Egyelőre úgy tűnik, hogy az önvezető funkciók kevésbé vesznek részt a baleseti kockázatok csökkentésében. Mintha inkább gyarapítanák a lehetséges baleseti okokat.
Pont aznap, mikor a Tesla elérhetővé tette újabb vezetéstámogató asszisztens-rendszerét, a Full Self-Driving” funkciót, egy ilyen „Béta” verzióval futó Tesla Modell S kilenc ember sérülésével járó ráfutásos balesetet okozott egy gyorsforgalmi 5 sávos alagútban San Francisco-ban, mert indokolatlanul állóra fékezett a belső sávban tavaly november 24-én. A sofőr sajtóértesülések szerint (The Intercept, Drive Zone) állítólag elismerte, hogy a Tesla „Full Self-Driving Beta” szoftverét használta. A hírek szerint a mentés idejére több mint egy órára leállt a forgalom. 2022. novembere előtt az FSD-hez való hozzáférést olyan ügyfélkörre korlátozták, amelyet előtte monitoroztak egy pontozási rendszerben. A Tesla-tulajdonosok azonban bírálták a pontozási rendszert, mert véleményük szerint olyan vezetési megoldásokért is pontokat adtak, amit kockázatos kategóriába sorolható. A Tesla automatizált vezetési rendszereit – az Autopilotot és az FSDB-t is – az Országos Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatal (NHTSA) vizsgálja a sorozatos balesetek miatt. Az Intercept (a hivataltól kapott) értesülései szerint az Autopilot a hivatalos szervek tudomására jutott 273 közlekedési balesetben játszott szerepet 2021. júliusa és 2022. júniusa között. Ez elég magas érték még egy olyan nagy országban is mint az USA, főképp mert a jelenség szembemegy a társadalmi várakozásokkal, amely szerint a „gépi” vezetés nyújt majd gyógyírt a közlekedési balesetek problémakörére.
Veteránok az utakon
Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.
Veteránok az utakon
Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.
Búcsúzik a „Közlekedésrendészet Iránytűje”
Május 1-jével rendelkezési állományba vonul Óberling József r. ezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője.
Búcsúzik a „Közlekedésrendészet Iránytűje”
Május 1-jével rendelkezési állományba vonul Óberling József r. ezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője.
Pályázati felhívás: Közlekedési kultúránk értékei 2026
„Az év példaértékű közlekedésbiztonsági társadalmi felelősségvállalója 2026” címért írt ki pályázatot az ORFK-OBB, a Partnerség a Közlekedésbiztonságért Egyesület, és a Közlekedéstudományi Egyesület Közlekedésbiztonsági Tagozata.

A játékos traffibox
Gyerekek rajzversenye döntötte el, hogy mely település nyer sebességmérő készüléket, amit a helyi iskola közelében helyeznek el, és a nyertes rajz díszíti majd.
A játékos traffibox
Gyerekek rajzversenye döntötte el, hogy mely település nyer sebességmérő készüléket, amit a helyi iskola közelében helyeznek el, és a nyertes rajz díszíti majd.
Tovább öregedett az autóállomány
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb kimutatása szerint az elmúlt év végén nem egészen 4,375 millió személygépkocsi volt forgalomban Magyarországon, míg egy évvel korábban 4,263 millió. Az autók átlagéletkora 16,5 évre emelkedett.

Mindentlátó kamerák
A hagyományos telepített kamerák és traffipaxok mellett olyan rendszerek jelennek meg, amelyek mobilak és egyszerre több feladatot is ellátnak a járműazonosítástól kezdve a forgalomelemzésen át akár a környezeti hatások monitorozásáig.

Csendben viszik a szemetet
Elektromos „kukásautókat” gyárt sorozatban a Scania. Amerre járnak nyugisabb az ottélők reggele.
Csendben viszik a szemetet
Elektromos „kukásautókat” gyárt sorozatban a Scania. Amerre járnak nyugisabb az ottélők reggele.
Jó vagy nem jó?
A mentőfolyosók alkalmazásával kapcsolatban várják a az autósok véleményét. A gyakorlati megvalósítás a kérdés.
Jó vagy nem jó?
A mentőfolyosók alkalmazásával kapcsolatban várják a az autósok véleményét. A gyakorlati megvalósítás a kérdés.