Járműipari kiállítás lesz a hétvégén Esztergomban.
A múlt és jelen autóit, motorkerékpárjait, kerékpárokat és hajókülönlegességeket bemutató kétnapos kiállítás nyílik “Akkor és most Jármű Expó” címmel szombaton Esztergomban – közölte a Magyar Suzuki Zrt. kommunikációs vezetője. Bonnár-Csonka Zsuzsanna tájékoztatása szerint a tematikus, ingyenes járműkiállításon családi programok, könnyűzenei koncertek, valamint a magyar autósport kiválóságai is várják az érdeklődőket.
A kiállítók között megjelenik a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum és a zebegényi Hajózástörténeti Múzeum. A kiállított különlegességek között lesz Pannónia motorkerékpár, egy Chevrolet Impala és egy MRAP katonai jármű, amely amerikai akciófilmekben szerepelt. A fő szempont egy-egy kor mérnöki újdonságainak hangsúlyozása – emelték ki. Emellett az esemény névadó szponzorának, a Suzukinak termékei – autó, motor és hajómotor – is bemutatkoznak. Szombaton Szujó Zoltán vezetésével a látogatók megtekinthetik a Dakar-team kamionját, illetve autóját, valamint részt vehetnek egy közönségtalálkozón Szalay Balázzsal, Bunkóczi Lászlóval és Gyenes Emanuellel. Szombaton este a résztvevők megcsodálhatják a Kis-Dunán a lampionos vízi karnevált, amelyen színes fényekkel megvilágított hajók vonulnak fel a Szent Erzsébet híd lábától a Bottyán hídig. A szervezők legalább 20 nagyobb installációra és 30 kishajó indulására számítanak.
(fenti képünk illusztráció, a Budapest Auto Show-n készült)
Hova jut a világ? Hernyótalpas Porsche!
„Márpedig ilyen állat nincs! – mondja a klasszikus viccben a székely bácsi, amikor meglátja az állatkertben a zsiráfot.

Jó magyar eredmény az önvezető autók versenyén
5. helyen zárt a HUMDA Lab az Abu Dhabi Autonomous Racing League önvezető autóversenyen.

Közlekedésbiztonsági utca a XI. Rendőrnapon
A XI. Országos Rendőr- és Tűzoltónapon április 27-én „Közlekedésbiztonsági utcát” is találhattak a Városligetbe látogatók. Látogató pedig voltak bőven!

Az idei kedvenc kerékpárút
A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Beregi kör kerékpárút lett az Év kerékpárútja.

Füvezés után vezetni? Még a németeknél sem ajánlott
Németországban enyhítettek a marihuánafogyasztás szabályain. De ez nem jelenti azt, hogy bárki, aki füvet szív, az nyugodtan volán mögé ülhet. Továbbra is fennáll a jogosítvány elvesztésének a kockázata, még akkor is, ha várhatóan új, engedékenyebb THC-korlátot vezetnek majd be.

2026-ban Budapesten
A Transport Research Arena Európa rangos közlekedési konferenciája, amelynek két év múlva Budapest lesz a házigazdája.

Terjed a roliellenesség
Gelsenkirchen az első német város, ahol betiltják a bérelhető elektromos rollereket.

Civilek vadászhatnak tilosban parkoló autókra
Svédországban egy alkalmazás segítségével fotót készítve a tilosban parkoló autókról lehet „feljelenteni” a szabálytalankodót. A gondolat nem új, az viszont igen, hogy ez esetben a feljelentő pénzt kap a tevékenységéért.