2019.05.11, 12:37
Intim Torna Illegál fellépés a Nemzetvédelmi Egyetemen

Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB), a HEINEKEN Hungária és az Intim Torna Illegál zenekar az ittas vezetésről írt dalt és klipet forgatott, amit a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Töréspont c. baleset-megelőzési rendezvényén mutattak be.

Példa nélküli a magyar könnyűzenei életben, hogy egy zenekar számot és klipet írt az ittas vezetés ellen – az Intim Torna Illegál zenekar Feltöltve című dala mérföldkő abban az együttműködésben, amely egy éve indult a HEINEKEN az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) között e veszélyes jelenség visszaszorítása érdekében. Ennek keretében az ORFK-OBB és a HEINEKEN néhány hónappal ezelőtt kérte fel az Intim Torna Illegál-t, a kezdeményezés támogatására. A zenekar örömmel csatlakozott a közös munkához. A most debütáló számban közreműködik az Készenléti Rendőrség rezesbandája is, akik fellépnek majd a zenekar június 20.-i koncertjén is a Budapest Parkban.

Az ittasan okozott baleseteknek az összes személysérüléses közúti baleseten belüli aránya a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2010. évi 11,5%-ról 2018 végére 8,5%-ra változott, vagyis napjainkban minden tizenkettedik személysérüléses közúti balesetet okozott ittas személy. Az ittasan okozott baleseteken belül legnagyobb arányban a személygépkocsi vezetők vannak jelen, nagységrendileg 55 százalékos arányban. Második helyen viszont az ittas kerékpárosok állnak, részarányuk 23 százalék.

„Sajnálatos módon számos olyan ismerősünk van, aki ittas állapotban okozott balesetet vagy ittas vezető ütötte el őket, ezért különösen fontos volt számunkra, hogy igent mondjuk a HEINEKEN felkérésére és írjunk egy dalt ezért a jó ügyért. Nagyon örülünk, hogy HEINEKEN kampányához örömmel csatlakozott az ORFK-OBB is, így egy közös projekt alakult ki, ami mindhárom résztvevőnek kulcsfontosságú ügy. Zenészként rengeteget vagyunk az utakon éjszaka, amikor az ittas vezetők okozta balesetek esélye nagyobb. A biztonságos hazatérés mindenkinek kulcskérdés. Reméljük, hogy a dalban megfogalmazott üzenettel rengeteg rajongót – fiatalt és idősebbet – elérünk, hiszen egy ittas vezető is sok” – mondta Dorogi Péter, az Intim Torna Illegál énekese.

Illegal Koncert 14
Intim Torna Illegál

A HEINEKEN évek óta élharcosa az alkoholmentes vezetésnek, a márka globális médiaköltéseinek 10 százalékát fordítja a felelősségteljes alkoholfogyasztással kapcsolatos kampányokra. Világszerte is példa nélküli azonban, hogy egy zenekar támogatja céljaiban a világ egyik vezető sörgyártóját.

„Ha egy olyan népszerű zenekar áll a Rendőrség mellé, mint amilyen az Intim Torna Illegál, az komoly eredményekkel kecsegtet. Ezért örömmel vezényeltük rezeseinket az ITI dalában való részvételre. Idén második éve, hogy együttműködünk a HEINEKEN-nel az ittas vezetés visszaszorításáért. A statisztikák visszaigazolják erőfeszítéseinket, de még sok teendőnk van, hiszen a cél az, hogy természetes legyen: ha vezetsz, soha ne igyál” – mondta Óberling József, rendőr ezredes, az ORFK-OBB ügyvezető elnöke.

A feltöltve című dal klipjének kulcsfigurája egy felelős kocsmáros, aki a vendégeit is arra biztatja, hogy ne autóval menjenek haza, ha felöntöttek a garatra. A klipben megelevenedik egy ittas sofőr okozta baleset, a sérülések és néhány pillanatra láthatjuk a helyszínelésen dolgozó rendőröket és embert próbáló munkájukat is.

