Tart a kiszolgált karácsonyi fenyők begyűjtése. Budapesten 250 gyűjtőpontot jelöltek ki, ezek közelében az autósok számítsanak nagyobb mozgásra, kukásautók jelenlétére, illetve az útra keveredett fákra is.
A lakásból akár légi úton, akár cipekedve történő eltávolítás után a kiszolgált fenyőket a megadott gyűjtőpontokra illik eljuttatni. Egyrészt így biztosított az elszállításuk és felhasználásuk, másrészt ott nem zavarják elméletileg a közlekedőket, gyalogostól a kerékpárosokon át az autósokig. A széthagyott fákkal az a gond, hogy az út széléről a nagyobb szél könnyen kisodorhatja az úttestre, amely balesetveszélyes szituációkat teremthet. Így is érdemes a kijelölt gyűjtőpontok körül óvatosabban haladni, mert lehet fa-, vagy famaradvány az úton, vagy éppen dolgozhat ott a kukásautó és a személyzete.
Az FKF Zrt. a becslések szerint mintegy félmillió ex-karácsonyfát szállít el és hasznosít fel. Tapasztalataik szerint Vízkeresztet, azaz január 6-át követően kezdődik az igazi kihelyezési dömping, amely 1-1,5 hónapig tart. Ilyenkor úgynevezett fenyőfa járatok szállítják el a karácsonyfákat. Ezt megelőzően, illetve ezt követően a normál hulladékszállítók gyűjtik össze a fákat. Tehát a lakosság több lehetőség közül is választhat: a kukák mellé, vagy a kijelölt gyűjtőhelyek egyikére teheti ki a fákat. A lényeg, hogy arra figyeljenek, hogy ne akadályozzák se a gyalogosokat, se az úttesten a parkolást, illetve a gépkocsik forgalmát.
A legendás Peugeot 205
Az 1983-ban bemutatott Peugeot 205 piaci telitalálat volt. Szerették a vásárlók, hírességek használták és közben sportsikerek kísérték 15 éves karrierjét.
A legendás Peugeot 205
Az 1983-ban bemutatott Peugeot 205 piaci telitalálat volt. Szerették a vásárlók, hírességek használták és közben sportsikerek kísérték 15 éves karrierjét.
Autós rendezvény Debrecenben
Debrecen Drive: minden, ami gurul, ott lesz a Nagyerdőben!
Autós rendezvény Debrecenben
Debrecen Drive: minden, ami gurul, ott lesz a Nagyerdőben!
A legfurább német sebességkorlátozás
Egyik irányban 70-nel, másik irányban 50-nel lehet haladni egy német főúton.
A legfurább német sebességkorlátozás
Egyik irányban 70-nel, másik irányban 50-nel lehet haladni egy német főúton.
Aki focit nézne élőben
Június 15-én lép pályára a magyar labdarúgó válogatott Kölnben, az Európa-bajnokságon.
Aki focit nézne élőben
Június 15-én lép pályára a magyar labdarúgó válogatott Kölnben, az Európa-bajnokságon.
Nosztalgiázás Budapesten
Májustól októberig minden hétvégén hangulatos tömegközlekedési nosztalgiajáratok közlekednek Budapesten.
Nosztalgiázás Budapesten
Májustól októberig minden hétvégén hangulatos tömegközlekedési nosztalgiajáratok közlekednek Budapesten.
Hova jut a világ? Hernyótalpas Porsche!
„Márpedig ilyen állat nincs! – mondja a klasszikus viccben a székely bácsi, amikor meglátja az állatkertben a zsiráfot.
Hova jut a világ? Hernyótalpas Porsche!
„Márpedig ilyen állat nincs! – mondja a klasszikus viccben a székely bácsi, amikor meglátja az állatkertben a zsiráfot.
Jó magyar eredmény az önvezető autók versenyén
5. helyen zárt a HUMDA Lab az Abu Dhabi Autonomous Racing League önvezető autóversenyen.
Jó magyar eredmény az önvezető autók versenyén
5. helyen zárt a HUMDA Lab az Abu Dhabi Autonomous Racing League önvezető autóversenyen.
Közlekedésbiztonsági utca a XI. Rendőrnapon
A XI. Országos Rendőr- és Tűzoltónapon április 27-én „Közlekedésbiztonsági utcát” is találhattak a Városligetbe látogatók. Látogató pedig voltak bőven!
Közlekedésbiztonsági utca a XI. Rendőrnapon
A XI. Országos Rendőr- és Tűzoltónapon április 27-én „Közlekedésbiztonsági utcát” is találhattak a Városligetbe látogatók. Látogató pedig voltak bőven!