2025.06.19, 07:15
Mi a jó követési távolság?

Európa több országában a „két másodperces szabály” szolgál alapul a biztonságos követési távolság meghatározására.

Autópályákon többször látni olyan felfestéseket, illetve az út melletti óriásplakátokat,  amelyek a két másodperc követési távolság megtartására hívja fel a sofőrök figyelmét. Az elmélet szerint időben legalább ekkora követési távolságot tartva marad ideje az autóvezetőknek hatékonyan lereagálni az előttük történő eseményeket. Ez akkor fontos, ha a távolságbecslés nehezen megy: meg kell figyleni, hogy az adott sebességgel 2 másodperc alatt mennyit halad az autó, és azt a távolságot érdemes megtartani. Így például 130 km/óra sebességgel haladva legalább 70 méter, 100 km/óra esetében pedig 50 méter követési távolság adódik.

A két másodperc egy hozzávetőleges érték, mert a reakcióidő alatt megtett út, valamint a fékút hossza számos tényezőtől függ (a sofőr képességeitől, az autó műszaki állapotától, az útviszonyoktól). A járművezetők reakció ideje egyénenként eltér, általában 0,8–1,5 másodperc között változik. Az idősebbek reakcióideje általában hosszabb, de rontja a figyelmetlenség, valamint a fáradtság is – nem beszélve a szeszesitalok hatásáról.

A ráfutásos balesetek nagy száma alapján az autóvezetők közül sokan rosszul ítélik meg a biztonságos követési távolságot. Nem veszik figyelembe például, hogy változó közlekedési környezetben a szükséges követési távolság mértéke dinamikusan változik: például a haladási sebesség növekedésével arányban nagyobb követési távolság szükséges. Egy dinamikusan változó forgalmi szituációban könnyű elveszteni a „fonalat”, így ami pár másodperccel korábban még biztonságos távolságnak számított, az az adott pillanatban már nem az.

A követési távolság forgalmi helyzettől függően változó mértékére utal a KRESZ is, hiszen a biztonságos követési távolság mértékét konkrétan – azaz méterben, vagy időtartamban – nem határozza meg. A 27. § (1) bekezdése így fogalmaz:

„Járművel másik járművet csak olyan távolságban szabad követni, amely elegendő ahhoz, hogy az elöl haladó jármű mögött – ennek hirtelen fékezése esetében is – meg lehessen állni.”

A 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget, illetve a 7 métert meghaladó hosszú járművekre és járműszerelvényekre lakott területen kívül az is előírás, hogy olyan követési távolságot kell tartaniuk, amely lehetővé teszi legalább egy személygépkocsi előzést követő biztonságos besorolását. A KRESZ szerint ugyanakkor nincs szükség ilyen mértékű követési távolságra az egy nyomon haladó járművek követése esetén, valamint az előzés megkezdése előtt.

Rosszul választott téligumival is lehet csúszkálni

A takarékoskodás is lehet hátrányos, például, ha a téligumibeszerzésnél azon spórol az autós, hogy csak a hajtott tengelyre vásárol évszakspecifikus abroncsot, vagy a kopott gumikat szintén csak az egyik tengelyen cseréli le.

...
2025.12.02. 07:15

Ha makacs a párásodás

Túl egy igazi hidegidős esősorozaton minden autó színt vallott a beázásról. Ugyanis az erős párásodás arra utal, hogy nem kívánt víz jut az utastérbe vagy a szellőzőrendszerbe.

...
2025.11.30. 16:05

Ha makacs a párásodás

Túl egy igazi hidegidős esősorozaton minden autó színt vallott a beázásról. Ugyanis az erős párásodás arra utal, hogy nem kívánt víz jut az utastérbe vagy a szellőzőrendszerbe.

Jégkaparás gyorsan, bármivel

Ne induljon el senki letisztítatlan üvegfelületekkel, mert nem látni vezetés közben nagyon balesetveszélyes. Ha nincs profi jégkaparó, egy pontgyűjtőkártya is megteszi.

...
2025.11.24. 05:29

Jégkaparás gyorsan, bármivel

Ne induljon el senki letisztítatlan üvegfelületekkel, mert nem látni vezetés közben nagyon balesetveszélyes. Ha nincs profi jégkaparó, egy pontgyűjtőkártya is megteszi.

Csereidő: mehetnek fel a téligumik

Már elég alacsony a napi középhőmérséklet a nyári abroncsok télire cseréléséhez. A naptár is időszerűséget jelez, bármikor hidegebbre fordulhat az időjárás.

...
2025.11.20. 09:20

Csereidő: mehetnek fel a téligumik

Már elég alacsony a napi középhőmérséklet a nyári abroncsok télire cseréléséhez. A naptár is időszerűséget jelez, bármikor hidegebbre fordulhat az időjárás.

Itt az ideje a téli felkészítésnek

Ha jön a fagy, akkora a legtöbb addig el nem végzett téli ápolással elkéstünk, aznap már nem segítenek. Viszont ha felkészültünk a télre, könnyebb lesz az indulás és az autózás is.

...
2025.11.18. 07:37

Ködben, esőben vezetni

Esős idő, reggeli hidegek, köd - csupa olyan körülmény, ami próbára teszi a sofőröket és a járművüket is. Felkészültséggel, figyelemmel kell közlekedni, és letenni a "szárazúti" rutint.

...
2025.11.13. 08:46

Melyik a jó világítás a ködben?

A „Látni és látszani” elvnek megfelelni ködös időben rendkívül fontos. Azonban nem mindegy a megoldás mikéntje.

...
2025.11.12. 08:30

Melyik a jó világítás a ködben?

A „Látni és látszani” elvnek megfelelni ködös időben rendkívül fontos. Azonban nem mindegy a megoldás mikéntje.

Melyik a csúszósabb: a falevelek vagy a hó?

A lehullott falevelek bizonyos helyzetekben – főleg ha több, vizes rétegben rakódnak egymásra – komoly veszélyt jelentenek a közlekedőkre.

...
2025.11.02. 08:34

Melyik a csúszósabb: a falevelek vagy a hó?

A lehullott falevelek bizonyos helyzetekben – főleg ha több, vizes rétegben rakódnak egymásra – komoly veszélyt jelentenek a közlekedőkre.