2018.11.05, 10:15
Zebrán mobilozni tilos!

Napjaink városi utcaképéhez egyre inkább hozzátartoznak a járdán és az úttesten való áthaladásuk közben a fejüket lehajtó, kezükben okos telefont tartó gyalogosok, akik a környezetükről és a rájuk veszélyt jelentő tényezőkről sokszor tudomást sem vesznek, nekiütköznek más személyeknek, illetve figyelmetlenül lépnek le az úttestre.

Tény, hogy a gyalogosan közlekedők közül egyre többen használnak okos telefont. Egyrészt telefonhívásaikat bonyolítják le a smartphone-ok által, de a böngészés és a már-már követhetetlen számú mobil alkalmazások is igen gyakran kötik le tulajdonosaik figyelmét: úgy mint sms küldés, zenehallgatás a következő számok folyamatos keresése mellett, fényképezés, szelfizés, skype, játék, filmnézés, hírek, vagy éppen e-könyv olvasása stb. (Érdekes annak a felmérésnek az eredménye, mely szerint a nemek között eltérés mutatható ki az egyes alkalmazások használata terén: míg a szebbik nem tagjai általában szövegírással, sms küldéssel és a közösségi felületekkel vannak elfoglalva, a fiúk és férfiak nagyobb arányban hallgatnak zenét.)

Márpedig a figyelem részleges, vagy teljes megvonása egyértelmű közlekedésbiztonsági kockázattal jár, amely a gyalogosok esetében még inkább kimagasló, tekintettel az emberi test különösen védtelen, így sérülékeny voltára. Ezek a kockázatok, valamint a jelenség rendkívül gyors terjedése indokolták a litván kormánynak azt a lépését, mely szerint a jövőben a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladó gyalogosoknak tartózkodniuk kell minden olyan tevékenységtől, amely elvonhatja figyelmüket a környezetükről és a közlekedési helyzetről.

Ebbe a körbe tartozik a telefonálás, illetve a mobiltelefon bármilyen jellegű használata, hiszen ez tekinthető a leggyakoribb figyelemelvonó tényezőnek. Az új előírás megtartását a gyalogosok forgalmát megfigyelő kamerákkal, valamint rendőri jelenléttel kívánják biztosítani. A tervezet szerint aki a szabályt megszegi, 20-30 euró pénzbírságra számíthat.

Egy éjszakára megnyílnak a Teve utcai Rendőrpalota kapui

A Múzeumok éjszakáján megnyílnak Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ kapui: a Rendőrpalotában a mindennapokban a civilek számára hozzáférhetetlen helyekre is eljuthatnak a látogatók.

...
2026.06.12. 08:47

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!

Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!

...
2026.06.11. 16:58

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!

Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!

Amikor az indulat átveszi az irányítást

Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.

...
2026.05.19. 21:20

Amikor az indulat átveszi az irányítást

Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.

Gyorsuló tempó

Az újautó-forgalomba helyezések száma mintegy 10 százalékkal emelkedett az első négy hónapban.

...
2026.05.16. 08:36

Gyorsuló tempó

Az újautó-forgalomba helyezések száma mintegy 10 százalékkal emelkedett az első négy hónapban.

Ez nem állítja meg az öregedést

Egyre fiatalabb és drágább autók kerülnek a piacra.

...
2026.05.15. 11:18

Ez nem állítja meg az öregedést

Egyre fiatalabb és drágább autók kerülnek a piacra.

Már cserélhetők a régiek

Átlépte a négyezret az engedélyköteles elektromos töltőberendezések száma Magyarországon.

...
2026.05.14. 08:51

Már cserélhetők a régiek

Átlépte a négyezret az engedélyköteles elektromos töltőberendezések száma Magyarországon.

Ne aludjon a kamionsofőr!

A Scania kifejlesztette a járművezető figyelmének elterelődésére figyelmeztető újgenerációs rendszerét.

...
2026.05.08. 09:35

Ne aludjon a kamionsofőr!

A Scania kifejlesztette a járművezető figyelmének elterelődésére figyelmeztető újgenerációs rendszerét.

Veteránok az utakon

Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.

...
2026.05.01. 05:46

Veteránok az utakon

Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.