Túl egy igazi hidegidős esősorozaton minden autó színt vallott a beázásról. Ugyanis az erős párásodás arra utal, hogy nem kívánt víz jut az utastérbe vagy a szellőzőrendszerbe.
Természetesen léteznek olyan szituációk, amikor az erős párásodás is normális. Például, ha sokan ülnek be csapadékos időben vizes ruhában az autóba, és a gumiszőnyegen is tocsog a víz. Vagy, ha a sofőr belső keringetésre kapcsolva felejti a szellőzőrendszert. Azonban, ha egyedül autózva, jól működő fűtés-szellőzéssel, sőt klímahasználattal is megmarad a pára az ablakokon, részlegesen is nehezen távozik, hajnalra meg az üvegekre belülről ráfagy a jég, akkor nyugodtan szabad hibára gyanakodni.
Erős párásodás oka leggyakrabban a beázás. Ez idős és fiatal autónál is előfordulhat, az előbbinél az szigetelő anyagok öregedése, vagy korrózió miatt, az utóbbiaknál gyakran szerelési hiba az okozó. Például szélvédőt cseréltek és a ragasztás nem lett tökéletes, vagy beszereltek utólagos riasztót és az kábelek behúzásánál nyitottak utat a víznek. Beázás gyanúnál nyomokat kell keresni, figyelni a tetőkárpitot, foltos, vizes-e, a szőnyegezés széleit, az ajtók alján belülről is érdemes vízfolyás nyomokat keresni, mert ha az ajtópanel szigetelés ereszt át, onnan is jut pára az utastérbe.

És van egy olyan eset, amely nem válogat fiatal és öreg autó között, néha elég pár napot ősszel egy kislevelű növény közelében parkolni. Levélhulláskor, ha fúj a szél és esik az eső még gyorsít is a folyamaton. Ugyanis az autókat úgy készítik, hogy a karosszéria levezesse a rákerülő vizet, hiszen a víz ellensége az acélnak. Azonban a kis levelek, növényi maradványuk bejutnak a víz elvezetésére szolgáló csatornákba, szűk helyeken felgyülemlenek. Pár nap alatt trutymóvá alakulnak, ami szép szabályosan beül a kis vízátvezetőkbe, eltömítve azokat. Ha ez például a kerékdoboknál történik, kialakul a rozsda melegágya, ha magasabban, például a szélvédő előtti vízelvezető térben, akkor beázást okozhat.

A példánk egy ilyen utóbbit mutat. A trutymó eltömített egy viszonylag nagy átmérőjű, de a víznyomásra rugalmasan reagálni képes áteresztő gumidugót. A trutyin át csak szivárogni tudott a víz, amely a nagy esőben megtöltötte a vízelvezető teret, mint egy kádat. Ez már önmagában rossz, mert ennél az autótípusnál ott van az akku, a fedélzeti számítógép (szerencsére zárt műanyag tokozásban). És itt van a szellőzőrendszer légszívója, amit a pollenszűrő zár. Haladáskor a lötykölődő víz felcsapott a pollenszűrőnél, hullámot vetve ráfolyt a pollenszűrőre, ami így szűrt vizet engedett be a szellőzőrendszerbe. Az utastérben fura sistergő és csurgadozó hangok jelezték a bajt a rendkívül makacs párásodás mellett.

Az ilyen hibának mielőbb utána kell menni, mielőtt nagyobb baj lesz. Esetünkben ki kellett szerelni a levélrácsot (ami pont a nagyobb szennyeződések távoltartására szolgál), ekkor már látható volt a fürdővíz. Ezután kiemelhető volt az akkumulátor, amely alsó tartólemeze alatt található a leeresztő nyílás a gumidugóval. Ezt a tartólemezt is el kellett távolítani, majd kiszedni a gumidugót. A víz azonnal lefolyt, ki a szabadba. A gumidugót alaposan el kellett mosni, és ki kellett takarítani a vízelvezető teret, hogy a még jelenlévő maradék növényi maradvány ne tömítse el újra a „lefolyót”. Ezután történhetett a visszaszerelés.

A „buli” zárását még egy új pollenszűrő beszerzése előzte meg, az ázott, nyáron cserélt szűrőt leváltandó, amely még mindig csatakos volt a víztől. Amennyire lehet a szellőzőrendszer elérhető részéből és a pollenszűrőházból is ki lett törölve a víz, majd egy negyedórás maximális fűtéssel való járatás következett kiszárítás végett.

A biztonság kedvéért egy beázáskeresés is megtörtént, de szerencsére a szőnyegek szárazak maradtak, a dugulás okozta a párásodás jelenségét. Ha szokatlant észlelünk az autó használata, működése közben, legyen az például a fokozott párásodás, érdemes azonnal utánajárni, mert nem csak a zavaró jelenség szüntethető meg, hanem későbbi nagyobb károsodást is megelőzhetünk.

Apró hibák eltüntetése
Akarva-akaratlanul könnyű sérülést okozni a saját autón. Ha kicsi a baj, otthon is javítható.
Apró hibák eltüntetése
Akarva-akaratlanul könnyű sérülést okozni a saját autón. Ha kicsi a baj, otthon is javítható.
Vonóhorog felszerelése
Személyautók és kisteherautók akkor vontathatnak szabályosan utánfutót, ha rendelkeznek vonóhoroggal. Új autók esetén ez rendszerint feláras extra, használtautókra, ha nem rendelkeznek vele, utólag is felszerelhető.

Gyors beavatkozást igényel
Vezetéskor nagyon fontos a tiszta szélvédő. Ezért az ablakmosó hibáit jobb minél előbb orvosolni.
Gyors beavatkozást igényel
Vezetéskor nagyon fontos a tiszta szélvédő. Ezért az ablakmosó hibáit jobb minél előbb orvosolni.
Defekt után mankókerék
A teljes értékű pótkerekek helyett az autógyártók által adott hely-, és súlytakarékos mankókerekek felszerelve gyengébb képességűak, mint az eredeti abroncsok. Felszerelésükkor ezt az autó vezetésekor figyelembe kell venni, és mielőbb kicserélni az eredetivel megegyező méretű és minőségű abroncsra.

Iskolakezdés: autók és mobiltelefonok
Régen kevesebbet beszéltünk a tanévkezdés veszélyeiről. Esetleg mert biztonságosabb volt a környezet?
Iskolakezdés: autók és mobiltelefonok
Régen kevesebbet beszéltünk a tanévkezdés veszélyeiről. Esetleg mert biztonságosabb volt a környezet?
Mire figyeljünk zivatarban vezetve?
Nagy esőben, erős szélben, zivatar esetén is biztosan kell tudni uralni az autót, tisztában lenni a forgalmi helyzettel és a jó helyzetmegoldásokkal. Ha nem megy, jobb félreállva kivárni a vihar végét.

A legjobb kutyaszállítók
Sokan autóztatják a kutyájukat, ehhez viszont megfelelő felszerelésre van szükség, hogy az állat is biztonságban legyen.
A legjobb kutyaszállítók
Sokan autóztatják a kutyájukat, ehhez viszont megfelelő felszerelésre van szükség, hogy az állat is biztonságban legyen.
Megelőzhető lerobbanások
Az alkatrészek gyártói meghatározzák az élettartamokat, így ismerhető a csereperiódus. Mégis az esetek többségében csak a lerobbanáskor cserélik a hibát okozó alkatrészt az autóban.