Az eset természetesen nem Magyarországon történt, hanem az Egyesült Királyságban, ahol a közlekedésbiztonság kérdését egészen más szemüvegen keresztül nézik. Köztudott ugyanis, hogy a ködös és esőáztatta „szigetország” egyike kontinensünk legbiztonságosabb úthálózattal rendelkező országainak, s ez nem csak a közlekedési szabályokban, hanem a szabályszegések elbírálásának a szigorában is megnyilvánul. A történet meglehetősen egyszerű és sajnos hazánkban sem tekinthető kivételes esetnek: egy motorkerékpáros 122 mérfölddel, azaz kb. 196 km/h-val száguldott, miközben hátulról egy mobil sebességmérő kamera rögzítette a gyorshajtást. Ami viszont nem mindennapi, az a büntetés mértéke: a motorkerékpárost jogerősen másfél év börtönbüntetésre ítélték. A 47 éves devoni illetőségű férfit a bíróság gyorsított eljárásban marasztalta el. A bíróság által rendelkezésre bocsátott adatok szerint a motorkerékpáros úgy száguldozott csaknem 200 km/h-val, hogy mögötte ült 14 éves fia, mindenféle védőfelszerelés, vagy megfelelő öltözet nélkül. Az ügy elbírálásakor mindezek súlyosbító körülményként szerepeltek. Az ítélet indoklásában azt is a motoros terhére rótták fel, hogy az általa megválasztott haladási sebesség gyakorlatilag már teljesen kezelhetetlen, így járműve a legkisebb hiba esetén irányíthatatlan „rakétává”, gyilkos fegyverré vált volna, ami elől már nincs menekvés. Meglepetésként hatott, amikor a bíróság előtt a motoros úgy nyilatkozott, hogy tettenérésekor már csökkentette korábbi haladási sebességét, mivel szemerkélni kezdett az eső. A Suzuki 1300 cc-as motor azonban így is túl gyorsnak bizonyult. A férfi elfogadta az ítéletet. Az eljárás során tudatosult benne, hogy rendkívül felelőtlen magatartásával életveszélybe sodorta a közlekedés többi résztvevőjét, közöttük a saját fiát. Az úton szerencséje volt – a bíróság előtt azonban nem! A másfél év börtön leteltével csak akkor szerezheti vissza a vezetői engedélyét, amennyiben egy kibővített tartalmú, minősített vizsgát sikeresen teljesít.
A lényeg a baleset-megelőzési képesség
A Scania G- és R-sorozata ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP tesztjén.
A lényeg a baleset-megelőzési képesség
A Scania G- és R-sorozata ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP tesztjén.
Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer
Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.
Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer
Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.
Fejlesztik a hidrogénhajtást
A Toyota csatlakozik a Daimler Truck és a Volvo Group közös vállalatához, a cellcentrichez. A cél elsősorban a teherautók üzemanyagcellás hajtásának ipari méretű elterjesztése.

Benzin helyett
Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.
Benzin helyett
Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.
Sofőrverseny: győzzön a legügyesebb!
A Scania elindítja a ProDriver versenyt kamion sofőrök számára. A fődíj: 1000 euró értékű Scania Webshop utalvány.
Sofőrverseny: győzzön a legügyesebb!
A Scania elindítja a ProDriver versenyt kamion sofőrök számára. A fődíj: 1000 euró értékű Scania Webshop utalvány.
Folytatódik a nosztalgiaszezon Budapesten
A főváros muzeális értékű járművei a forró nyári napokon is várják az érdeklődőket. Szombaton és vasárnap Duna-parti panorámát kínáló nosztalgiavillamosok, vasárnaponként pedig a legendás Ikarus-buszok idézik fel a közösségi közlekedés múltját.

Egy éjszakára megnyílnak a Teve utcai Rendőrpalota kapui
A Múzeumok éjszakáján megnyílnak Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ kapui: a Rendőrpalotában a mindennapokban a civilek számára hozzáférhetetlen helyekre is eljuthatnak a látogatók.

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!
SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!