2021.05.10, 08:23
Elektromos Skoda kíséri a bringásokat

Május 12-én rajtol a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny idei futama. Elektromos autóval kíséri a mezőnyt a Skoda.

A Tour de Hongrie története 1925-ig nyúlik vissza, de cseppet sem veszített patinájából azóta sem. Ahogy 2015 óta mindig, a Skoda idén is kiemelt támogatója a versenynek. Tavaly a  körversenyt Valter Attila személyében újra magyar versenyző nyerte, az idei verseny több szempontból is tartogat újdonságokat a kerékpárrajongók számára. Az egyik nagy különlegesség, hogy négy év után visszatér a látványos befutó fővárosunkba, a Hősök terére. A verseny egyik támogatója idén is a Skoda lesz, a Tour de Hongrie-n a zöld trikó szponzoraként találkozhatunk velük, amit a pontverseny élén álló versenyző viselhet majd. A mezt a szakaszok közben kijelölt gyorsasági részhajrákon, illetve a befutóknál gyűjtött pontokkal lehet majd megszerezni.

Nagyjából ahány indulója van egy versenynek, annyi gépjármű is kíséri a mezőnyt. Sokan talán túlzásnak tarthatják ezt a mennyiséget, de a gyakorlat bizonyította, hogy szükség van ekkora autóparkra a háttértámogatáshoz. Több csapat Skodákat használ csapatautóként, gyakran feltűnik a színen egy-egy Octavia, Superb, vagy Kodiaq a mezőnyben. Az igazi meglepetés, hogy idén egy Skoda Enyaq iV lesz a versenyigazgatói autó. Ez a tisztán elektromos SUV tavaly debütált a Tour de France-on nagy sikerrel. A Tour de Hongrie a magyarok számára igazi kerékpáros ünnep. Szurkoljunk együtt május 12-16. között minden nap, hogy érezzék a magyar szurkolók lelkesedését!

Egy éjszakára megnyílnak a Teve utcai Rendőrpalota kapui

A Múzeumok éjszakáján megnyílnak Budapesten a Teve utcai Rendőrségi Igazgatási Központ kapui: a Rendőrpalotában a mindennapokban a civilek számára hozzáférhetetlen helyekre is eljuthatnak a látogatók.

...
2026.06.12. 08:47

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!

Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!

...
2026.06.11. 16:58

SULI OFF, BIZTONSÁG ON!

Véget ért a tanév, de a közlekedési szabályok nem mentek szabadságra!

Amikor az indulat átveszi az irányítást

Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.

...
2026.05.19. 21:20

Amikor az indulat átveszi az irányítást

Folytatódik az ORFK–OBB közúti agresszió elleni kampánya.

Gyorsuló tempó

Az újautó-forgalomba helyezések száma mintegy 10 százalékkal emelkedett az első négy hónapban.

...
2026.05.16. 08:36

Gyorsuló tempó

Az újautó-forgalomba helyezések száma mintegy 10 százalékkal emelkedett az első négy hónapban.

Ez nem állítja meg az öregedést

Egyre fiatalabb és drágább autók kerülnek a piacra.

...
2026.05.15. 11:18

Ez nem állítja meg az öregedést

Egyre fiatalabb és drágább autók kerülnek a piacra.

Már cserélhetők a régiek

Átlépte a négyezret az engedélyköteles elektromos töltőberendezések száma Magyarországon.

...
2026.05.14. 08:51

Már cserélhetők a régiek

Átlépte a négyezret az engedélyköteles elektromos töltőberendezések száma Magyarországon.

Ne aludjon a kamionsofőr!

A Scania kifejlesztette a járművezető figyelmének elterelődésére figyelmeztető újgenerációs rendszerét.

...
2026.05.08. 09:35

Ne aludjon a kamionsofőr!

A Scania kifejlesztette a járművezető figyelmének elterelődésére figyelmeztető újgenerációs rendszerét.

Veteránok az utakon

Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.

...
2026.05.01. 05:46

Veteránok az utakon

Május elsejével indul a nosztalgiajáratok szezonja Budapesten.