2013.07.11, 09:50
IPMC: ismét szép magyar eredmények!

Az IPMC (International Police Motor Corporation) idén július 01-05. között az olaszországi Latsch/Martell városában rendezte meg a 67. Nemzetközi Rendőr Rally-n. A tradicionális rendezvénynek több fő eleme is van: ünnepélyes felvonulás, Csillagtúra, valamint a gépkocsizó és motorkerékpáros rendőrök Európa Bajnoksága.
 
A rendezvényen összesen 10 versenyző indítására volt lehetőség. Magyarországot idén is a Hungária Rendőregylet (HRE) Motorsport szakosztálya képviselte, két csapattal. Az első csapatban a HRE hivatásos, illetve nyugállományban lévő, valamint egykori hivatásos állományú tagjai alkották, a míg másik csapatban a BRFK állományába tartozó, ott szolgálatot teljesítő motoros rendőrök kaptak helyet.
A versenypálya ügyességi elemeket tartalmazott, a hibátlan teljesítmény mellett a végrehajtáshoz igénybe vett időt, valamint a verseny egyéb szabályainak megtartását is értékelték. A 67. Nemzetközi Rendőr Rally-n 10 európai ország 22 klubjának 521 tagja vett részt. A motorosoknál egyéniben és csapatversenyben is nagyszerű eredmények születtek.
Egyéniben az első helyezést Frecskó Krisztián (HRE), második helyezést a testvére, Frecskó Sándor (HRE) szerezte meg, míg a 3. helyet a BRFK motorosa, Jordán Attila érte el. Az előzőekre tekintettel talán nem meglepő, hogy csapatversenyben Európa Bajnok lett a HRE csapata, a második helyezést elért BRFK motorosok előtt. A magyar csapatokat követik az osztrák, német, szlovén és holland rendőrmotoros klubok. 
A magyar csapatokról érdemes megjegyezni, hogy a rendszerváltást követően, azaz 1991. évtől kezdve minden IPMC versenyen részt vett, és minden esetben dobogós helyezést ért el. 
2007-ben a németországi Erfurtban, 2008-ban az ausztriai Grazban, 2009-ben a lengyelországi Gdanskban, 2010-ben Debrecenben, 2011-ben Oroszországban, Vlagyimirban, 2012-ben ismét Lengyelországban, Grudziazd városában mind az egyéni, mind a csapatversenyben első helyezést szereztek.
Ezekkel az eredményekkel a magyar motoros rendőrök 2010-ben az összesített Európa bajnoki címet is megszerezték, egyéni és csapat kategóriában egyaránt.
 
A sikerekhez gratulálunk!
 
2014-ben Szlovénia lesz az IPMC rendezvény házigazdája, ahol Hungária Rendőregylet motorosai ismét részt kívánnak venni. 
 
A lényeg a baleset-megelőzési képesség

A Scania G- és R-sorozata ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP tesztjén.

...
2026.09.16. 10:02

A lényeg a baleset-megelőzési képesség

A Scania G- és R-sorozata ötcsillagos eredményt ért el az Euro NCAP tesztjén.

Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer

Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.

...
2026.08.31. 08:46

Nem tetszik mindenkinek az intelligens kamerarendszer

Az Amerikai Egyesült Államokban Texas leállítja az MI-vel vezérelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását.

Fejlesztik a hidrogénhajtást

A Toyota csatlakozik a Daimler Truck és a Volvo Group közös vállalatához, a cellcentrichez. A cél elsősorban a teherautók üzemanyagcellás hajtásának ipari méretű elterjesztése.

...
2026.08.24. 08:47

Benzin helyett

Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.

...
2026.08.23. 07:30

Benzin helyett

Spanyolországban tesztel megújuló forrásokból előállított üzemanyagokat utcai körülmények között a BMW és a Toyota. A használatához nem kell átalakítani a futó autókat.

Sofőrverseny: győzzön a legügyesebb!

A Scania elindítja a ProDriver versenyt kamion sofőrök számára. A fődíj: 1000 euró értékű Scania Webshop utalvány.

...
2026.08.05. 13:33

Sofőrverseny: győzzön a legügyesebb!

A Scania elindítja a ProDriver versenyt kamion sofőrök számára. A fődíj: 1000 euró értékű Scania Webshop utalvány.

Folytatódik a nosztalgiaszezon Budapesten

A főváros muzeális értékű járművei a forró nyári napokon is várják az érdeklődőket. Szombaton és vasárnap Duna-parti panorámát kínáló nosztalgiavillamosok, vasárnaponként pedig a legendás Ikarus-buszok idézik fel a közösségi közlekedés múltját.

...
2026.08.03. 10:05

Egy éjszakára megnyílnak a Teve utcai Rendőrpalota kapui

A Múzeumok éjszakáján megnyílnak Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ kapui: a Rendőrpalotában a mindennapokban a civilek számára hozzáférhetetlen helyekre is eljuthatnak a látogatók.

...
2026.06.12. 08:47

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!

Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!

...
2026.06.11. 16:58

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!

Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!