Felmérés szerint a magyar autósok 84 százaléka használ téli gumit télen.
Az elmúlt évek közlekedésbiztonsági kampányai hatására a magyar autósoknak a 84 százaléka használ téli gumit, további 13,5 százalék pedig a téli körülmények között a nyáriaknál jobb teljesítményt nyújtó négy évszakosat – derül ki a Magyar Suzuki autósok körében elvégzett kutatásából. A felmérésből kiderült, hogy téli időjárás esetén tízből négyen változtatnak vezetési szokásaikon, illetve az időjárási körülményektől teszik függővé az autó használatát, a megkérdezettek harmada már novemberben téli gumira vált. A vizsgálat szerint azok az autósok, akik kevesebbszer használják a járművüket, ők jobban is vigyáznak rá, óvatosabbak. 43 százalék vallja, hogy a rosszabb út- és látási viszonyok között kevésbé biztonságos az autóhasználat, 20,71 százalékuk szerint kedvezőtlen viszonyok között az autóközlekedés elveszíti a gyorsasági előnyét a tömegközlekedéshez képest, mert lelassul a forgalom.
Minden második megkérdezett (51 százalék), aki gyakrabban vezet, úgy válaszolt, hogy az ónos eső, a jég és a köd visszatartja az autózástól, és csak 23 százalék válaszolta, hogy az időjárási körülmények nem befolyásolják, hogy volán mögé ül-e. Az autósok több mint kétharmada részben vagy teljes egészében támaszkodik a vezetéstámogató rendszerekre a téli hónapokban, miközben a megkérdezettek 13 százaléka inkább a saját képességeiben bízik. A felmérés szerint az autósok kiemelt figyelmet fordítanak az abroncsnyomás, valamint az üzemanyag-, olajszint és fagyálló folyadék ellenőrzésére, valamint bevett szokás a motor előmelegítése. A Magyar Suzuki őszi, téli autóhasználati szokásokat vizsgáló felmérését október 16-23. között, 904 autós bevonásával készítette.
Egy éjszakára megnyílnak a Teve utcai Rendőrpalota kapui
A Múzeumok éjszakáján megnyílnak Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ kapui: a Rendőrpalotában a mindennapokban a civilek számára hozzáférhetetlen helyekre is eljuthatnak a látogatók.

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!
SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!
Amikor az indulat átveszi az irányítást
Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.
Amikor az indulat átveszi az irányítást
Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.
Gyorsuló tempó
Az újautó-forgalomba helyezések száma mintegy 10 százalékkal emelkedett az első négy hónapban.
Gyorsuló tempó
Az újautó-forgalomba helyezések száma mintegy 10 százalékkal emelkedett az első négy hónapban.
Ez nem állítja meg az öregedést
Egyre fiatalabb és drágább autók kerülnek a piacra.
Ez nem állítja meg az öregedést
Egyre fiatalabb és drágább autók kerülnek a piacra.
Már cserélhetők a régiek
Átlépte a négyezret az engedélyköteles elektromos töltőberendezések száma Magyarországon.
Már cserélhetők a régiek
Átlépte a négyezret az engedélyköteles elektromos töltőberendezések száma Magyarországon.
Ne aludjon a kamionsofőr!
A Scania kifejlesztette a járművezető figyelmének elterelődésére figyelmeztető újgenerációs rendszerét.
Ne aludjon a kamionsofőr!
A Scania kifejlesztette a járművezető figyelmének elterelődésére figyelmeztető újgenerációs rendszerét.
Veteránok az utakon
Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.
Veteránok az utakon
Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.