A BMW müncheni gyárában hamarosan már csak elektromos autókat fognak gyártani.
2026-tól a BMW a müncheni gyárában fogja összeszerelni a Neue Klasse limuzint, egy évvel később pedig az üzem kizárólag elektromos autók gyártására áll át. 2027 végétől ezzel a müncheni létesítmény a BMW nemzetközi gyártási hálózatának az első olyan helyszíne, amely átáll az elektromos mobilitásra, ezzel a gyárban véget ér a belsőégésű erőforrással szerelt kocsik korszaka. Az átálláshoz 650 millió eurót költöttek, és a technológia váltást úgy végzik el, hogy naponta mintegy 1 000 új autó folyamatosan gördül le a gyártósorokról. Az elektrifikáció 2015-ben indult, akkor kezdték itt a BMW 3-as sorozat plug-in hibridet gyártani, majd 2021-től az i4-et is. Ez utóbbi volt így az első tisztán elektromos meghajtású itt készülő BMW. A müncheni üzem gyártósoráról ma már minden második autó elektromos meghajtással gurul le. 2026-ban a müncheni gyár eleinte az aktuális típusokkal párhuzamosan indítja el a Neue Klasse sorozatgyártását. A típus sorozatgyártása így a BMW debreceni gyárában és Münchenben veszi kezdetét, majd a kínai Senjang városában és a mexikói San Luis Potosí városában is megkezdődik a gyártás.
Aki focit nézne élőben
Június 15-én lép pályára a magyar labdarúgó válogatott Kölnben, az Európa-bajnokságon.

Nosztalgiázás Budapesten
Májustól októberig minden hétvégén hangulatos tömegközlekedési nosztalgiajáratok közlekednek Budapesten.

Hova jut a világ? Hernyótalpas Porsche!
„Márpedig ilyen állat nincs! – mondja a klasszikus viccben a székely bácsi, amikor meglátja az állatkertben a zsiráfot.

Jó magyar eredmény az önvezető autók versenyén
5. helyen zárt a HUMDA Lab az Abu Dhabi Autonomous Racing League önvezető autóversenyen.

Közlekedésbiztonsági utca a XI. Rendőrnapon
A XI. Országos Rendőr- és Tűzoltónapon április 27-én „Közlekedésbiztonsági utcát” is találhattak a Városligetbe látogatók. Látogató pedig voltak bőven!

Az idei kedvenc kerékpárút
A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Beregi kör kerékpárút lett az Év kerékpárútja.

Füvezés után vezetni? Még a németeknél sem ajánlott
Németországban enyhítettek a marihuánafogyasztás szabályain. De ez nem jelenti azt, hogy bárki, aki füvet szív, az nyugodtan volán mögé ülhet. Továbbra is fennáll a jogosítvány elvesztésének a kockázata, még akkor is, ha várhatóan új, engedékenyebb THC-korlátot vezetnek majd be.

2026-ban Budapesten
A Transport Research Arena Európa rangos közlekedési konferenciája, amelynek két év múlva Budapest lesz a házigazdája.