Praktikus tanács az autózás hőskorából: haa a vezetőülés alacsony, emeljük meg fatéglákkal.
Még mielőtt valaki elájulna az ötlettől, mindenkit megnyugtatunk, hogy ez a tanács 1950-ben jelent meg az Autó-Motor 2. számában. Ma már teljesen természetesen, hogy az első ülések magasságán lehet állítani, 70 évvel ezelőtt viszont ez a lehetőség még nem volt adott. Ezért is próbált segíteni az Autó-Motor azoknak, akiknek túl alacsony volt a vezetőülés. Ahogy írták, „Nincsen kellemetlenebb annál, amikor a vezetőülés túl alacsony. A gépkocsivezető ilyenkor két megoldás között választhat: vagy meggörnyeszti a hátát, hogy a kormánykerék küllői közül lásson ki, vagy pedig hamisítatlan zsiráfnyakat rögtönöz. Mindkét testhelyzet fárasztó és csökkenti a forgalombiztonságot, hiszen elsőrendű követelmény, hogy a vezető minél kényelmesebb testhelyzetben végezze nehéz és felelősségteljes munkáját, hogy emberben és anyagban ne tegyen kárt.”
A tanácsok közt persze nem csak a fatégla szerepelt, hanem például az, hogy „sokan úgy segítenek magukon, hogy megfelelő vastagságú sejtgumi (laticel) párnát helyeznek az ülésre. Ez a megoldás nem tökéletes, mert a sejtgumi nagyon puha és ennek következtében, ha vastagabb minőséget használunk, testünket nem tudjuk úgy rögzíteni az ülésen, amint az kívánatos volna.”
A tuti megoldás viszont a fatégla. Pontos leírást is ad az újság.
„Négy megfelelő vastagságú fatéglát készíttetni és azokat az ábrán látható módon elhelyezni az üléstalpazat alatt. Az csak természetes, hogy ilyenkor a rendesnél hosszabb rögzítő-csavarokat kell alkalmazni. Hogy a fa-alátétek milyen vastagok legyenek, azt a vezető, illetve a kormánykerék magassága szabja meg. Legjobb vastagabb fatéglákat készíttetni, és ha azok túl magasak, néhány gyaluhúzással elvégezhetjük a pontos méretezést.” – írta 1950-ben az Autó-Motor.
Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár
Aki focit nézne élőben
Június 15-én lép pályára a magyar labdarúgó válogatott Kölnben, az Európa-bajnokságon.
Aki focit nézne élőben
Június 15-én lép pályára a magyar labdarúgó válogatott Kölnben, az Európa-bajnokságon.
Nosztalgiázás Budapesten
Májustól októberig minden hétvégén hangulatos tömegközlekedési nosztalgiajáratok közlekednek Budapesten.
Nosztalgiázás Budapesten
Májustól októberig minden hétvégén hangulatos tömegközlekedési nosztalgiajáratok közlekednek Budapesten.
Hova jut a világ? Hernyótalpas Porsche!
„Márpedig ilyen állat nincs! – mondja a klasszikus viccben a székely bácsi, amikor meglátja az állatkertben a zsiráfot.
Hova jut a világ? Hernyótalpas Porsche!
„Márpedig ilyen állat nincs! – mondja a klasszikus viccben a székely bácsi, amikor meglátja az állatkertben a zsiráfot.
Jó magyar eredmény az önvezető autók versenyén
5. helyen zárt a HUMDA Lab az Abu Dhabi Autonomous Racing League önvezető autóversenyen.
Jó magyar eredmény az önvezető autók versenyén
5. helyen zárt a HUMDA Lab az Abu Dhabi Autonomous Racing League önvezető autóversenyen.
Közlekedésbiztonsági utca a XI. Rendőrnapon
A XI. Országos Rendőr- és Tűzoltónapon április 27-én „Közlekedésbiztonsági utcát” is találhattak a Városligetbe látogatók. Látogató pedig voltak bőven!
Közlekedésbiztonsági utca a XI. Rendőrnapon
A XI. Országos Rendőr- és Tűzoltónapon április 27-én „Közlekedésbiztonsági utcát” is találhattak a Városligetbe látogatók. Látogató pedig voltak bőven!
Az idei kedvenc kerékpárút
A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Beregi kör kerékpárút lett az Év kerékpárútja.
Az idei kedvenc kerékpárút
A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Beregi kör kerékpárút lett az Év kerékpárútja.
Füvezés után vezetni? Még a németeknél sem ajánlott
Németországban enyhítettek a marihuánafogyasztás szabályain. De ez nem jelenti azt, hogy bárki, aki füvet szív, az nyugodtan volán mögé ülhet. Továbbra is fennáll a jogosítvány elvesztésének a kockázata, még akkor is, ha várhatóan új, engedékenyebb THC-korlátot vezetnek majd be.

2026-ban Budapesten
A Transport Research Arena Európa rangos közlekedési konferenciája, amelynek két év múlva Budapest lesz a házigazdája.
2026-ban Budapesten
A Transport Research Arena Európa rangos közlekedési konferenciája, amelynek két év múlva Budapest lesz a házigazdája.