Az ország első kerékpármúzeumát nyitják meg Balassagyarmaton; a gyűjteményben a biciklik fejlődéstörténetét is nyomon követhetik a látogatók a legrégebbi, lábbal hajtott futógépektől a modern versenykerékpárokig.
A múzeumot működtető Ipoly Túra Egyesület elnöke, egyben a múzeum alapítója, Olexa Miklós az MTI-nek elmondta: az önerőből kialakított 1. Kerékpármúzeumban a kiállítóterek mellett működik majd az Ipoly túraközpont klubja és egy kávézó is. Az épület udvarán a későbbiekben felállítanak egy színpadot, és biciklis rendezvényeket szeretnének szerveznek. A kiállított több mint száz kerékpár között a legnagyobb csoportot a magyar gyártmányok képviselik, a Weisz Manfréd Acél és Fémművei Rt. és a Csepel Művek termékei, valamennyi kategóriából. Vannak túrabiciklik Európából, versenybiciklik a világ minden tájáról.

A kiállításon nyomon követhető a kerékpár fejlődéstörténete a futógéptől a velocipéden át a mai kerékpárokig, látható az első motorizált bicikli, az 1960-as években gyártott, Dongó motor hajtotta kerékpár, majd néhány motorkerékpár is. Kiállították a sportkerékpárok különleges darabjait is, van köztük mountain bike és BMX is.

Olexa Miklós elmondta, hogy a múzeum anyaga tíz magángyűjtő tulajdona. Kiemelte közülük Márton Bálintot, Siklósi Jánost és Sajgó Csabát, aki a múzeum létrehozásában is szerepet vállaltak. A legrégebbi kerékpárok Angliából és Franciaországból származnak. A legelsők között vannak az 1800-as évek első felében vasból, kovácsok által készített, lábbal hajtható futógépek. Ezeket követi a skót gyártmányú, rudazatos hajtású Macmillan, majd jön a hatalmas kerekű velocipéd, és ezután, az 1800-as évek vége felé alakul ki a mai bicikli fogaskerékkel, lánccal, gumizott kerékkel.

A különlegességek között látható a gazdag gyerekeknek készült lovacskás bicikli, tandem, háromkerekű versenybicikli, fekvőbicikli elsőkerékhajtással, de látható egy szobabicikli is. Csengő-, lámpa- és dinamógyűjteménye is van a múzeumnak, amelynek Mikszáth úti épülete előtt kopjafát állítanak majd az országutakon balesetet szenvedett kerékpárosok emlékére.

Egy éjszakára megnyílnak a Teve utcai Rendőrpalota kapui
A Múzeumok éjszakáján megnyílnak Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ kapui: a Rendőrpalotában a mindennapokban a civilek számára hozzáférhetetlen helyekre is eljuthatnak a látogatók.

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!
SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!
Amikor az indulat átveszi az irányítást
Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.
Amikor az indulat átveszi az irányítást
Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.
Gyorsuló tempó
Az újautó-forgalomba helyezések száma mintegy 10 százalékkal emelkedett az első négy hónapban.
Gyorsuló tempó
Az újautó-forgalomba helyezések száma mintegy 10 százalékkal emelkedett az első négy hónapban.
Ez nem állítja meg az öregedést
Egyre fiatalabb és drágább autók kerülnek a piacra.
Ez nem állítja meg az öregedést
Egyre fiatalabb és drágább autók kerülnek a piacra.
Már cserélhetők a régiek
Átlépte a négyezret az engedélyköteles elektromos töltőberendezések száma Magyarországon.
Már cserélhetők a régiek
Átlépte a négyezret az engedélyköteles elektromos töltőberendezések száma Magyarországon.
Ne aludjon a kamionsofőr!
A Scania kifejlesztette a járművezető figyelmének elterelődésére figyelmeztető újgenerációs rendszerét.
Ne aludjon a kamionsofőr!
A Scania kifejlesztette a járművezető figyelmének elterelődésére figyelmeztető újgenerációs rendszerét.
Veteránok az utakon
Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.
Veteránok az utakon
Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.