Kedvezőbb látási viszonyokat is eredményezhet a felmelegedés a ködhajlam csökkenése miatt.
A Másfél fok klímapolitikai szakportál elemzése szerint 2001-2022 között átlagosan évi 53 ködhajlamú nap volt a téli félévben, októbertől márciusig Magyarországon. A legkevesebb, ködnek ideális napot az ország legszelesebb vidékein, a Bakonyban és a hegységek csúcsai környékén mértek. Itt 10-30 nap volt ködhajlamú, míg évi 30-50 napon át volt köd a Dunántúl nyugati felén, Csongrádban és a Tiszántúl Debrecenig tartó részén. Az Észak-Alföldön Debrecentől keletre, a Duna vonalában, a Balatontól nyugatra és délre az országos átlagnál kissé magasabb a ködhajlamos napok száma (50-70 nap), míg a legtöbb ilyen nap délnyugaton és az Északi-középhegység környezetében fordult elő, 70 feletti nappal.
Az elemzés szerint, bár az időszak rövid ahhoz, hogy hosszú távú trendmegállapításokat tegyenek, inkább gyengén csökken a ködgyakoriság Magyarországon. Ezt a helyi gazdaság megváltozása is befolyásolhatja: Miskolc környékén az egykori szocialista ipar eltűnésével csökkent a levegő aeroszol koncentrációja, és vele együtt a rossz látási viszonyok kialakulásának lehetősége. A jövőbeli változásokat modellezve arra jutottak, hogy a párizsi megállapodás betartásával sem várható számottevő változás a jelenhez képest, sőt még nagyon enyhén növekedhet is a ködgyakoriság.
Amennyiben viszont a pesszimista forgatókönyvnek megfelelően „elszaladnak” a kibocsátások és ezzel együtt a feltételezett globális felmelegedés, akkor országos átlagban évi 5, illetve 7 napos csökkenésre lehet számítani a század közepére és végére, de a Duna déli vonalában és Debrecentől keletre évi 10-14 nappal is csökkenhet a ködhajlam. Ez közlekedésbiztonsági szempontból kedvező volna, azonban a klímaváltozás összes többi feltételezett negatív hatása is fennáll.
Egy éjszakára megnyílnak a Teve utcai Rendőrpalota kapui
A Múzeumok éjszakáján megnyílnak Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ kapui: a Rendőrpalotában a mindennapokban a civilek számára hozzáférhetetlen helyekre is eljuthatnak a látogatók.

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!
SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!
Amikor az indulat átveszi az irányítást
Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.
Amikor az indulat átveszi az irányítást
Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.
Gyorsuló tempó
Az újautó-forgalomba helyezések száma mintegy 10 százalékkal emelkedett az első négy hónapban.
Gyorsuló tempó
Az újautó-forgalomba helyezések száma mintegy 10 százalékkal emelkedett az első négy hónapban.
Ez nem állítja meg az öregedést
Egyre fiatalabb és drágább autók kerülnek a piacra.
Ez nem állítja meg az öregedést
Egyre fiatalabb és drágább autók kerülnek a piacra.
Már cserélhetők a régiek
Átlépte a négyezret az engedélyköteles elektromos töltőberendezések száma Magyarországon.
Már cserélhetők a régiek
Átlépte a négyezret az engedélyköteles elektromos töltőberendezések száma Magyarországon.
Ne aludjon a kamionsofőr!
A Scania kifejlesztette a járművezető figyelmének elterelődésére figyelmeztető újgenerációs rendszerét.
Ne aludjon a kamionsofőr!
A Scania kifejlesztette a járművezető figyelmének elterelődésére figyelmeztető újgenerációs rendszerét.
Veteránok az utakon
Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.
Veteránok az utakon
Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.