A csehek több ponton módosították a „kreszt”, így lehetnek emelt megengedett sebességű szakaszok az autópályán és kerülhet sokba a vezetés közbeni mobilozás.
Nagyszabású átalakításon ment keresztül Csehországban a közúti közlekedési törvény. Az év elejétől életbe lépett törvény legfontosabb módosításai közé tartozik az elektromos robogók kötelező biztosítása, a szabálysértési büntetések szigorítása, illetve a sebesség emelése néhány autópályaszakaszon.
Az új törvény lehetővé teszi, hogy a magánszemélyek 17 éves koruktól szerezzenek tanulói vezetőiengedélyt, az autósiskolai képzés pedig 15 éves és 6 hónapos kortól indul. A fiatal sofőrök 18 éves korukig csak tapasztalt sofőr-mentor felügyelete mellett vezethetnek, szabálytalanság esetén ő kapja a büntetést is. A tanulói vezetőiengedély a záróvizsga letételétől számított két évig érvényes, függetlenül a megszerzésének korától. A mentornak meg kell felelnie bizonyos feltételeknek. Alapvető feltétel, hogy a mentornak 10 év vezetési gyakorlattal és 5 éves B típusú vezetői engedéllyel kell rendelkeznie. Az is fontos, hogy az elmúlt 5 évben nem vonták be a jogosítványát, nem vonták felelősségre szabálytalanságért, illetve nem kapott közlekedési büntetőpontot. Az intézkedés célja a fiatalok nagyobb felelősségvállalásra nevelése. A mentor nem lehet alkoholos befolyásoltság alatt, és nem tagadhatja meg a szondáztatást egy esetleges rendőri ellenőrzés során.
A 25 km/órát meghaladó végsebességű vagy 25 kg-nál nagyobb tömegű, 14 km/órát meghaladó sebességű elektromos robogók üzemeltetőinek mostantól kötelező biztosítást kell kötniük. Ez a szabályozás mind a magántulajdonosokra, mind a bérbeadási szolgáltatásokra vonatkozik. Célja a robogók által okozott károk fedezése.
A közlekedési büntetőpontrendszer egyszerűsítése a másik jelentős változás Csehországban. A közlekedési szabálysértéseket és szabálysértéseket nyomon követő pontrendszer öt szintről háromra egyszerűsödött. A közlekedési szabálysértés esetén – súlyosságuk alapján – mostantól kettő, négy vagy hat pontot kapnak. Az enyhébb szabálysértések, például a helytelen parkolás enyhébb büntetést vonnak maguk után, míg a súlyosabb szabálysértések, mint például az ittas vezetés vagy a jelentős sebességtúllépés, nagyobb büntetést von maga után. Ha egy sofőr két súlyos, vagy három közepesen súlyos szabálysértést követ el, a vezetői engedélyét elveszik.
2024. január elsejétől a sofőröknek nem kell mindenkor maguknál tartaniuk a vezetői engedélyt, vagy a jármű forgalmi engedélyét. Az ellenőrzésekhez elegendő egy érvényes személyi igazolvány felmutatása.
A januártól érvénybe lépő módosítások az autópálya sebességére is vonatkoznak. Egyes szakaszokon a megengedett sebesség az autópályákon 150 km/órára emelkedik a korábbi 130 km/óráról. A változás csak az erre a sebességre alkalmasnak és biztonságosnak ítélt szakaszokra vonatkozik. A közlekedési tárca tájékoztatása szerint jelenleg három ilyen szakaszt terveznek üzembe helyezni két éven belül.
A legjelentősebb szigorítás a vezetés közbeni telefonálással jár. Jelentősen megemelték a mobileszköz vezetés közbeni használatáért kiszabott bírságot. Az idei évtől 2500-3500 korona (40-55 ezer forint) és 4 büntetőpont jár a kézben tartott mobiltelefon használatáért. Csehországban a statisztikák szerint minden ötödik baleset oka a vezetésre való odafigyelés hiánya.
Könnyítés az autóbusz üzemeltetőknek
Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása.
Könnyítés az autóbusz üzemeltetőknek
Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása.
Szlovák útdíjfizetés
Változik az elektronikus útdíjrendszer működtetése Szlovákiában januártól.
Szlovák útdíjfizetés
Változik az elektronikus útdíjrendszer működtetése Szlovákiában januártól.
Jól fogytak az új autók
Az első három negyedévben kétszámjegyű növekedést mutatott az újautó-piac.
Jól fogytak az új autók
Az első három negyedévben kétszámjegyű növekedést mutatott az újautó-piac.
Megfogyó zöld rendszámok
November 30-ig még több mint 32 ezer plug-in hibrid jármű zöld rendszámát kell lecserélni.
Megfogyó zöld rendszámok
November 30-ig még több mint 32 ezer plug-in hibrid jármű zöld rendszámát kell lecserélni.
Lezárult a Flórián téri felújítás Budapesten
Megtörtént a fővárosban a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvétele.
Lezárult a Flórián téri felújítás Budapesten
Megtörtént a fővárosban a felújított Flórián téri felüljárók műszaki átadás-átvétele.
Ahol még ihatnak vezetés előtt
Szigorútja a kezdő sofőrök alkoholfogyasztásának szabályait a belga kormány.
Ahol még ihatnak vezetés előtt
Szigorútja a kezdő sofőrök alkoholfogyasztásának szabályait a belga kormány.
Rossz állapotúak az autóink
Minden hatodik gépjármű állapota volt kifogásolható az Európai Mobilitási Héten végzett ellenőrzés tapasztalatai alapján.
Rossz állapotúak az autóink
Minden hatodik gépjármű állapota volt kifogásolható az Európai Mobilitási Héten végzett ellenőrzés tapasztalatai alapján.
Változik Budapesten a fizető parkolás háttere
Március végéig rendezni kell a jogi helyzetet az egységes fővárosi parkolási rendszer kapcsán.
Változik Budapesten a fizető parkolás háttere
Március végéig rendezni kell a jogi helyzetet az egységes fővárosi parkolási rendszer kapcsán.
