A balesetek gyakorisága miatt Belgium szigorítaná az elektromos rollerek ellenőrzését.
A belga hatóságok szeptembertől fokozzák az elektromos rollereket árusító webáruházak és üzletek ellenőrzését annak érdekében, hogy a forgalmazott járművek megfeleljenek a biztonsági előírásoknak, miután ugrásszerűen megnőtt a balesetek száma az országban. A belga közlekedésbiztonsági intézet (Vias) statisztikái szerint Belgiumban az év első három hónapjában 62 százalékkal nőtt az elektromos rollerekkel kapcsolatos, személyi sérüléssel járó közúti balesetek száma a tavalyi év azonos időszakához képest.
A rendőrség január és március között összesen 470 ilyen balesetet regisztrált, ami napi átlagban öt esetet jelent. Egy évvel korábban 291 balesetet jegyeztek fel. A Vias szerint a növekedést részben az magyarázza, hogy egyre többen vásárolnak saját rollert. A szervezet ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a nagyteljesítményű rollerek komoly biztonsági kockázatot jelentenek, mivel gyorsan elérik és túllépik a 25 km/órás sebességhatárt, és több típus végsebessége a 100 km/órát is eléri.
Rob Beenders fogyasztóvédelmi miniszter erre reagálva bejelentette, hogy szeptembertől fokozzák a belga forgalmazók ellenőrzését. Emellett Belgium uniós szinten is kezdeményezni fogja a túl gyorsnak ítélt típusok forgalmazásának a betiltását.
A Vias több intézkedést javasolt a balesetek számának csökkentésére: így a 25 km/óránál nagyobb sebességre képes típusok importjának a betiltását; új mérőeszköz bevezetését a rollerek valós sebességének ellenőrzésére; a bukósisak kötelezővé tételét; fényvisszaverő mellény viselését sötétben; a műszaki előírások szigorítását, különösen a kerékméret tekintetében.
Egy éjszakára megnyílnak a Teve utcai Rendőrpalota kapui
A Múzeumok éjszakáján megnyílnak Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ kapui: a Rendőrpalotában a mindennapokban a civilek számára hozzáférhetetlen helyekre is eljuthatnak a látogatók.

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!
SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!
Amikor az indulat átveszi az irányítást
Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.
Amikor az indulat átveszi az irányítást
Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.
Gyorsuló tempó
Az újautó-forgalomba helyezések száma mintegy 10 százalékkal emelkedett az első négy hónapban.
Gyorsuló tempó
Az újautó-forgalomba helyezések száma mintegy 10 százalékkal emelkedett az első négy hónapban.
Ez nem állítja meg az öregedést
Egyre fiatalabb és drágább autók kerülnek a piacra.
Ez nem állítja meg az öregedést
Egyre fiatalabb és drágább autók kerülnek a piacra.
Már cserélhetők a régiek
Átlépte a négyezret az engedélyköteles elektromos töltőberendezések száma Magyarországon.
Már cserélhetők a régiek
Átlépte a négyezret az engedélyköteles elektromos töltőberendezések száma Magyarországon.
Ne aludjon a kamionsofőr!
A Scania kifejlesztette a járművezető figyelmének elterelődésére figyelmeztető újgenerációs rendszerét.
Ne aludjon a kamionsofőr!
A Scania kifejlesztette a járművezető figyelmének elterelődésére figyelmeztető újgenerációs rendszerét.
Veteránok az utakon
Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.
Veteránok az utakon
Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.