2025.12.30, 16:43
Drive by wire

A Peugeot fizikai kapcsolat nélküli járműkormányművet fejlesztett.

Az oroszlános márka a „Hypersquare” nevet adta a kormány és a kerekek között közvetlen mechanikus kapcsolattal nem rendelkező digitális vezérlésű kormányművének. A steer-by-wire rendszert már több márka fejlesztett és kísérletezett vele, sorozatgyártásba mégsem került közlekedésbiztonsági megfontolások miatt. A Peugeot merészen elhatározta, hogy szériaéretté teszi a technológiát. Előnyeként sorolják a változó áttételű kormányzást, amellyel alacsony sebességnél a Hypersquare ugyanazon kormányszögelforduláshoz nagyobb kerékszögelfordulást társít. Ez utóbbit a sebesség növekedésével arányosan csökkenti. Tengelykapcsolat nélkül, a digitálisan vezérelt elektromos motor hajtotta kormányzással egyszerűbben megvalósítható a változó áttétel.

A „steer-by-wire” technológiára az ilyen eszközzel szerelt kocsik formabontó kormánya hívja fel a figyelmet. Az egyedi formájú multifunkciós kormányzóeszközön négy kör alakú kezelőfelületet alakítottak ki, valamint helyet kapott rajta egy középső modul is. Ezekről a felületekről kezelhető a Stellantis csoport új szoftveralapú architektúrája (Stellantisbrain). A fejlesztők előnyként említik, hogy a megoldással a kormány nem közvetíti az úthibák ütéseit, rezonanciáját. Az új kormányzási rendszert a következő generációs 208-asban vezetik be – először a teljesen elektromos változatban. A terv az, hogy a Hypersquare folyamatosan bekerül a Peugeot összes típusába. A steer-by-wire rendszer előnyei között említik, hogy szabadabban tervezhető az utastér, mert nincs kormányoszlop. A rendszer további funkciója, hogy álló helyzetben – mivel nincs fizikai kapcsolat a kerekekkel – videojáték kontrollereként is funkcionálhat.

A lényeg a baleset-megelőzési képesség

A Scania G- és R-sorozata ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP tesztjén.

...
2026.09.16. 10:02

A lényeg a baleset-megelőzési képesség

A Scania G- és R-sorozata ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP tesztjén.

Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer

Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.

...
2026.08.31. 08:46

Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer

Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.

Fejlesztik a hidrogénhajtást

A Toyota csatlakozik a Daimler Truck és a Volvo Group közös vállalatához, a cellcentrichez. A cél elsősorban a teherautók üzemanyagcellás hajtásának ipari méretű elterjesztése.

...
2026.08.24. 08:47

Benzin helyett

Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.

...
2026.08.23. 07:30

Benzin helyett

Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.

Sofőrverseny: győzzön a legügyesebb!

A Scania elindítja a ProDriver versenyt kamion sofőrök számára. A fődíj: 1000 euró értékű Scania Webshop utalvány.

...
2026.08.05. 13:33

Sofőrverseny: győzzön a legügyesebb!

A Scania elindítja a ProDriver versenyt kamion sofőrök számára. A fődíj: 1000 euró értékű Scania Webshop utalvány.

Folytatódik a nosztalgiaszezon Budapesten

A főváros muzeális értékű járművei a forró nyári napokon is várják az érdeklődőket. Szombaton és vasárnap Duna-parti panorámát kínáló nosztalgiavillamosok, vasárnaponként pedig a legendás Ikarus-buszok idézik fel a közösségi közlekedés múltját.

...
2026.08.03. 10:05

Egy éjszakára megnyílnak a Teve utcai Rendőrpalota kapui

A Múzeumok éjszakáján megnyílnak Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ kapui: a Rendőrpalotában a mindennapokban a civilek számára hozzáférhetetlen helyekre is eljuthatnak a látogatók.

...
2026.06.12. 08:47

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!

Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!

...
2026.06.11. 16:58

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!

Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!