A Nagy Diák KRESZ-teszt egy háromfordulós KRESZ-verseny, amelyet a DUE Médiahálózat indított.
A hetedszerre megrendezett Nagy Diák KRESZ-tesztet május 5-ig bárki kitölthette, de az azt követő két fordulóban már csak a legügyesebb 14 és 24 év közöttiek vehettek részt az induló 21 000-ből. A döntőt Budapesten, az UP Rendezvénytérben tartották, ahol egy kvízshow során mérhették össze két kategóriában a tudásukat a legjobbak. A két kategóriát a nyeremény határozta meg, lehetett indulni az elektromos robogóért, illetve egy ingyenes jogosítványszerzésért.
Az ORFK-OBB által is támogatott vetélkedőt Tóth Roland, a nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium tizedikes tanulója nyerte meg. Roland két dologgal magyarázta tudását: egyrészt rendőr édesapja közlekedési területen dolgozott, és segített neki a felkészülésben, másrészt jó időben napi 25-30 kilométert megy az elektromos rollerével, így rutinból alkalmazza a KRESZ-szabályokat. Győzelme által térítésmentesen szerezhet autós jogosítványt. A Nagy Diák KRESZ-teszt másik kategóriájában a fődíj egy elektromos robogó volt, amit Kecskemétről Zsigmond Richárd Tibor nyert meg. Ricsinek már van jogosítványa, és rendszeresen vezeti a családi autót, de a nyeremény hazaviteléhez segítséget kért, mivel még sosem ment robogóval.
Aki focit nézne élőben
Június 15-én lép pályára a magyar labdarúgó válogatott Kölnben, az Európa-bajnokságon.
Aki focit nézne élőben
Június 15-én lép pályára a magyar labdarúgó válogatott Kölnben, az Európa-bajnokságon.
Nosztalgiázás Budapesten
Májustól októberig minden hétvégén hangulatos tömegközlekedési nosztalgiajáratok közlekednek Budapesten.
Nosztalgiázás Budapesten
Májustól októberig minden hétvégén hangulatos tömegközlekedési nosztalgiajáratok közlekednek Budapesten.
Hova jut a világ? Hernyótalpas Porsche!
„Márpedig ilyen állat nincs! – mondja a klasszikus viccben a székely bácsi, amikor meglátja az állatkertben a zsiráfot.
Hova jut a világ? Hernyótalpas Porsche!
„Márpedig ilyen állat nincs! – mondja a klasszikus viccben a székely bácsi, amikor meglátja az állatkertben a zsiráfot.
Jó magyar eredmény az önvezető autók versenyén
5. helyen zárt a HUMDA Lab az Abu Dhabi Autonomous Racing League önvezető autóversenyen.
Jó magyar eredmény az önvezető autók versenyén
5. helyen zárt a HUMDA Lab az Abu Dhabi Autonomous Racing League önvezető autóversenyen.
Közlekedésbiztonsági utca a XI. Rendőrnapon
A XI. Országos Rendőr- és Tűzoltónapon április 27-én „Közlekedésbiztonsági utcát” is találhattak a Városligetbe látogatók. Látogató pedig voltak bőven!
Közlekedésbiztonsági utca a XI. Rendőrnapon
A XI. Országos Rendőr- és Tűzoltónapon április 27-én „Közlekedésbiztonsági utcát” is találhattak a Városligetbe látogatók. Látogató pedig voltak bőven!
Az idei kedvenc kerékpárút
A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Beregi kör kerékpárút lett az Év kerékpárútja.
Az idei kedvenc kerékpárút
A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Beregi kör kerékpárút lett az Év kerékpárútja.
Füvezés után vezetni? Még a németeknél sem ajánlott
Németországban enyhítettek a marihuánafogyasztás szabályain. De ez nem jelenti azt, hogy bárki, aki füvet szív, az nyugodtan volán mögé ülhet. Továbbra is fennáll a jogosítvány elvesztésének a kockázata, még akkor is, ha várhatóan új, engedékenyebb THC-korlátot vezetnek majd be.

2026-ban Budapesten
A Transport Research Arena Európa rangos közlekedési konferenciája, amelynek két év múlva Budapest lesz a házigazdája.
2026-ban Budapesten
A Transport Research Arena Európa rangos közlekedési konferenciája, amelynek két év múlva Budapest lesz a házigazdája.