2025.02.17, 21:57
Elhunyt Lambert Gábor

Mély megrendüléssel értesültünk róla, hogy 69 éves korában elhunyt Lambert Gábor, közgazdász, újságíró, aki 2017 óta volt a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) kommunikációs vezetője.

A MABISZ és az ORFK-OBB több közös programban dolgozott együtt, közel évtizedes együttműködés alakult ki a például a Biztonság Hete rendezvénysorozaton. Egy hete még Gáborral közösen tárgyaltuk, terveztük az őszi Biztonság Hetét.

A Magyar Biztosítók Szövetsége tudatta, hogy 69 éves korában, 2025. február 16-án hunyt el Lambert Gábor. Közgazdász, újságíró, aki 2017 óta töltötte be a MABISZ kommunikációs vezetői posztját. Lambert Gábor a Jedlik Ányos Gimnázium kémia szakán érettségizett, majd a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán diplomázott. A Magyar Újságírók Országos Szövetségének újságíró iskolájában 1981-ben szerzett végzettséget. Szakmai pályafutásából 20 évet a „Magyar Nemzet” című napilapnál töltött először munkatársként, majd a lap moszkvai tudósítója, külpolitikai rovatvezetője, végül pedig washingtoni tudósítója lett. Ezt követően a BBC magyar adásának budapesti tudósítójaként dolgozott, 2001-től pedig a Budapesti Kommunikációs Főiskola – a mai Metropolitan Egyetem –  újságíró szakának óraadó tanáraként oktatta a hírelemzés, a világsajtó, a külpolitika és a gazdaság iránt érdeklődő hallgatókat.

2002-től a Matthias Corvinus szakkollégium újságíró szakképzésének tanára lett, miközben 2000 és 2003 között a „Világgazdaság” című üzleti napilap szerkesztőjeként és rovatvezetőjeként dolgozott a társadalompolitikai, majd a külgazdasági és a publicisztikai rovatnál. Ugyanitt internetes szerkesztőként is segítette a szerkesztőség munkáját. Lambert Gábor öt éven keresztül a „Figyelő” hetilap főszerkesztője volt, a lapnál pedig különböző posztokon 14 évet töltött. Újságírói és oktatói pályafutása mellett gazdasági újságírás tankönyvet szerkesztett, továbbá különböző esszékötetekben is jelentek meg publikációi.

A Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetőjeként számos interjúban és közleményben hívta fel a magyar társadalom figyelmét a balesetmegelőzés és a közlekedésbiztonság jelentőségére. Gáborról sugárzott, hogy szereti és tiszteli az életet, jó kedélyű, kiegyensúlyozott személyiség volt. A kiegyensúlyozott tájékoztatás embere volt. Súlyos betegségét méltósággal viselte. Küzdelme és élni akarása mindvégig töretlen maradt, maradandó űrt hagyott maga után a Magyar Biztosítók Szövetségében. Emlékét megőrizzük, a Magyar Biztosítók Szövetsége Lambert Gábort saját halottjának tekinti. Nyugodjon békében!

Pályázati felhívás: Közlekedési kultúránk értékei 2026

„Az év példaértékű közlekedésbiztonsági társadalmi felelősségvállalója 2026” címért írt ki pályázatot az ORFK-OBB, a Partnerség a Közlekedésbiztonságért Egyesület, és a Közlekedéstudományi Egyesület Közlekedésbiztonsági Tagozata.

...
2026.04.01. 18:03

A játékos traffibox

Gyerekek rajzversenye döntötte el, hogy mely település nyer sebességmérő készüléket, amit a helyi iskola közelében helyeznek el, és a nyertes rajz díszíti majd.

...
2026.03.28. 09:51

A játékos traffibox

Gyerekek rajzversenye döntötte el, hogy mely település nyer sebességmérő készüléket, amit a helyi iskola közelében helyeznek el, és a nyertes rajz díszíti majd.

Tovább öregedett az autóállomány

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb kimutatása szerint az elmúlt év végén nem egészen 4,375 millió személygépkocsi volt forgalomban Magyarországon, míg egy évvel korábban 4,263 millió. Az autók átlagéletkora 16,5 évre emelkedett.

...
2026.03.25. 05:27

Mindentlátó kamerák

A hagyományos telepített kamerák és traffipaxok mellett olyan rendszerek jelennek meg, amelyek mobilak és egyszerre több feladatot is ellátnak a járműazonosítástól kezdve a forgalomelemzésen át akár a környezeti hatások monitorozásáig.

...
2026.03.24. 05:16

Csendben viszik a szemetet

Elektromos „kukásautókat” gyárt sorozatban a Scania. Amerre járnak nyugisabb az ottélők reggele.

...
2026.03.17. 07:48

Csendben viszik a szemetet

Elektromos „kukásautókat” gyárt sorozatban a Scania. Amerre járnak nyugisabb az ottélők reggele.

Jó vagy nem jó?

A mentőfolyosók alkalmazásával kapcsolatban várják a az autósok véleményét. A gyakorlati megvalósítás a kérdés.

...
2026.03.11. 09:52

Jó vagy nem jó?

A mentőfolyosók alkalmazásával kapcsolatban várják a az autósok véleményét. A gyakorlati megvalósítás a kérdés.

A hétköznapok hősei

Csendben végzett munka, mérhető eredmények – az iskolarendőrök szerepe a gyermekek biztonságában.

...
2026.02.05. 10:24

A hétköznapok hősei

Csendben végzett munka, mérhető eredmények – az iskolarendőrök szerepe a gyermekek biztonságában.

Kína 2027-től betiltja az elektronikus működtetésű autókilincsek alkalmazását

A technikai fejlődés néha fura produktumokat szül. Ilyen az elektromos ajtókilincs, amely a létét a techkábulatnak köszönheti, nem a racionalizmusnak, vagy a funkcionalitásnak. Kiderült, kifejezetten baleset-veszélyes.

...
2026.02.04. 10:09