2017.05.25, 09:24
Vízben nem megy 2

Ha a víz a tengelyek magasságáig ér, akkor az autó gond nélkül átvészeli a vízben történő haladást, de ha ennél feljebb éri víz a járművet, akkor már komolyabb problémákkal kell szembesülni” – hívta fel a figyelmet Simon Péter, a Duna Autó Zrt. műszaki igazgatója. Amennyiben a víz magassága eléri az ajtót, akkor mindenképpen át kell nézetni a kormányművet, a féltengelyeket, illetve az alsó gömbcsuklókat. „Ezeket szükség esetén meg kell tisztítani a szennyeződésektől és vissza kell állítani a megfelelő kenést” – figyelmeztetett a szakember. Hozzátette: ha még magasabbra emelkedik a vízszint, illetve még mélyebben gázol a jármű az esővízben, akkor megsérülhet a generátor, de károsodhat az önindító is.

Sőt, még akár vizet is szívhat a motor menet közben, ami szintén károsodásokat okozhat.  „A víz ugyanis nemhogy elégni nem fog a hengerekben, de még a dugattyú sem tudja azt összenyomni. Ezért leáll a motor, a benne rekedő mozgási energiáktól görbül, törik a hajtókar. A törött hajtókar pedig akár a motor blokk oldalát is kiszakíthatja” – tette hozzá Simon Péter.

A lehullott nedves falevél úgy csúszik, mint a hó

Az úttesten lévő falevelek rontják a gumiabroncsok tapadását, ez elsősorban kanyarodáskor és fékezéskor lehet veszélyes. Az átnedvesedett falevelek legalább annyira csúszósak, mint a hó.

...
2025.10.01. 08:01

Nem árt az autónak egy őszi átvizsgálás

A rövidebb nappalok, a hidegebb éjszakák, a ködös hajnalok, a több csapadék a meleg évszaktól eltérő kihívások elé állítja az autót és a gazdáját is. Végigvesszük milyen karbantartásokat és ellenőrzéseket érdemes elvégezni ilyenkor az autón, hogy hűen szolgáljon.

...
2025.09.30. 07:45

Az izzócsere lassan a múlté

A látni és látszani alapja, hogy működjenek a kocsi világítótestjei. Ez a feladat mára bonyolult feladvánnyá vált.

...
2025.09.25. 09:55

Az izzócsere lassan a múlté

A látni és látszani alapja, hogy működjenek a kocsi világítótestjei. Ez a feladat mára bonyolult feladvánnyá vált.

Legyen az autóban tűzoltókészülék!

A gépjárműtűz jellegzetessége, hogy váratlanul alakul ki, gyorsan teret nyer, sokszor mire kivonulnak a tűzoltók, már csak roncsot oltanak. A tűzesetek elhárításánál, a kár mérsékléséhez fontos az egyéni felkészültség.

...
2025.09.22. 07:19

Mi történik, ha gázolaj kerül a benzinbe?

A félretankolások esetén az a gyakoribb tévedés, ha benzin kerül a dízel autó tankjába. Nézzük meg mi történik fordítva, ha valahogy dízelolajat sikerül valakinek a benzines autó üzemanyagtartályába tölteni.

...
2025.09.12. 07:04

Újabb veszélyes hiba: ha elromlik a forgásjeladó

Rossz élmény, ha az autópályán egyszer csak elfogy a teljesítmény az autóból és hibajelekkel hinti be a műszerfalat. Ilyet is okozhat a forgásjeladó hibája.

...
2025.09.08. 10:21

Defektjavítás – bármikor szükség lehet rá

Talán nincs olyan autós, aki rendszeresen használja a kocsiját és még ne kapott volna defektet. Mindenképp bosszúság, ráadásul költeni is kell a javításra. Szerencsés esetben a gumi javítható, megnéztük mikor és miképp.

...
2025.09.07. 05:57

Így ápold a dízeledet!

A dízelautók másféle használati és karbantartási eljárásokat kívánnak, mint a benzines társaik.

...
2025.08.26. 08:17