2024.03.26, 13:22
Ha nem Fiat, akkor Vespa

Igazi sztár lett abból a 103 éves olasz hölgyből, aki jogosítvány nélkül Fiatot vezetett.

Giuseppina Molari az eset után bejelentette, hogy vesz egy Vespát, de addig is kerékpárral fog közlekedni, hogy a szomszéd városba át tudjon jutni, hogy egy kávézóban kártyázni tudjon barátaival. Korábban írtunk róla, hogy az 1920-ban született nénit március 11-én, hajnali 1 óra körül állították meg a csendőrök az Emilia-Romagna régióban található Ferrara tartományban, Bondeno településen. A karabinereket egy állampolgár értesítette, hogy a Piazza della Repubblicán veszélyesen közlekedik egy fehér Fiat Panda. A rendőrség szerint a nő megzavarodott, és ugyanazokon az utcákon közlekedett körbe-körbe. A vizsgálat során kiderült, hogy a vezetői engedélye két évre lejárt. A 103 éves nőtt megbírságolták, járművét egy vontató biztonságos helyre vitte. Végül a csendőrök a hölgyet hazakísérték. A történtek híre vidámságot keltett szülővárosában, ahol a 104. születésnapi gyertyáját hamarosan elfújó Giuseppina közismert és sok barátja van.

Nosztalgiázás Budapesten

Májustól októberig minden hétvégén hangulatos tömegközlekedési nosztalgiajáratok közlekednek Budapesten.

...
2024.05.09. 05:20

Nosztalgiázás Budapesten

Májustól októberig minden hétvégén hangulatos tömegközlekedési nosztalgiajáratok közlekednek Budapesten.

Hova jut a világ? Hernyótalpas Porsche!

„Márpedig ilyen állat nincs! – mondja a klasszikus viccben a székely bácsi, amikor meglátja az állatkertben a zsiráfot.

...
2024.05.05. 06:34

Hova jut a világ? Hernyótalpas Porsche!

„Márpedig ilyen állat nincs! – mondja a klasszikus viccben a székely bácsi, amikor meglátja az állatkertben a zsiráfot.

Jó magyar eredmény az önvezető autók versenyén

5. helyen zárt a HUMDA Lab az Abu Dhabi Autonomous Racing League önvezető autóversenyen.

...
2024.05.04. 14:14

Jó magyar eredmény az önvezető autók versenyén

5. helyen zárt a HUMDA Lab az Abu Dhabi Autonomous Racing League önvezető autóversenyen.

Közlekedésbiztonsági utca a XI. Rendőrnapon

A XI. Országos Rendőr- és Tűzoltónapon április 27-én „Közlekedésbiztonsági utcát” is találhattak a Városligetbe látogatók. Látogató pedig voltak bőven!

...
2024.04.30. 08:34

Közlekedésbiztonsági utca a XI. Rendőrnapon

A XI. Országos Rendőr- és Tűzoltónapon április 27-én „Közlekedésbiztonsági utcát” is találhattak a Városligetbe látogatók. Látogató pedig voltak bőven!

Az idei kedvenc kerékpárút

A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Beregi kör kerékpárút lett az Év kerékpárútja.

...
2024.04.27. 07:35

Az idei kedvenc kerékpárút

A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Beregi kör kerékpárút lett az Év kerékpárútja.

Füvezés után vezetni? Még a németeknél sem ajánlott

Németországban enyhítettek a marihuánafogyasztás szabályain. De ez nem jelenti azt, hogy bárki, aki füvet szív, az nyugodtan volán mögé ülhet. Továbbra is fennáll a jogosítvány elvesztésének a kockázata, még akkor is, ha várhatóan új, engedékenyebb THC-korlátot vezetnek majd be.

...
2024.04.25. 06:19

2026-ban Budapesten

A Transport Research Arena Európa rangos közlekedési konferenciája, amelynek két év múlva Budapest lesz a házigazdája.

...
2024.04.23. 13:15

2026-ban Budapesten

A Transport Research Arena Európa rangos közlekedési konferenciája, amelynek két év múlva Budapest lesz a házigazdája.

Terjed a roliellenesség

Gelsenkirchen az első német város, ahol betiltják a bérelhető elektromos rollereket.

...
2024.04.20. 17:09

Terjed a roliellenesség

Gelsenkirchen az első német város, ahol betiltják a bérelhető elektromos rollereket.