Az Egyesült Királyság középső részén található Northamptonshire megyében a bíróság jogerősen két év négy hónap szabadságvesztésre ítélt egy férfit, aki a megengedett sebességhatárt több alkalommal igen jelentős mértékben túllépte. A jármű vezetőjét, a 42 éves S. Davist az Egyesült Királyságban a sajtó (többek között a BBC) a legelvetemültebb, legveszélyesebb gyorshajtónak minősítette.
A férfi egyébként meglehetősen érdekes módon bukott le. A rendőrség egészen más ügyben kezdeményezett vele szemben eljárást. Az őrizetbe vétel során a rendőrök megvizsgálták a férfi mobiltelefonját, s megtekintették az abban található adatokat és képanyagokat. Ezek során derült fény arra, hogy S. Davis számos alkalommal – nagy teljesítményű gépkocsit vezetve – a sebességhatárt jelentős mértékben túllépte. Egyik alkalommal egy Nissan GTR volánja mögött ülve lakott területen kívüli gyorsforgalmi útszakaszon 192 mph, azaz 309 km/h sebességre gyorsított fel, miközben az életveszélyes jogsértést mobiltelefonjára rögzítette. (A videón nem csak a sebességmérő műszer látható, hanem időnként az is, hogy a gépkocsi az autópályán száguld, s időnként elhalad egy-egy szélső sávban haladó, vagy az autópályára éppen felhaladó jármű mellett.)
Az ügyben eljáró bíró S. Davis terhére azt rótta fel, hogy filmfelvételekkel bizonyítható módon több alkalommal úgy száguldozott, hogy nem volt tekintettel a saját, valamint a többi közlekedő életére, testi épségére. Ennél a sebességnél ugyanis már a legkisebb járművezetői hiba, vagy egyéb probléma esetén is azonnal baleset következhet be, és ütközés esetén a túlélés esélye gyakorlatilag a nullával egyenlő (a haladó járművek közötti sebességkülönbség is extrém magas volt, ami jelentősen csökkenti a baleset elháríthatóságának esélyét).
Erre tekintettel a bíróság „veszélyes járművezetés” négy rendbeli elkövetése miatt 28 hónap szabadságvesztés kiszabásáról döntött. A döntést a járművezetői képesség fejlesztését és a közlekedésbiztonság javítását célként kitűző, új tesztek és vezetéstechnikai tréningek kifejlesztésén dolgozó, kilenc országot érintő intézet, az IAM (Institut of Advanced Motorists) is helyeselte, kijelentve, hogy S. Davis cselekményei „bűncselekményi szinten” veszélyesek.
Egy éjszakára megnyílnak a Teve utcai Rendőrpalota kapui
A Múzeumok éjszakáján megnyílnak Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ kapui: a Rendőrpalotában a mindennapokban a civilek számára hozzáférhetetlen helyekre is eljuthatnak a látogatók.

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!
SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!
Amikor az indulat átveszi az irányítást
Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.
Amikor az indulat átveszi az irányítást
Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.
Gyorsuló tempó
Az újautó-forgalomba helyezések száma mintegy 10 százalékkal emelkedett az első négy hónapban.
Gyorsuló tempó
Az újautó-forgalomba helyezések száma mintegy 10 százalékkal emelkedett az első négy hónapban.
Ez nem állítja meg az öregedést
Egyre fiatalabb és drágább autók kerülnek a piacra.
Ez nem állítja meg az öregedést
Egyre fiatalabb és drágább autók kerülnek a piacra.
Már cserélhetők a régiek
Átlépte a négyezret az engedélyköteles elektromos töltőberendezések száma Magyarországon.
Már cserélhetők a régiek
Átlépte a négyezret az engedélyköteles elektromos töltőberendezések száma Magyarországon.
Ne aludjon a kamionsofőr!
A Scania kifejlesztette a járművezető figyelmének elterelődésére figyelmeztető újgenerációs rendszerét.
Ne aludjon a kamionsofőr!
A Scania kifejlesztette a járművezető figyelmének elterelődésére figyelmeztető újgenerációs rendszerét.
Veteránok az utakon
Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.
Veteránok az utakon
Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.