2016.03.10, 22:46
Sebességkorlátozás a Porsche hazájában?

Néhány hete számoltunk be honlapunkon arról, hogy Németországban ismételten felmerült annak a kérdése, hogy az autópályákon korlátozhatják a gépjárművek megengedett legnagyobb sebességét. A 2015. októberében kormányzati megrendelésre végzett közvélemény-kutatás egyik eredménye ugyanis az lett, hogy a német lakosságot reprezentáló megkérdezettek több mint fele elfogadhatónak tartja a 150 km/h-ban maximált haladási sebesség bevezetését az autópályákon.

A legfrissebb hírek szerint már konkrét lépések is történtek a sebességkorlátozás megvalósítására. Baden-Württemberg tartományban, a Daimler és a Porsche „hazájában” 2016. január végén egy tervezet vált nyilvánossá, mely szerint 120 km/h általános sebességkorlátozást vezetnek be az A81 és A96 autópályák meghatározott szakaszain. A hírt Winfried Hermann közlekedési miniszter is megerősítette.

A négy évig tartó kísérleti projekt idén májusban veszi kezdetét és négy évig tart. A program célja annak megvizsgálása, milyen hatást gyakorol az általános sebességkorlátozás bevezetése a közúti közlekedés biztonságára, a környezet védelmére, ezen belül különösen a levegő szennyezettségére és a zajszintre. A projekt befejezését követően kerül sor a tapasztalatok értékelésére, mely alapjául szolgálhat további (immár tartós) döntések meghozatalához.

A DVR (Deutscher Verkehrssicherheitsrat, azaz Német Közlekedésbiztonsági Tanács) által nemrégiben közzétett nyilatkozat szerint a hivatalos baleseti adatok azt mutatják, hogy a közúti halálozások átlagosan 25%-kal nagyobb arányban fordulnak elő azokon az autópálya szakaszokon, ahol a megengedett legnagyobb sebesség nincs korlátozva, a sebességkorlátozással érintett pályaszakaszokhoz képest.

Ugyancsak a sebességkorlátozás témakörét érinti az a Németországból származó hír, mely szerint a szövetségi kormány növelni szándékozza a lakott területen belüli, legfeljebb 30 km/h sebességű zónák számát, első sorban a közlekedés védtelen képviselői (úthasználók szerint: gyalogosok, kerékpárosok, életkor szerint: gyerekek és idősek) védelme érdekében, továbbá a belterületi utak zsúfoltságának csökkentése és a jobb életkörülmények megteremtése érdekében (zajvédelem, káros anyag kibocsátás csökkentése).

Ennek egyik legfontosabb feltétele, hogy a jelenleg meglehetősen bonyolult szabályozási hátteret módosítva szükséges megkönnyíteni az önkormányzatok és utak kezelői részére azt, hogy 30 km/h zónákat jelöljenek ki (napjainkban ez a belterületi főútvonalakon rendkívül körülményes). A tervezett sebességkorlátozások fő indoka a közúti balesetek, személyi sérülések és halálos áldozatok számának visszaszorítása Németországban. Másik fő indokként pedig környezetvédelmi szempontok szolgálnak, ide értve a károsanyag-kibocsátás, az üzemanyag-felhasználás és ezekhez kapcsolódóan az üvegház hatás csökkentését. Emellett további jelentős előny lehet az egészségre ártalmas zajterhelés csökkentése is, különösen a lakott területek közelében.

Aki focit nézne élőben

Június 15-én lép pályára a magyar labdarúgó válogatott Kölnben, az Európa-bajnokságon.

...
2024.05.09. 13:24

Aki focit nézne élőben

Június 15-én lép pályára a magyar labdarúgó válogatott Kölnben, az Európa-bajnokságon.

Nosztalgiázás Budapesten

Májustól októberig minden hétvégén hangulatos tömegközlekedési nosztalgiajáratok közlekednek Budapesten.

...
2024.05.09. 05:20

Nosztalgiázás Budapesten

Májustól októberig minden hétvégén hangulatos tömegközlekedési nosztalgiajáratok közlekednek Budapesten.

Hova jut a világ? Hernyótalpas Porsche!

„Márpedig ilyen állat nincs! – mondja a klasszikus viccben a székely bácsi, amikor meglátja az állatkertben a zsiráfot.

...
2024.05.05. 06:34

Hova jut a világ? Hernyótalpas Porsche!

„Márpedig ilyen állat nincs! – mondja a klasszikus viccben a székely bácsi, amikor meglátja az állatkertben a zsiráfot.

Jó magyar eredmény az önvezető autók versenyén

5. helyen zárt a HUMDA Lab az Abu Dhabi Autonomous Racing League önvezető autóversenyen.

...
2024.05.04. 14:14

Jó magyar eredmény az önvezető autók versenyén

5. helyen zárt a HUMDA Lab az Abu Dhabi Autonomous Racing League önvezető autóversenyen.

Közlekedésbiztonsági utca a XI. Rendőrnapon

A XI. Országos Rendőr- és Tűzoltónapon április 27-én „Közlekedésbiztonsági utcát” is találhattak a Városligetbe látogatók. Látogató pedig voltak bőven!

...
2024.04.30. 08:34

Közlekedésbiztonsági utca a XI. Rendőrnapon

A XI. Országos Rendőr- és Tűzoltónapon április 27-én „Közlekedésbiztonsági utcát” is találhattak a Városligetbe látogatók. Látogató pedig voltak bőven!

Az idei kedvenc kerékpárút

A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Beregi kör kerékpárút lett az Év kerékpárútja.

...
2024.04.27. 07:35

Az idei kedvenc kerékpárút

A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Beregi kör kerékpárút lett az Év kerékpárútja.

Füvezés után vezetni? Még a németeknél sem ajánlott

Németországban enyhítettek a marihuánafogyasztás szabályain. De ez nem jelenti azt, hogy bárki, aki füvet szív, az nyugodtan volán mögé ülhet. Továbbra is fennáll a jogosítvány elvesztésének a kockázata, még akkor is, ha várhatóan új, engedékenyebb THC-korlátot vezetnek majd be.

...
2024.04.25. 06:19

2026-ban Budapesten

A Transport Research Arena Európa rangos közlekedési konferenciája, amelynek két év múlva Budapest lesz a házigazdája.

...
2024.04.23. 13:15

2026-ban Budapesten

A Transport Research Arena Európa rangos közlekedési konferenciája, amelynek két év múlva Budapest lesz a házigazdája.