A Visegrádi országok (V4-ek) között a közutak kezelésére vonatkozó jó gyakorlatok rendszeres megosztását javasolta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.
A V4 országok gyorsforgalmi hálózat üzemeltetőinek konferenciáján Szilvai József Attila kezdeményezte, hogy a fontos témákat a jövőben kisebb munkacsoportokban vitassák meg, és szervezzenek szemináriumokat a szakmai tapasztalatok átadására. A társaság vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, a V4-es országokban, így Magyarországon is kulcskérdés, hogy a közúthálózatot milyen forrásból fejlesztik a jövőben. Fontos, hogy a lehető legjobb megoldást találják meg, hiszen többnyire közpénzről van szó. Kezelni kell az energiahiányból, a háborús helyzetből és az inflációból fakadó kihívásokat is – emelte ki. A cél, hogy ezek ne okozzanak a vállalkozók és az építtetők között olyan feszültséget, ami akár az egyes tervezetek (gyorsforgalmai közúthálózatok) megvalósítását is akadályozhatja – jegyezte meg.
Ezeken felül egyeztetnek például az útdíjak beszedéséről és az intelligens közlekedési rendszerekről is, mivel a hálózatok össze is kapcsolódnak, ezért az országhatárokon átnyúlva is működőképes megoldásokat kell találni – hangsúlyozta. Nyul Zoltán, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) magasépítésért felelős helyettes államtitkára alapvetőnek nevezte, hogy a csoport országainak együttműködését szakmai fórumok támogassák, mint a mostani konferencia is, hogy az egyes közútkezelők tanulhassanak egymástól. Bói Lóránd, az ÉKM közlekedésstratégiáért felelős helyettes államtitkára beszélt arról a kormányzati törekvésről, hogy a hazai gyorsforgalmi úthálózat egységes hálózatként működjön. Jelezte, hazai és uniós finanszírozással a következő egy-két évben elérhető a magyar kormány több mint 10 évvel ezelőtt megfogalmazott célja, hogy a megyei jogú városok és az ország határainak mindegyike elérhető legyen gyorsforgalmi úton.
Egy éjszakára megnyílnak a Teve utcai Rendőrpalota kapui
A Múzeumok éjszakáján megnyílnak Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ kapui: a Rendőrpalotában a mindennapokban a civilek számára hozzáférhetetlen helyekre is eljuthatnak a látogatók.

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!
SULI OFF, BIZTONSÁG ON!
Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!
Amikor az indulat átveszi az irányítást
Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.
Amikor az indulat átveszi az irányítást
Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.
Gyorsuló tempó
Az újautó-forgalomba helyezések száma mintegy 10 százalékkal emelkedett az első négy hónapban.
Gyorsuló tempó
Az újautó-forgalomba helyezések száma mintegy 10 százalékkal emelkedett az első négy hónapban.
Ez nem állítja meg az öregedést
Egyre fiatalabb és drágább autók kerülnek a piacra.
Ez nem állítja meg az öregedést
Egyre fiatalabb és drágább autók kerülnek a piacra.
Már cserélhetők a régiek
Átlépte a négyezret az engedélyköteles elektromos töltőberendezések száma Magyarországon.
Már cserélhetők a régiek
Átlépte a négyezret az engedélyköteles elektromos töltőberendezések száma Magyarországon.
Ne aludjon a kamionsofőr!
A Scania kifejlesztette a járművezető figyelmének elterelődésére figyelmeztető újgenerációs rendszerét.
Ne aludjon a kamionsofőr!
A Scania kifejlesztette a járművezető figyelmének elterelődésére figyelmeztető újgenerációs rendszerét.
Veteránok az utakon
Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.
Veteránok az utakon
Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.