Illegal Koncert 30
Partnerség a közös ügyért

„Nem csak az alkoholra kell nemet mondania az embereknek, de nem szabad beülniük ittas személy autójába, nem szabad átengedni a volánt olyan embernek, aki alkoholt fogyasztott, sőt! Vendéglátóként se kínáljunk alkohollal olyan embert, akiről tudjuk, hogy autóval érkezett. A két évvel ezelőtt indított „Ha vezetsz, soha ne igyál!” globális kampányunk nagyon egyértelműen fogalmaz ezzel kapcsolatban, tökéletesen összhangban a hazai zéró tolerancia elvével. Ezt üzeni ez az egyedi produkció, ami a támogatásunkkal valósulhatott meg” – mondta Pálfalvi Márta a HEINEKEN Hungária emberi erőforrás és vállalati kapcsolatok igazgatója.

Képgaléria a fellépésről

Búcsúzik a „Közlekedésrendészet Iránytűje”

Május 1-jével rendelkezési állományba vonul Óberling József r. ezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője.

...
2026.04.30. 18:22

Búcsúzik a „Közlekedésrendészet Iránytűje”

Május 1-jével rendelkezési állományba vonul Óberling József r. ezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője.

Pályázati felhívás: Közlekedési kultúránk értékei 2026

„Az év példaértékű közlekedésbiztonsági társadalmi felelősségvállalója 2026” címért írt ki pályázatot az ORFK-OBB, a Partnerség a Közlekedésbiztonságért Egyesület, és a Közlekedéstudományi Egyesület Közlekedésbiztonsági Tagozata.

...
2026.04.01. 18:03

A játékos traffibox

Gyerekek rajzversenye döntötte el, hogy mely település nyer sebességmérő készüléket, amit a helyi iskola közelében helyeznek el, és a nyertes rajz díszíti majd.

...
2026.03.28. 09:51

A játékos traffibox

Gyerekek rajzversenye döntötte el, hogy mely település nyer sebességmérő készüléket, amit a helyi iskola közelében helyeznek el, és a nyertes rajz díszíti majd.

Tovább öregedett az autóállomány

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb kimutatása szerint az elmúlt év végén nem egészen 4,375 millió személygépkocsi volt forgalomban Magyarországon, míg egy évvel korábban 4,263 millió. Az autók átlagéletkora 16,5 évre emelkedett.

...
2026.03.25. 05:27

Mindentlátó kamerák

A hagyományos telepített kamerák és traffipaxok mellett olyan rendszerek jelennek meg, amelyek mobilak és egyszerre több feladatot is ellátnak a járműazonosítástól kezdve a forgalomelemzésen át akár a környezeti hatások monitorozásáig.

...
2026.03.24. 05:16

Csendben viszik a szemetet

Elektromos „kukásautókat” gyárt sorozatban a Scania. Amerre járnak nyugisabb az ottélők reggele.

...
2026.03.17. 07:48

Csendben viszik a szemetet

Elektromos „kukásautókat” gyárt sorozatban a Scania. Amerre járnak nyugisabb az ottélők reggele.

Jó vagy nem jó?

A mentőfolyosók alkalmazásával kapcsolatban várják a az autósok véleményét. A gyakorlati megvalósítás a kérdés.

...
2026.03.11. 09:52

Jó vagy nem jó?

A mentőfolyosók alkalmazásával kapcsolatban várják a az autósok véleményét. A gyakorlati megvalósítás a kérdés.

A hétköznapok hősei

Csendben végzett munka, mérhető eredmények – az iskolarendőrök szerepe a gyermekek biztonságában.

...
2026.02.05. 10:24

A hétköznapok hősei

Csendben végzett munka, mérhető eredmények – az iskolarendőrök szerepe a gyermekek biztonságában.