2021.10.24, 08:27
A világ egyik legdrágább pickup-ja

Nem, nem egy vadonatúj modellről van szó, és nem is az egyik prémiumgyártó autójáról: egy 40 éves Toyota kisteherautó ára szökött fel annyira, hogy a legdrágábbak közé kerülhessen.

Egy neves aukciósház árverési oldalára került fel egy fekete kisteherautó, amely várhatóan 40-50 ezer dollár körüli áron fog hamarosan gazdát cserélni. Az 1981-es autó ismerős lehet a „Vissza a jövőbe” című filmből, ilyen volt a főhős álma is. Akkoriban a hagyományosan az amerikai gyártók által uralt szegmensben is megindult az importautók térnyerése.
A Hilux – amit az amerikai piacon egyszerűen csak Toyota Pickupnak hívtak – harmadik generációja 1978 nyarán mutatkozott be, először csak hátsókerék-meghajtással. Fél évvel később elindult a kapcsolható összkerékhajtásos kivitel értékesítése is, Észak-Amerikában csak a 4×4-eseket forgalmazták, négyhengeres benzines és dízel szívómotorokkal.

Toyota Pickup 9
Az erőmű

1981-ben érkezett a 22R elnevezésű csúcsváltozat, amelynek 2,4 literes benzinmotorja 97 lóerőt és 175 Nm nyomatékot adott le. Ezzel a motorral készült a most eladásra került autó is: a kikiáltási szöveg szerint teljes felújításon esett át, így a karosszéria, a futómű, a motor és a motortér, valamint az fülke is olyan állapotban van, mintha a Pickup most gördült volna ki a gyárból. Nem tűnik túlzásnak, hogy az árverését szervező Mecum Auctions arra számít, hogy legalább 40-50 ezer dollárt, azaz 12,5-15,6 millió forintot fog fizetni érte az új tulajdonosa.

Toyota Pickup 8
Makulátlan belső

Jelenlegi tulajdonosa az SR5 (Sport Runabout 5-Speed) csúcs-felszereltségű Pickupot Texasban találta rozsdamentes állapotban. A felújítás során az eredeti, magasfényű fekete színre fényezték le, amelyhez stílusosak a kerékjáratok fölött és a motorháztetőn látható, egyre halványodó, szürke és ezüstszürke sportcsíkok.

Toyota Pickup 12
Retro-feeling

A megjelenést tovább fokozza a krómozott bukókeret, az ehhez rögzített, smiley-t mintázó sárga KC Hilites spotlámpa-pár, no meg a polírozott alufelni szett a hozzá illő, 30 col átmérőjű terepgumikkal. 40 évvel ezelőtt a párnázott, fabetétes műszerfal és a háromküllős bőr-sportkormány sem volt általános egy platós haszonjárműben. És még benne van a Toyota gyári Fujitsu Ten kazettás rádiómagnója is.

Toyota Pickup 3
Toyota Pickup 1981-ből

Egy éjszakára megnyílnak a Teve utcai Rendőrpalota kapui

A Múzeumok éjszakáján megnyílnak Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ kapui: a Rendőrpalotában a mindennapokban a civilek számára hozzáférhetetlen helyekre is eljuthatnak a látogatók.

...
2026.06.12. 08:47

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!

Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!

...
2026.06.11. 16:58

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!

Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!

Amikor az indulat átveszi az irányítást

Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.

...
2026.05.19. 21:20

Amikor az indulat átveszi az irányítást

Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.

Gyorsuló tempó

Az újautó-forgalomba helyezések száma mintegy 10 százalékkal emelkedett az első négy hónapban.

...
2026.05.16. 08:36

Gyorsuló tempó

Az újautó-forgalomba helyezések száma mintegy 10 százalékkal emelkedett az első négy hónapban.

Ez nem állítja meg az öregedést

Egyre fiatalabb és drágább autók kerülnek a piacra.

...
2026.05.15. 11:18

Ez nem állítja meg az öregedést

Egyre fiatalabb és drágább autók kerülnek a piacra.

Már cserélhetők a régiek

Átlépte a négyezret az engedélyköteles elektromos töltőberendezések száma Magyarországon.

...
2026.05.14. 08:51

Már cserélhetők a régiek

Átlépte a négyezret az engedélyköteles elektromos töltőberendezések száma Magyarországon.

Ne aludjon a kamionsofőr!

A Scania kifejlesztette a járművezető figyelmének elterelődésére figyelmeztető újgenerációs rendszerét.

...
2026.05.08. 09:35

Ne aludjon a kamionsofőr!

A Scania kifejlesztette a járművezető figyelmének elterelődésére figyelmeztető újgenerációs rendszerét.

Veteránok az utakon

Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.

...
2026.05.01. 05:46

Veteránok az utakon

Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.