2010.12.06, 10:26
Januártól újra módosul a Kresz

2011. január elsejétől ismét részben változik a Kresz. A változások a kamionosokat érinthetik érzékenyen.

A legújabb Kresz-változás a nehéz-teherautókkal közlekedőket érinti a leginkább. A 7,5 tonna össztömeget meghaladó teherautók ugyanis az autópályákon és autóutakon reggel 6 és este 22 óra között nem előzhetnek és nem haladhatnak összefüggő sorban, ami azt jelenti, hogy a szóbanforgó járműveknek olyan követési távolságot kell tartaniuk, amely lehetővé teszi, hogy közéjük legalább egy hasonló hosszúságú járműszerelvény beférjen. A Budapest környéki útszakaszokon már volt példa hasonló korlátozásokra, de ez mindössze egy körülbelül 150 kilométeres szakaszra vonatkozott, a tiltást táblákkal jelezték, viszont ez már a 3,5 tonnát meghaladó járműveknek is tiltotta az előzést.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerint a szabálymódosításnak két célja van, egyik, hogy eliminálják a kockázatos és balesetveszélyes, a forgalmat lassító kamionos manővereket, valamint megszüntessék a kamionos előzések által okozott torlódásokat.

További újdonság, hogy a módosítást követően a hétvégi kamionstop nem fog vonatkozni a gyógyászati célú gázok szállítását végző, valamint a közüzemi és közérdekű beruházásokhoz használt teherautókra. Ehhez kérelmet kell benyújtani, amely 2012 január 31-ig jogosítja fel a fenti járműveket a hétvégi közlekedésre.

A KRESZ 2011. JANUÁR ELSEJÉTŐL ÉRVÉNYES MÓDOSÍTÁSÁNAK TELJES SZÖVEGE

Nő a használtautók ára

Fogynak az olcsó használtautók, a kínálat átsúlyozódott a drágább kocsikra.

...
2026.06.11. 12:03

Nő a használtautók ára

Fogynak az olcsó használtautók, a kínálat átsúlyozódott a drágább kocsikra.

Romlik a rollerek károkozási statisztikája

Az Allianz biztosító adatai szerint a rolleres károk legnagyobb részét bérelt elektromos járművekkel okozzák.

...
2026.06.10. 12:15

Romlik a rollerek károkozási statisztikája

Az Allianz biztosító adatai szerint a rolleres károk legnagyobb részét bérelt elektromos járművekkel okozzák.

Nem olvasták, hogy ellenőrzés lesz

Sok felület megírta, hogy a múlt héten a rendőrség ellenőrzi a kétkerekű járműveket – tehát motorkerékpárosokat, bringásokat, rollereseket. Ha nem írja meg, vajon hányan akadtak volna fenn a hálón?

...
2026.06.09. 15:48

Drágul a parkolás Budapesten

Július elsejétől drágább lesz a fővárosban parkolni. Ez az a dátum, amikor lényegében megszűnik a készpénzes fizetési lehetőség a parkolásért, mert leszerelik az automatákat.

...
2026.06.08. 08:38

Dolgoznak a traffipaxok

Budapesten több mint 1300 gyorshajtót mértek be májusban hat kerületben.

...
2026.06.06. 08:58

Dolgoznak a traffipaxok

Budapesten több mint 1300 gyorshajtót mértek be májusban hat kerületben.

Fővárosi program

Futóverseny miatt változik a közlekedés a Városliget környékén a hétvégén.

...
2026.06.05. 19:09

Fővárosi program

Futóverseny miatt változik a közlekedés a Városliget környékén a hétvégén.

Vége a hangoskodásnak a Tátrában

Precedens értékű lépés lehet, hogy korlátoznák a túl hangos motorkerékpárok behajtását a Magas-Tátrában.

...
2026.06.04. 08:05

Vége a hangoskodásnak a Tátrában

Precedens értékű lépés lehet, hogy korlátoznák a túl hangos motorkerékpárok behajtását a Magas-Tátrában.

Kedvez az erős forint a használtautó importnak

Négy hónapja 12 000 darab feletti a havonta importált használt autók száma.

...
2026.06.03. 09:19

Kedvez az erős forint a használtautó importnak

Négy hónapja 12 000 darab feletti a havonta importált használt autók száma.