Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!
A nyári szünet a szabadságról, a pihenésről és az élményekről szól. A gyerekek számára véget ért a tanítás, de a közlekedésben a szabályok nem mennek vakációra. Sőt, a nyári hónapokban különösen fontos, hogy a családok és a közlekedők figyelemmel legyenek a gyerekekre, hiszen ilyenkor megváltozik a napi rutinjuk, többet vannak úton, többet mozognak, és sokszor önállóan közlekednek.
A mai gyerekek már egészen mások, mint azok, akik néhány évtizeddel ezelőtt nőttek fel. „Annak idején minket este alig lehetett beterelni a lakásba. A mai gyerekeket pedig sokszor alig lehet kiterelni a szobájukból, mert állandóan a telefonjukat nyomkodják. És ami még nagyobb gond, hogy ezt sokan az utcán is folytatják.” – halljuk sokszor a mai szülőktől. A mobiltelefon, a közösségi média, a videók és a fülhallgatók egy teljesen új veszélyforrást hoztak létre. Ma már nemcsak a járművezetők figyelmét vonhatja el a telefon, hanem a gyalogosokét és a kerékpárral vagy rollerrel közlekedő gyerekekét is. A szakemberek ezt gyakran „digitális vakságnak” nevezik. A gyerek fizikailag jelen van a közlekedésben, de a figyelme valójában a kijelzőre összpontosul.
Sokan úgy közlekednek, hogy közben üzenetet írnak, videót néznek vagy fülhallgatóval teljesen kizárják a külvilág zajait. Márpedig a közlekedésben nem elég csak látni. Hallani, érzékelni és folyamatosan figyelni is kell. A nyári szünetben egyre több gyermek közlekedik kerékpárral vagy rollerrel. Ezek a járművek a szabadság érzését jelentik számukra, ugyanakkor a felelősséget is magukkal hozzák. A túlzott sebesség, a mobiltelefon használata, a fülhallgató viselése, a védőfelszerelés mellőzése vagy éppen az elsőbbségi szabályok figyelmen kívül hagyása súlyos következményekkel járhat.
A közlekedésben a gyerekek továbbra is a legvédtelenebb szereplők közé tartoznak. Figyelmüket könnyen eltereli bármi amit érdekesnek tartanak, és sokszor még nem képesek megfelelően felmérni a veszélyeket. Ezért a járművezetőknek különösen lakóövezetekben, játszóterek, strandok és táborok környékén fokozott óvatossággal kell közlekedniük.
A nyári szünet azonban nemcsak az önálló közlekedésről szól. Sok gyerek ilyenkor hosszabb családi utazásokon vesz részt, és ilyenkor is fontos a biztonság. A biztonsági öv és a gyermekbiztonsági rendszer használata nem csupán jogszabályi kötelezettség, hanem életmentő eszköz. A hátsó ülésen utazók számára ugyanúgy kötelező a biztonsági öv használata, mint elöl.
A szülőknek arra is érdemes figyelniük, hogy egy hosszabb utazás során a gyerekek természetes módon igénylik a figyelmet. Kérdeznek, játszanak, beszélgetnek, esetenként veszekednek, ami könnyen elvonhatja a vezető figyelmét. A legfontosabb azonban ilyenkor is az, hogy a sofőr a forgalomra koncentráljon. Különösen a nyári hőségben fontos szabály, hogy gyermeket soha ne hagyjunk egyedül a parkoló autóban. Néhány perc alatt is életveszélyesen magas hőmérséklet alakulhat ki az utastérben, amely tragédiához vezethet.
A közlekedésre nevelésben a szülők példamutatása meghatározó. A gyermekek ugyanis nem elsősorban azt teszik, amit mondunk nekik, hanem azt, amit nap mint nap látnak. Ha a szülő vezetés közben telefonál, nem használja a biztonsági övet vagy figyelmen kívül hagyja a szabályokat, a gyermek számára ez válik természetessé. A nyári vakációban a tanítás valóban szünetel, de a közlekedés nem. A táskát le lehet tenni, a tankönyveket el lehet pakolni, de a szabályokat nem lehet félretenni.
SULI OFF, BIZTONSÁG ON! – Mert a legszebb nyári élmények azok, amelyekről mindenki épségben tér haza.
Amikor az indulat átveszi az irányítást
Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.
Amikor az indulat átveszi az irányítást
Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.
Gyorsuló tempó
Az újautó-forgalomba helyezések száma mintegy 10 százalékkal emelkedett az első négy hónapban.
Gyorsuló tempó
Az újautó-forgalomba helyezések száma mintegy 10 százalékkal emelkedett az első négy hónapban.
Ez nem állítja meg az öregedést
Egyre fiatalabb és drágább autók kerülnek a piacra.
Ez nem állítja meg az öregedést
Egyre fiatalabb és drágább autók kerülnek a piacra.
Már cserélhetők a régiek
Átlépte a négyezret az engedélyköteles elektromos töltőberendezések száma Magyarországon.
Már cserélhetők a régiek
Átlépte a négyezret az engedélyköteles elektromos töltőberendezések száma Magyarországon.
Ne aludjon a kamionsofőr!
A Scania kifejlesztette a járművezető figyelmének elterelődésére figyelmeztető újgenerációs rendszerét.
Ne aludjon a kamionsofőr!
A Scania kifejlesztette a járművezető figyelmének elterelődésére figyelmeztető újgenerációs rendszerét.
Veteránok az utakon
Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.
Veteránok az utakon
Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.
Búcsúzik a „Közlekedésrendészet Iránytűje”
Május 1-jével rendelkezési állományba vonul Óberling József r. ezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője.
Búcsúzik a „Közlekedésrendészet Iránytűje”
Május 1-jével rendelkezési állományba vonul Óberling József r. ezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője.
Pályázati felhívás: Közlekedési kultúránk értékei 2026
„Az év példaértékű közlekedésbiztonsági társadalmi felelősségvállalója 2026” címért írt ki pályázatot az ORFK-OBB, a Partnerség a Közlekedésbiztonságért Egyesület, és a Közlekedéstudományi Egyesület Közlekedésbiztonsági Tagozata.