2025.07.22, 05:53
Ha fogy a hűtővíz

A nyári meleg komolyabb feladat elé állítja az autók hűtőrendszerét, sokszor ilyenkor derül fény a hibákra.

200 000 km futásteljesítmény fölött, és 10 év után megélése után az autók többségében már számítani lehet a műanyag és gumi alkatrészek hibáira. Egyszerűen elöregednek, az anyaguk kiszárad, porózussá, törékennyé válik, berepedezik. Az összetettebb műanyag alkatrészek deformálódni is képesek, ekkor például egy csőcsonk esetén törés vagy repedés nélkül is elengedik a bennük keringő anyagot, például a hűtőfolyadékot.

Ilyen jellegű hibára is utalhat, ha visszatérő hibaüzenetet küld az autó, amely szerint fogy a hűtőfolyadék. Ennek csupán egyik megoldása, hogy utántölti az autós a hűtőfolyadékot a tágulási tartályban. A másik, hogy meg kell keresni a folyadékvesztés okát. Ez persze lehet mélyhiba is, ha átégett a hengerfejtömítés, vagy repedt a hengerfej és emiatt a hűtőfolyadék a hengerekbe jut, majd gőz formában távozik a kipufogócsövön át. Ilyen problémára utalhat a belül habos, szennyezett tágulási tartály, és tartálysapka, a bugyborékoló hűtőfolyadék – ezeket észlelve egyértelmű és kifejlett a hiba.

Mikor ez kizárható akkor a motortérben vízfolyásnyomokat kell keresni, illetve a gumicsöveket ellenőrizni. Látványos repedést, szivárgást nem találva feltételezhető, hogy a szivárgás során a hűtőfolyadék a meleg motoralkatrészekre jutva elpárolog, nyomot nem hagy. ilyen történik, ha például a motor hátsó végén lévő műanyag vízelosztó csonk deformálódik el és a talpa alatt szivárogtatja ki a hűtőfolyadékot. Ez megint egy eldugott pont, nehéz ellenőrizni, nehéz észrevenni, igazán a környező alkatrészekre rásült-rászáradt nyomok utalnak a hibára.

Csak a csere a megoldás. Igazán a műanyag csőcsonkok pótalkatrész-ára nem drámai, a motortérben való helyzetüktől függően inkább a munkadíj, ami fájhat. Egy nehezen hozzáférhető helyen lévő csőcsonk cseréje sok munkával jár. Érdemes ezért készletben cserélni a csőcsonkokat, mert ha az egyik már tönkrement, várható, hogy a többivel is ez fog történni. A műanyagoknak az autóiparban történt erős térnyerése előtt a csőcsonkok fémből készültek, gyártási időszaktól, autótípustól függően rézből, acélból és könnyűfémöntvényből is készültek csőcsonkok, amelyek rendszerint kibírták a kocsi élettartamának a végéig.

Érdekesség, hogy léteznek olyan modern (25 éven belül konstruált) motortípusok, amelyeket ugyan gyárilag műanyag vízcsőcsonkokkal szereltek, azonban fellelhető hozzájuk az alkatrészpiacon fémből készült vízcsőcsonkok is. Ezek általában nagyobb teljesítményű motorok, amelyeket a motorsportokban is alkalmaznak, illetve amelyeket jellemzően használnak az amatőr motorsportokban. Leginkább német és japán motorokhoz kaphatóak ilyen speciál-alkatrészek. Ezeket nem érdemes a megszokott alkatrészkereskedői hálózatban keresni, motorsportra specializált cégeknél lehet megtalálni.

2507 Vizcsobaj 1
Vízcsőcsonk készlet: műanyag helyett alumíniumból

A fém csőcsonkokkal „élettartam” javítást lehet végrehajtani. A műanyag vízcsőcsonkok-vízcsőelosztók ára 3000-15000 Ft között mozog, az adott darabtól és gyártótól függően. Meglepő lehet, de a piacon fellelhető alumíniumöntvény speciális vízcsőcsonkok felára viselhető, 20 % körüli. Persze ilyenben annak érdemes gondolkodni, akik ritkán váltanak autót, és nem szeretnének visszatérő hibákkal foglalkozni.

A lehullott nedves falevél úgy csúszik, mint a hó

Az úttesten lévő falevelek rontják a gumiabroncsok tapadását, ez elsősorban kanyarodáskor és fékezéskor lehet veszélyes. Az átnedvesedett falevelek legalább annyira csúszósak, mint a hó.

...
2025.10.01. 08:01

Nem árt az autónak egy őszi átvizsgálás

A rövidebb nappalok, a hidegebb éjszakák, a ködös hajnalok, a több csapadék a meleg évszaktól eltérő kihívások elé állítja az autót és a gazdáját is. Végigvesszük milyen karbantartásokat és ellenőrzéseket érdemes elvégezni ilyenkor az autón, hogy hűen szolgáljon.

...
2025.09.30. 07:45

Az izzócsere lassan a múlté

A látni és látszani alapja, hogy működjenek a kocsi világítótestjei. Ez a feladat mára bonyolult feladvánnyá vált.

...
2025.09.25. 09:55

Az izzócsere lassan a múlté

A látni és látszani alapja, hogy működjenek a kocsi világítótestjei. Ez a feladat mára bonyolult feladvánnyá vált.

Legyen az autóban tűzoltókészülék!

A gépjárműtűz jellegzetessége, hogy váratlanul alakul ki, gyorsan teret nyer, sokszor mire kivonulnak a tűzoltók, már csak roncsot oltanak. A tűzesetek elhárításánál, a kár mérsékléséhez fontos az egyéni felkészültség.

...
2025.09.22. 07:19

Mi történik, ha gázolaj kerül a benzinbe?

A félretankolások esetén az a gyakoribb tévedés, ha benzin kerül a dízel autó tankjába. Nézzük meg mi történik fordítva, ha valahogy dízelolajat sikerül valakinek a benzines autó üzemanyagtartályába tölteni.

...
2025.09.12. 07:04

Újabb veszélyes hiba: ha elromlik a forgásjeladó

Rossz élmény, ha az autópályán egyszer csak elfogy a teljesítmény az autóból és hibajelekkel hinti be a műszerfalat. Ilyet is okozhat a forgásjeladó hibája.

...
2025.09.08. 10:21

Defektjavítás – bármikor szükség lehet rá

Talán nincs olyan autós, aki rendszeresen használja a kocsiját és még ne kapott volna defektet. Mindenképp bosszúság, ráadásul költeni is kell a javításra. Szerencsés esetben a gumi javítható, megnéztük mikor és miképp.

...
2025.09.07. 05:57

Így ápold a dízeledet!

A dízelautók másféle használati és karbantartási eljárásokat kívánnak, mint a benzines társaik.

...
2025.08.26. 08:17

Így ápold a dízeledet!

A dízelautók másféle használati és karbantartási eljárásokat kívánnak, mint a benzines társaik.