2025.11.27, 08:16
Bringázni a Pilisben

Egymilliárd forint uniós forrásból fejlesztik a Pilis Bike kerékpárút-hálózatot.

A Pilisi Parkerdő a látogatóik körében végzett felmérés után egymilliárd forintos beruházással fejleszti a Pilis Bike kerékpárút-hálózatot európai uniós forrásból. Az erdőgazdaság tájékoztatása szerint az úthálózat kibontakoztatása öt települést érint, a túrák indulópontján három új parkolót alakítanak ki 93 férőhellyel, a meglévő erdei útvonalakon 8 pihenőpontot alakítanak ki, valamint egy új erdei kerékpárosösvényt jelölnek ki, egy másikat pedig felújítanak. A Dömörkapu megállópontnál e-bike kölcsönző lesz, a Pap rét mellett vendéglátóhelyet építenek fel, illetve csomag-, és kerékpár megőrző. Több ponton kerékpárosforgalom-számlálót helyeznek ki.

A beruházás konzorciumvezetője a Pilisi Parkerdő Zrt., partnerei az Építési és Közlekedési Minisztérium, a Magyar Közút Nonprofit Zrt., az Aktív Magyarország Fejlesztési Központ Nonprofit Kft. és a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség. A Pilis Bike hálózatán a térség automata forgalomszámláló-rendszere három év alatt közel 220 000 áthaladást regisztrált a 34 kijelölt tematikus útvonalon, a legtöbb áthaladást Szentendrén és Sztaravodán mérték.

A Pilisi Parkerdő az ország egyetlen parkerdőgazdasága, 65 ezer hektárt kezel Pest és Komárom-Esztergom vármegyében a Gerecse, a Pilis, a Visegrádi- és a Budai-hegység, a Gödöllői-dombság, valamint a Csepeli-síkság területén. Évente 32 millió látogató keresi fel a területet, amelynek közel húsz százalékán nem folytatnak faanyagtermelést. A főváros közelsége miatt ezek az erdők a lakosság számára rekreációs és sportcélpontként is szolgálnak.

A lényeg a baleset-megelőzési képesség

A Scania G- és R-sorozata ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP tesztjén.

...
2026.09.16. 10:02

A lényeg a baleset-megelőzési képesség

A Scania G- és R-sorozata ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP tesztjén.

Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer

Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.

...
2026.08.31. 08:46

Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer

Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.

Fejlesztik a hidrogénhajtást

A Toyota csatlakozik a Daimler Truck és a Volvo Group közös vállalatához, a cellcentrichez. A cél elsősorban a teherautók üzemanyagcellás hajtásának ipari méretű elterjesztése.

...
2026.08.24. 08:47

Benzin helyett

Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.

...
2026.08.23. 07:30

Benzin helyett

Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.

Sofőrverseny: győzzön a legügyesebb!

A Scania elindítja a ProDriver versenyt kamion sofőrök számára. A fődíj: 1000 euró értékű Scania Webshop utalvány.

...
2026.08.05. 13:33

Sofőrverseny: győzzön a legügyesebb!

A Scania elindítja a ProDriver versenyt kamion sofőrök számára. A fődíj: 1000 euró értékű Scania Webshop utalvány.

Folytatódik a nosztalgiaszezon Budapesten

A főváros muzeális értékű járművei a forró nyári napokon is várják az érdeklődőket. Szombaton és vasárnap Duna-parti panorámát kínáló nosztalgiavillamosok, vasárnaponként pedig a legendás Ikarus-buszok idézik fel a közösségi közlekedés múltját.

...
2026.08.03. 10:05

Egy éjszakára megnyílnak a Teve utcai Rendőrpalota kapui

A Múzeumok éjszakáján megnyílnak Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ kapui: a Rendőrpalotában a mindennapokban a civilek számára hozzáférhetetlen helyekre is eljuthatnak a látogatók.

...
2026.06.12. 08:47

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!

Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!

...
2026.06.11. 16:58

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!

Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!