Beüzemelték Romániában az e-SIGUR közúti ellenőrző- és bírságolórendszert.
A bukaresti képviselőház 2022 decemberében ellenszavazat nélkül hagyta jóvá a háromszáz traffipaxot és ötszáz térfigyelő kamerát integráló e-SIGUR országos közúti ellenőrző- és bírságolórendszer kiépítéséről szóló törvényt. Ennek folyományaként átadták Romániában az e-SIGUR közúti ellenőrző- és bírásgolórendszer első elemeit: egyelőre a magyar-román határtól Bukarest felé vezető A1-es, a fővárost a Fekete-tenger partjával összekötő A2-es autópályán, illetve a Bukarestet a moldvai országrésszel összekötő DN2-es főút Vrancea megyei szakaszán szerelték fel a traffipaxokat – közölte az „Antena 3” hírtelevízió.
„A gyorshajtókat nem állítják már meg a rendőrök. A kihelyezett sebességmérők felvételei bekerülnek az integrált közúti forgalomfigyelő rendszerbe, majd a jármű tulajdonosának azonosítása és értesítése nyomán azonosítják és megbírságolják a járművezetőt” – magyarázta Bogdan Oproiu, a közlekedésrendészet parancsnokhelyettese. A hírtelevízió felidézte, hogy tavaly 250 ember meghalt és 550 súlyos sérülésekkel került kórházba Romániában olyan közúti balesetek miatt, amelyeket a feltételezések szerint a gyorshajtás okozott. Románia a második helyen áll az Európai Unióban az egymillió lakosra jutó halálos közlekedési balesetek arányában.
A jogszabály szerint a rendszer automatikusan jelzi a közlekedési szabálysértéseket, azonosítja a hatóságok által körözött vagy felfüggesztett forgalmi engedéllyel közlekedő járműveket, illetve azokat, amelyek tulajdonosai nem fizették be az úthasználati díjat. A rendszerbe integrált kamerák nemcsak a megengedett sebesség túllépését képesek észlelni, hanem lehetővé teszik a közlekedési lámpák tilos jelzését semmibe vevő, a forgalommal ellentétes irányban haladó vagy erőszakos magatartást tanúsító gépkocsivezetők megbüntetését.
A rendszer az észlelt szabálysértésekről riasztást ad ki, ugyanakkor automatizálják a feljelentés elkészítését és a szabálysértés szankcionálását is, az e-SIGUR rendszer észlelései alapján ugyanis automatikusan szabálysértési eljárás indul, amelyről elektronikus aláírással hitelesített formában értesítik az érintetteket.
Szlovák útdíjfizetés
Változik az elektronikus útdíjrendszer működtetése Szlovákiában januártól.
Szlovák útdíjfizetés
Változik az elektronikus útdíjrendszer működtetése Szlovákiában januártól.
Jól fogytak az új autók
Az első három negyedévben kétszámjegyű növekedést mutatott az újautó-piac.
Jól fogytak az új autók
Az első három negyedévben kétszámjegyű növekedést mutatott az újautó-piac.
Megfogyó zöld rendszámok
November 30-ig még több mint 32 ezer plug-in hibrid jármű zöld rendszámát kell lecserélni.
Megfogyó zöld rendszámok
November 30-ig még több mint 32 ezer plug-in hibrid jármű zöld rendszámát kell lecserélni.
Lezárult a Flórián téri felújítás Budapesten
Megtörtént a fővárosban a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvétele.
Lezárult a Flórián téri felújítás Budapesten
Megtörtént a fővárosban a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvétele.
Ahol még ihatnak vezetés előtt
Szigorútja a kezdő sofőrök alkoholfogyasztásának szabályait a belga kormány.
Ahol még ihatnak vezetés előtt
Szigorútja a kezdő sofőrök alkoholfogyasztásának szabályait a belga kormány.
Rossz állapotúak az autóink
Minden hatodik gépjármű állapota volt kifogásolható az Európai Mobilitási Héten végzett ellenőrzés tapasztalatai alapján.
Rossz állapotúak az autóink
Minden hatodik gépjármű állapota volt kifogásolható az Európai Mobilitási Héten végzett ellenőrzés tapasztalatai alapján.
Változik Budapesten a fizető parkolás háttere
Március végéig rendezni kell a jogi helyzetet az egységes fővárosi parkolási rendszer kapcsán.
Változik Budapesten a fizető parkolás háttere
Március végéig rendezni kell a jogi helyzetet az egységes fővárosi parkolási rendszer kapcsán.
Az útra figyelj! – ROADPOL-ellenőrzés október 5–11. között
A vezetés közbeni figyelemelterelés veszélyeire összpontosít a ROADPOL „Focus on the Road” elnevezésű, európai szintű ellenőrzési akciója, amely 2026. október 5–11. között tart.