A közúti közlekedésben való részvétel alapkövetelménye, hogy a járművezető alkalmas legyen járműve biztonságos vezetésére. Ez nem csak azt jelenti, hogy ne legyünk fáradtak, ne fogyasszunk szeszes italt, vagy bódító hatású szert a vezetés megkezdése előtt és alatt, továbbá ne legyünk ingerlékenyek, vagy más ok miatt pszichésen alkalmatlan állapotban.
A vezetésre képes állapot biztosításához a megfelelő étel és italfogyasztás egyaránt fontos. Az elindulás, a jármű vezetésének megkezdése előtt fontos, hogy ne csak a gépkocsi üzemanyagtartálya, hanem „saját tartályunk” is legyen feltöltve. Azaz: soha ne üljünk volán mögé éhes, vagy szomjas állapotban, hiszen az éhezés és a szomjúság hátrányosan befolyásolja vezetési képességünket.
Nem árt tudni, hogy sok folyadék (víz, tea, rostos gyümölcslevek stb.) fogyasztása szükséges a koncentrációképesség megőrzéséhez, folyamatos biztosításához. Ezért hosszabb út megtétele során soha ne feledkezzünk meg a folyadék pótlásáról – különösen a nyári időszakban.
Az étel fogyasztásával kissé más a helyzet: annak mennyiségére, illetve minőségére egyaránt ügyelni kell. Éhesen soha ne keljünk útra, hiszen a táplálkozás hatással van a szellemi teljesítő képességre, a vérkeringésre, az érfalak állapotára, valamint az agy friss vérrel való ellátására, ezáltal kihat a vezetési képességre, annak lehetséges időtartamára.
Fontos ugyanakkor az is, hogy kerüljük a túlzott mennyiségű, és különösen a nehéz, zsíros ételek fogyasztását, mert azok hatására tompulunk, lelassulunk, csökken az éberség, a veszélyérzékelő és elhárító képesség.
A leghelyesebben akkor járunk el, ha utazás előtt könnyű ételeket fogyasztunk, azaz előtérbe helyezzük a gyümölcsöket, salátákat, a halakat, illetve az éhségünket hosszabb ideig visszatartó teljes őrlésű péktermékeket. Ezeknek az ételeknek a fogyasztása az egészségünk mellett a fitt állapotra és a terhelhetőségre is kedvező hatást gyakorol.
A lehullott nedves falevél úgy csúszik, mint a hó
Az úttesten lévő falevelek rontják a gumiabroncsok tapadását, ez elsősorban kanyarodáskor és fékezéskor lehet veszélyes. Az átnedvesedett falevelek legalább annyira csúszósak, mint a hó.

Nem árt az autónak egy őszi átvizsgálás
A rövidebb nappalok, a hidegebb éjszakák, a ködös hajnalok, a több csapadék a meleg évszaktól eltérő kihívások elé állítja az autót és a gazdáját is. Végigvesszük milyen karbantartásokat és ellenőrzéseket érdemes elvégezni ilyenkor az autón, hogy hűen szolgáljon.

Az izzócsere lassan a múlté
A látni és látszani alapja, hogy működjenek a kocsi világítótestjei. Ez a feladat mára bonyolult feladvánnyá vált.

Az izzócsere lassan a múlté
A látni és látszani alapja, hogy működjenek a kocsi világítótestjei. Ez a feladat mára bonyolult feladvánnyá vált.
Legyen az autóban tűzoltókészülék!
A gépjárműtűz jellegzetessége, hogy váratlanul alakul ki, gyorsan teret nyer, sokszor mire kivonulnak a tűzoltók, már csak roncsot oltanak. A tűzesetek elhárításánál, a kár mérsékléséhez fontos az egyéni felkészültség.

Mi történik, ha gázolaj kerül a benzinbe?
A félretankolások esetén az a gyakoribb tévedés, ha benzin kerül a dízel autó tankjába. Nézzük meg mi történik fordítva, ha valahogy dízelolajat sikerül valakinek a benzines autó üzemanyagtartályába tölteni.

Újabb veszélyes hiba: ha elromlik a forgásjeladó
Rossz élmény, ha az autópályán egyszer csak elfogy a teljesítmény az autóból és hibajelekkel hinti be a műszerfalat. Ilyet is okozhat a forgásjeladó hibája.

Defektjavítás – bármikor szükség lehet rá
Talán nincs olyan autós, aki rendszeresen használja a kocsiját és még ne kapott volna defektet. Mindenképp bosszúság, ráadásul költeni is kell a javításra. Szerencsés esetben a gumi javítható, megnéztük mikor és miképp.

Így ápold a dízeledet!
A dízelautók másféle használati és karbantartási eljárásokat kívánnak, mint a benzines társaik.

Így ápold a dízeledet!
A dízelautók másféle használati és karbantartási eljárásokat kívánnak, mint a benzines társaik.