta, hogy korlátozásokat vetnek ki a 85 év fölötti járművezetőkre.
Az idős sofőrök korlátozását mérlegelték
Az olasz közlekedési minisztérium cáfolta, hogy korlátozásokat vetnek ki a 85 év fölötti járművezetőkre.