Bár lehetnek még hideg napok, a napos tavaszi idő mellett a jövő héten induló április is jelzi, hogy itt az ideje lecserélni az autókon a téligumikat.
A gumicseréket az átlaghőmérséklet és a naptári idő is indokolja. A gumiabroncsok lecserélésének a beütemezése azért is meggondolandó, mert, ha esetleg a felrakásra szánt nyári abroncsokról kiderül, hogy jobb lenne helyettük újat venni, akkor legyen idő kiválasztani és beszerezni az újakat, mert előfordulhat, hogy éppen hiány vagy szállítási nehézség miatt nem kapható a kívánt abroncstípus. Fontos, hogy figyeljünk a közutakon elérhető maximális biztonságra, amelyhez hozzátartozik a megfelelő állapotú és fajtájú abroncsok használata is.

Az átgumizásnál alapveő, hogy a leszerelt-, illetve a felszerelni kívánt gumiabroncsokat és felniket is ellenőrizze szakember. Menkó Illés, a Continental műszaki szakértője szerint ilyenkor át kell nézni a kerekeket, hogy látható-e fizikai sérülés rajtuk. Horzsolások, vágások, szálszakadásra utaló dudor. A felniken is figyelni kell a peremsérülésekre és az ovalitásra is. Gépre rakva a szerelt kerekeket ki kell egyensúlyoztatni, ekkor az ovalitás is ellenőrizhető.
A szakértő szerint minden átszereléskor új szelepeket kell berakni, mert a műanyag és a fémszelepek is idővel tönkremennek. Használat közben a centrifugális erő hatására mozognak, emiatt a tömítést végző felületeik deformálódnak, kopnak. Idővel ereszteni fognak. Nem nagy költség újra cserélni őket.
Ellenőrizni kell a gumik kopottságát is. A Continental szakértője felhívta a figyelmet rá, hogy kétféle kopásjelzőt alkalmaznak a gyártók. Az egyik jelzi az ajánlott minimum mintamélység elérését, ami a téligumik esetén 4 mm, a nyárigumik esetén 3 mm (eddig garantálják a gyártók, hogy a gumiabroncs az újkori képességeinek a 90 százalékával rendelkezik). A másik kopásjelző a törvényileg előírt minimális 1,6 mm-es futózatmélységet jelzi.
Menkó Illés szerint érdemes a gyártó által javasolt kopásszint elérésekor cserélni az abroncsot. Példaként hozta fel, hogy drasztikusan csökken az abroncsok teljesítménye, amint a javasolt kopásszint alá megy a mintamélység. Ebben egyedül a nyári száraz úti fékút a kivétel, amely a kopással valamelyest javul, minthogy az alacsonnyá vált minták kevésbé deformálódnak. Azonban míg egy 1,6 mm mintamélységű abronccsal a vizes útfelületen mért fékút akár duplája is lehet az újkorinak, addig a száraz aszfalton mért fékút maximum 1 méterrel rövidül. A javulás aránya sokkal kisebb, mint a képességvesztés aránya, mert, ha 80 km/óra sebességről vészfékez egy átlagos autó vizes úton a kopott gumival, akkor 30-ról 60 méterre nőhet a fékútja, míg száraz úton 30 méterről csak 29 méterre csökken.

Tehát csak olyan gumiabroncsokat szabad felszereltetni a kocsikra, amelyeknek az állapota megfelelő. A szakértő még azt is javasolta, hogy az abroncsok helyzetét tengelyenként a forgásirány megváltoztatása nélkül 5-10 ezer kilométerenként érdemes felcserélni, hogy a gumik kopása egyenletes legyen.
Ne felejtsék el a nyárigumik felszerelését!
Aki még nem tette, az ne halassza későbbre a téligumik lecserélését nyáriakra! Ügyeljünk a közlekedésbiztonságra!

Ne felejtsék el a nyárigumik felszerelését!
Aki még nem tette, az ne halassza későbbre a téligumik lecserélését nyáriakra! Ügyeljünk a közlekedésbiztonságra!
Itt az ideje a légkondicionálók karbantartásának
A kánikula szezon előtt még időben meg lehet látogatni egy szakműhelyt a légkondicionáló karbantartása és tisztítása miatt. Jobban és szagtalanul fog működni!

Kerékpárszállítás autóval: bringát a tetőre!
Sokan vinnék, vagy viszik magukkal a kerékpárjaikat túrázásra vagy hosszabb pihenésre. Nem mindegy miképp és mivel szállítják az autón a bringákat!

Kerékpárszállítás autóval: bringát a tetőre!
Sokan vinnék, vagy viszik magukkal a kerékpárjaikat túrázásra vagy hosszabb pihenésre. Nem mindegy miképp és mivel szállítják az autón a bringákat!
Így nem megy tönkre: autógumik helyes tárolása
Elég drága ma egy gumiabroncs-garnitura ahhoz, hogy vigyázzunk rájuk! A nem használt gumik tárolásában segítünk!

Így nem megy tönkre: autógumik helyes tárolása
Elég drága ma egy gumiabroncs-garnitura ahhoz, hogy vigyázzunk rájuk! A nem használt gumik tárolásában segítünk!
Így válasszunk nyárigumit!
Nem könnyű feladat a gumiabroncsválasztás, hiszen javarészt külső információforrásokra kénytelen hagyatkozni a vásárló.

Így válasszunk nyárigumit!
Nem könnyű feladat a gumiabroncsválasztás, hiszen javarészt külső információforrásokra kénytelen hagyatkozni a vásárló.
Tavaszi autómosás: nem csak esztétikai okból
Már nem számítunk fagyra, neki lehet esni az autónak és alaposan kitakarítani. Persze belül is, de leginkább kívül és alul, hogy a felhordott közutas fagymentesítő anyagok eltűnjenek a kaszniról: hiszen erősen korrozívak!

Elrajtolt a bringásszezon!
Az utóbbi években megnőtt a kerékpározás népszerüsége. Szép időben sokan veszik elő a bringájukat, nem csak sportra, hanem mindennapi használatra is. Így nem árt átgondolni, hogy mire érdemes figyelniük, hogy elkerüljék a baleseteket.

Itt a motorosidény, de jó rákészülni
A napsütés, a száraz utak előcsalogatták a motorkerékpárosokat, akik jól teszik, ha az első gurulás előtt műszakilag azért átnézik, vagy átnézetik a télre pihenőre tett gépeiket.