A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a kezelésébe tartozó több mint ezer kilométernyi kerékpárút üzemeltetését végző speciális gépparkját a tavalyi tizenöt után újabb öt járművel bővítette.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. hivatalosan csütörtökön vette át az új speciálgépeit Sárbogárdon. Az ünnepélyes átadáson Tóth Péter az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára egy 2018-as felmérést említett meg, amely szerint az emberek akkor hajlandók leginkább áttérni a kerékpáros közlekedésre, ha megfelelő színvonalú infrastruktúra áll rendelkezésre. Tóth Péter közölte, hogy a kormány évi egymilliárd forintot ad a társaságnak a kerékpárutak karbantartására, ebből vásárolták az öt új gépet. Emlékeztetett arra, hogy korábban az önkormányzatok tartották karban a hozzájuk tartozó kerékpárutakat, ám mindegyik más színvonalon végezte el a feladatot, ezért 2018 óta a törzshálózat és a főutak mentén lévő kerékpárutakat a Magyar Közút egységesen végzi.
Mikesz Csaba a Magyar Közút Nonprofit Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese arról beszélt, hogy az öt gép és a hozzá tartozó különböző adapterek nettó 180 millió forintba kerültek. A korábbi tizenöt és a most átadott öt járművel az év minden szakában képesek az összes feladatot elvégezni a fenntartásukban lévő valamennyi útszakaszon. A sajtóanyag szerint a Magyar Közút Nonprofit Zrt. nyílt közbeszerzési eljárás során kiválasztott beszállítótól, a KITE Zrt.-től vásárolta meg a speciális kommunális kistraktorokat a hozzá tartozó, a kerékpárutaknál alkalmazható speciális adapterekkel. A gépeket és adaptereiket kaszálási, hóeltakarítási, síkosság-mentesítési és burkolatseprési munkákhoz fogják használni a szakemberek. A munkagépek a társaság szombathelyi, szentesi, kápolnásnyéki, tapolcai és makói mérnökségeire kerülnek majd.
Részlegesen feloldják a kamionstopot
A hosszú hétvégére enyhítettek a kamionforgalom korlátozásán.
Részlegesen feloldják a kamionstopot
A hosszú hétvégére enyhítettek a kamionforgalom korlátozásán.
Jó az irány
Összességében csökkent a halálos balesetek száma az uniós utakon 2024-ben.
Jó az irány
Összességében csökkent a halálos balesetek száma az uniós utakon 2024-ben.
Együttműködőket keresnek
Április 30-ig várják a partnereket a közlekedési kultúra napja kampányhoz.
Együttműködőket keresnek
Április 30-ig várják a partnereket a közlekedési kultúra napja kampányhoz.
Népszerűtlen rolik
Az elektromos rollerek használatának korlátozására készül Kaposvár.
Népszerűtlen rolik
Az elektromos rollerek használatának korlátozására készül Kaposvár.
Nem sietnek befizetni
600 ezer autós még adós maradt gépjárműadóval.
Nem sietnek befizetni
600 ezer autós még adós maradt gépjárműadóval.
A Speedmarathon eredményei
Speedmarathon a neve a 24 órán át tartó sebességmérési akciónak. Legutóbb április 16-án, reggel hat órától tartottak így országos sebességellenőrzést.
A Speedmarathon eredményei
Speedmarathon a neve a 24 órán át tartó sebességmérési akciónak. Legutóbb április 16-án, reggel hat órától tartottak így országos sebességellenőrzést.
Csökkentek a biztosítási díjak
A kgfb-díjak 16, a casco 9 százalékkal csökkent az első negyedévben.
Csökkentek a biztosítási díjak
A kgfb-díjak 16, a casco 9 százalékkal csökkent az első negyedévben.
Sok felvétel készült
Az elmúlt héten tartott országos sebességellenőrzési akció hálóján sok gyorshajtó fennakadt.
Sok felvétel készült
Az elmúlt héten tartott országos sebességellenőrzési akció hálóján sok gyorshajtó fennakadt.
